|
A jövő iránti érdeklődés, az idők jeleinek
megértése fontos feltétele annak, hogy a hívők sikerrel fussák meg
pályájukat: jó időben, jó helyen éppen a megfelelő dolgot tegyék, a
változások nyertesei legyenek. A történelem ura maga Isten. Ő
szabta meg a korszakokat, időket, ezért a jövőt is csak a kijelentéseiből
lehet megismerni. A Szentírás bővelkedik a jövőre vonatkozó próféciákban,
így a jövőkutatás legfontosabb kézikönyve. Ebben segíti a hívőket a Szent
Szellem is, aki
„a
bekövetkezendőket (a jövőbeli dolgokat) megjelenti néktek”
(Jn 16,13). Sok keresztény viszont a Szent Szellemet maximum a
házastársa és a munkája megválasztásának és egyéb személyes – főként
anyagi – természetű ügyeinek körében kérdezi (ha teszi ezt
egyáltalán), és nem próbálkozik az idők értelmezésével. Az ilyen
földilét-központú, mondhatni materialista életszemlélet azzal fenyeget,
hogy az ember észrevétlenül kisodródik Isten tervéből, zsákutcában találja
magát, amikor éppen váltani kellene. Jézus figyelmeztet, hogy
visszajövetele idejét is ilyen gyakorlati materializmus fogja jellemezni
sokak részéről: „Mert
amiképpen az özönvíz előtt való napokban ettek és ittak, házasodtak és
férjhez mentek, mindama napig, amelyen Noé a bárkába ment, és nem vettek
észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta:
akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn:
az egyik felvétetik, a másik otthagytatik […] Vigyázzatok azért…”
(Mt 24,38–42a)
Feltűnő, hogy itt nem bűnös dolgokról, hanem
a földi lét természetes velejáróiról: evésről, ivásról, házasodásról,
munkáról van szó! Az ugyanis világos, hogy a bűn elválaszt
Istentől. Itt viszont az a figyelmeztetés, hogy a normális dolgokat
téve is céltévesztetté válhatunk.
A Biblia a jövőkutatás legfontosabb
kézikönyve a BIBLIA
Az emberi jellem általános degenerálódása
„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban
nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők,
pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek,
háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek,
rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók,
vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek [hédoné], mint Istennek
szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak
erejét.”
(2Tim 3,1–5)
Önzés, anyagi mohóság, élvhajhászás és a
velük karöltve járó fenti tulajdonságok jellemzik Pál apostol szerint az
utolsó napok világát. A fogyasztás középpontjába testi és érzéki vágyak
minél teljesebb kielégítése kerül, az erkölcsi, szellemi értékek
látványosan teret vesztenek.
Amikor a reklám-, média- és szórakoztatóipar
által leuralt, birtoklási, fogyasztási és biztonsági vágytól hajtott
tömegekből fokozatosan veszik ki a szabad gondolkodás igénye.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a helyzet immár
belátható időn belül megérhet arra, hogy elinduljon az utolsó felvonás!
Milyen lesz az az idő? Azt olvastuk itt a 3.
fejezet 1. versében:
„Azt pedig tudd
meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek.”
Melyek ezek az utolsó napok? Ezek, amikben
élünk. A pünkösdtől az Úr Jézus második eljöveteléig terjedő nagy
világkorszakot nevezi a Biblia utolsó napoknak. Nyilván ezen belül is
lesznek majd a legutolsó napok, az Ő visszajövetelét közvetlenül megelőző
időszak, de azt nem tudjuk pontosan, mikor kezdődik el. Mindenesetre azok
a jelek, amelyek figyelmeztetik az embert, szaporodnak, amik arra
utalnak, hogy nemcsak fizikális tény, hogy minden nappal közelebb kerülünk
Jézus eljöveteléhez, hanem egyre rövidül, rohamosan rövidül az az idő, ami
még hátra van, és mivel Ő váratlanul jön el, a felelős, értelmes ember
idejében készül fel a vele való találkozásra.
Mi jellemzi ezeket az utolsó napokat? Két
dolog különösen. Azt írja itt az apostol: az igazsággal szembeni
ellenállás és a szeretetlenség. Nem bírják elviselni az emberek az
igazságot. Érdemes megkérdezni magunkat, hogy ha valaki a szemünkbe
mondja a hibáinkat, esetleg olyan dolgokkal illusztrálva, amiknek ő szem-
és fültanúja volt, milyen könnyen vagy nehezen viseljük azt el. Nem ő
lesz-e a csúnya bácsi, csúnya néni csak azért, mert igazat mondott,
ahelyett, hogy azt mondanánk: de jó, hogy még idejében megtudtam,
szeretnék megváltozni, és nem így élni tovább. Az igazsággal szembeni
ellenállás és a szeretet nélküliség jellemzi majd az utolsó napokat. Jézus
így fogalmazta ezt: „a gonoszság
megnövekedik, és a szeretet sokakban meghidegül.”
(Mt 24,12)
Ennek a szemléltetésére ír az apostol itt
egy hosszú listát. Egy kicsikét elemezzük, és ne legyen ez unalmas
számunkra. Tizennyolc
jellemvonását sorolja fel ezeknek az utolsó napoknak, de roppant
tanulságos az, hogy az első kettő meg az utolsó kettő a szeretettel
kapcsolatos. Azt mondja: az fogja jellemezni az embereket
mindenekelőtt, hogy önmagukat és a pénzt szeretik. Az utolsó kettő:
az fogja jellemezni őket, hogy az élvezeteket szeretik, és Istent nem
szeretik (táblázatban ellentétként szerepel).
Különös ez a figyelmeztetés, mintha itt is
az Úr Jézus tanítására épülne Pálnak a tanítása, aki az összes
parancsolatot ebbe a kettőbe foglalta össze: Szeresd az Urat, a te
Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden
erődből - ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez:
szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az
összes többi - mondja Jézus.
Jellemző a mai "utolsó napokra", hogy némelyek
azt terjesztik, hogy ez a két parancsolat
nem kettő, hanem három. Arról szól, hogy szeresd az Urat, szeresd
felebarátodat és szeresd önmagadat. Ha három lenne, akkor Jézus nem
mondta volna, hogy „e két parancsolattól függ az egész törvény.” Azt
nem kell nekünk megparancsolni, hogy szeressük magunkat. Más kérdés
az, amire gondolnak, hogy fogadja el az ember
magát. Ne legyen mindig kifogása saját maga ellen. Fogadjam el
Istentől, hogy nő vagy férfi vagyok, ilyen a külsőm, ilyenek a képességeim
stb. Más dolog, hogy elfogadom magamat, és megint más, hogy
szeretem magamat. Jézus azt mondja: szeresd az Urat és szeresd a másik
embert.
Ez fog hiányozni egyre jobban az utolsó
időkben. És hogy ez miért
hiányzik, ezt sorolja itt tovább Pál: Isten helyére ezek az emberek más
isteneket tesznek. Például: önmagukat.
A következő három az önistenítésnek a
jellemzője. Lesznek dicsekvők, gőgösek és istenkáromlók.
Óvodás korunk óta, vagy már azt megelőzően
ilyenek vagyunk. Amivel csak lehet, dicsekszik az ember. Már csak azért
is, hogy egy kicsit feljebb emelje magát, mint a többi. A gőg, dölyf,
elbizakodottság sokféle formájával megkeserítjük egymás életét.
"...Megtartják a vallásosság külső látszatát, de a valódi istenfélelem
erejét elutasítják..." 5. vers
Ez az újjászületés nélküli vallásosság
életveszélyes állapot.
Örökélet-veszélyes. Mert becsapja magát is az ember. Azt hiszi,
rendben van lelkileg. Azt gondolhatja - bár az ilyenek nem gondolnak az Úr
Jézus visszajövetelére -, hogy rendben van, elő van készítve a vele való
találkozása, holott ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. De ezek az
emberek becsapnak másokat is, mert a kereső, Istent-kereső, még nem hívő,
de vágyakozó ember találkozik egy ilyennel, akinél a kegyesség látszata
megvan, de annak az erejéről fogalma sincs, s azt hiszi: ilyenek a hívők.
Azt mondja: bocsánat, én ilyen nem akarok lenni. És teljesen igaza van.
Olyan ne is legyen! De ha nem lát maga előtt hiteles, krisztusi,
újjáteremtett, elkötelezett tanítványt, akkor eltéved. És ez a látszólag
keresztyén „útonálló” lesz a számára. Útját állja a Krisztushoz vezető
úton.
Ezért írja itt Pál Timóteusnak: Édes
fiam, te legyél valódi keresztyén. Hagyd a látszatokat a csudában.
Irtsd ki magadból mindazt, ami látszat. Igazi keresztyén legyél! Krisztus
éljen benned egyre hatalmasabban.
És ha ilyen lesz Timóteus, akkor milyen
lesz? Akkor milyen életet tud felmutatni ott az efézusiaknak? Erről szól
ma igénknek a második része. Kétszer is, mégpedig hangsúlyos helyen, a
bekezdés elején ott van: „de te ...” Azok így csinálják, vannak
egészen istentelenek, vannak vallásoskodók. Mindenfélék vagyunk. „De te
...” Te legyél igazi! Benned maga Jézus jelenjen meg ott Efézusban. És
maradj meg mind amellett, amit eddig megismertél, igaznak ismertél, ami
formálta az életedet, ami benned Krisztus, az növekedjék. És hogyan lehet
ilyen Timóteus? Ez az egyik legfontosabb tanítása mai igénknek. Úgy lehet
ilyen, hogy ragaszkodik a szent Írásokhoz, amelyeket gyermekkora
óta ismer. Amiről megbizonyosodtál. Ne felejtsd el azt sem, hogy kitől
tanultad - és itt egy kicsit magáról beszél az apostol. Vagyis azt
mondja: édes fiam, Timóteus, ebben a szellemi zűrzavarban, amiben élsz, az a
legfontosabb, hogy ismerd a Bibliát. Te gyermekkorod óta ismered. Azt
mondja: amit láttál tőlem, az hitelesítette azt, amit tanultál,
mert ismered nemcsak a tanításomat és az életemet, hanem még a
szándékaimat is. A szívem mélyéig láthattál, és nem láttál ellentmondást
szó és élet között. Na, próbálj meg ilyen lenni te is, és akkor világítani
fogsz abban a nagy szellemi sötétségben. Isten pedig hatalmasan használni
fog téged.
Nem tudom, melyikünknek hol van a Biblia az életünk értékrendjében?
Egyáltalán fizikailag is hol van otthon a Bibliánk? Mennyire fontos az
nekünk? Mi a szerepe, mi a jelentősége? Hogy születnek a döntések? Vajon kérdezzük azt:
Uram, mit akarsz, hogy cselekedjünk, mert csak te tudod, hogy mi jó nekünk
igazán?
És ne szabjátok
magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása
által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes
akarata.
Istenre kérlek titeket - mondja Pál -, hogy
szánjátok oda magatokat az Istennek, és ne szabjátok magatokat a világhoz.
Az istenhívő ember számára a szabásminta
a Szentírás. Ha mi Isten igéje szerint élünk, akkor nem szabjuk el az
életünket. Ez a helyzet. Sem a gyereknevelést, sem a házasságot. Ha
valamit rosszul csináltam, az mindig azért volt az életemben, mert ott,
akkor nem az Isten igéje szerint szabtam a dolgokat, és azt csak elszabni
lehet. Mint amikor a szabó nem figyel oda, és az egyik nadrágszár rövidebb
lesz. S akkor kezdheti elölről az egészet. Kárba ment az anyag, az idő, a
munka, minden. Azon nem lehet segíteni. Ha egyszer elszabta, akkor
nincs tovább.
Ami igazán keresztyéni ebben a világban, az
mindig valahol rendkívüli, arra odafigyelnek.
Isten elkezdi formálni. Akkor vezetheti és
tanácsolhatja. Sokak kérdése az, hogy tudom meg, hogy ki lesz a társam?
Tényleg hozzá kell menni feleségül? El kell vennem őt? És így tovább. Hova
menjek dolgozni, és mi legyen a munkavégzésem lényege? Hogyan osszam be
a szabadidőm? Tessék elhinni, hogy vezet az Isten, csak kérdezni
kell Őt. Tárjuk elé a dolgainkat, és megérthetjük Isten vezetését.
Életünk középpontját, ha odaszánjuk, a
szívünket Istennek, akkor Ő ezt kézbe veszi, és elkezdi formálni.
Az imádság a fontos dolgokat a középpontba
hozza, a jelentékteleneket pedig félretolja.
Dél-Amerikában megpróbáltak rávenni
utcagyerekeket arra, hogy mosakodjanak meg, és öltözzenek át. De akárhogy
kérték őket, és ígértek nekik még játékokat is, nem voltak sehogy sem
hajlandók a víz alá beállni. S akkor valakinek eszébe jutott, hogy
próbáljuk másképpen. És egy szépen megmosdatott, szépen felöltözött, új
ruhába, új cipőbe felöltöztetett gyereket állítottak oda eléjük. Nagy
csönd lett. Nézegették jobbról, balról, s akkor szépen kezdtek sorba állni
a fürdőnél. Ez meggyőzte őket. Ha én is így fogok kinézni mosdatás után,
akkor még az a gyötrelem is megéri, hogy bedugnak a víz alá, és
megsikálnak.
Mit mond itt Pál? Azt mondja Timóteusnak:
Timóteus, figyelj csak, én is koszos, nyomorult, bűnös ember voltam.
Az első, amiről beszél itt Pál apostol
Timóteusnak, az a tanítás kérdése. Mind Pál, mind Timóteus tanítható volt.
Sokszor a pedagógusok azt hiszik, hogy nekik nincs már szükségük
tanulásra. De azért jó, hogyha a tanító mindig többet tud, mint a
diák...
Papa
|
