3

 

 

9946 Velemér, Fő út 2.
Telefon: 06 30/714-45-07

 


A ház

A belső-Őrségben, Veleméren egy hetven lelkes falu végén, dombtetőn épült az 1900-as évek elején, az Őrségre oly jellemző település szerkezeti egység a „Both-szer”, melynek a falu felőli utolsó háza a Vendégházunk. A ház felújításánál és berendezésénél igyekeztünk megőrizni a hagyományos épitészeti elemeket és berendezési tárgyakat, hogy a hozzánk ellátogatók kissé úgy érezzék magukat, mintha egy századeleji őrségi gazda életébe csöppentek volna bele.
Vendégházunkban két szinten, négy szobában 9+2 kikapcsolódásra vágyó vendéget tudunk fogadni.
Az alsó szinten egy kétágyas és egy háromágyas szoba található mindkettő pótágyazható, ezekhez tartozó fürdővel és WC-vel. Itt található ezen kívül a konyha és egy közös nappali-étkező helyiség.
A felső szinten két kétágyas szoba van, melyekből az egyik pótágyazható a hozzájuk tartozó fürdővel, WC-vel és egy „társalgó-előtér” helyiséggel.
A szobákba külön kérésre televíziót illetve hűtőszekrényt tudunk elhelyezni.
A konyha használata: minden igény kielégítően felszerelt konyha várja vendégeinket, melynek használatát (hideg, ill. fagyasztott ételek elkészítése, kávé-teafőzés) a szállás ára magában foglalja, de az alapanyagokról mindenkinek magának kell gondoskodni.


Szolgáltatások, programlehetőségek


Jeles napok, népszokások, rendezvények:
Rönkhúzás,
Májusfa állítás,
A Virágzás Napjai
Őrségi Vásár,
Szüreti Felvonulás,
Túrázás, kirándulás: uticélok (pl. Vendvidék, Őrség), túraútvonalak (pl. Kéktúra egyes részei) ajánlásával, a hely nevezetességek (pl. Fazekasmúzeum), műemlékek (pl. Templomok, Haranglábak, Skanzen) előzetes ismertetésével, prospektusokkal, igény szerint túravezetéssel, állunk rendelkezésükre.
Helyi kézművesek: termékeik, műhelyeinek, megtekintése, www.haban.hu
Háztáji gazdaság: szomszédaink idős, gazdálkodó emberek, akik hagyományos módon, a természet adta lehetőségeket kihasználva szabadon tartják, nevelik állataikat.
Gyógyfürdő: 20 km-re található a Lenti gyógyfürdő, erről bővebben: lásd a www.lentifurdo.hu
Kerti sütés-főzés: vendégeinknek szabad tűzön, bográcsban, kemencében van lehetőségük kipróbálni sütő-főző tudományukat, ehhez az eszközöket, a biztonságos tűzrakóhelyet és a tüzelőt biztosítjuk.
Lovaglás, lovastúra szervezésében tudunk segítséget nyújtani, hogy aki még nem sajátította el a lovaglás tudományát az megtehesse és aki már biztosan ül a nyeregben, annak része lehessen egy testet, lelket megfiatalító lovastúrán ezen a varázslatosan szép tájon.
Horgászat: helyismerettel, tanácsadással, igény szerint kisérettel, felszerés kölcsönzéssel, illetve kezdőknek oktatással segítünk, hogy szórakozása gondtalan legyen.
Síelés: vendégházunkból rövid autózással elérhetők Szlovénia és Ausztria sípályái, ehhez tanácsadást, kölcsönzési lehetőséget, naprakész hójelentést biztosítunk.
Sportlehetőségek: eszközökkel, hellyel és tanácsal szolgálunk: ping-pong (helyben), tollaslabda (helyben), íjászat (helyben), futbal-lábtenisz (2 km)
ezenkívül a közelben strand, bicikli kölcsönzési lehetőség, tekepálya, teniszpálya, csónakázási lehetőség van.
Egyéb: a felsoroltaktól eltérő programterveiket előzetes megbeszélés után igyekszünk megvalósítani.

 

vissza a lap tetejére


Á
raink


2000-2500 Ft/fő/nap
Egyéb: a szolgáltatási, és kölcsönzési díjakról tájékoztatás, telefonon ill. helyben tudunk felvilágosítást adni
.

 

vissza a lap tetejére


Képek

 
 

P5250010.jpg (20134 bytes)
P5250012.jpg (22738 bytes)

 

vissza a lap tetejére