Dávid Ferenc, akinek életére, halálára és munkásságára emlékezünk mai ünnepi istentiszteletünk keretében, 1520 körül született Kolozsváron és 1579 novemberében halt meg, 422 évvel ezelőtt Déva vára börtönében. Dávid Ferenc Erdély radikális reformátora és az unitárius vallás megalapítója volt. A reformáció első nemzedékéhez tartozott, aki humanista és protestáns volt egy személyben. Célja az volt, hogy kora emberének vallásos világképét egyszerűbbé - ez által érthetőbbé - de mondhatnám úgy is: emberibbé tegye.

A protestáns reformáció újra felfedezte a Szentírást, amelyben a kijelentést és a vallásos élet kiapadhatatlan forrását látta. A nemzeti nyelvre lefordított Biblia minden protestáns hitágazatban a hitújítás legfőbb eszköze és tekintélye lett. Mindenki olvasta, vagy hallgatta, amint mások felolvastak belőle. Széles körben magyarázták, vitatkoztak arról és természetesen következtetéseket vontak le abból.

Hiányos életrajzi adataiból nem tudjuk pontosan, hogy Dávid Ferenc mikor és hogyan fedezte fel a maga számára a Szentírást, az Ó- és Újszövetséget, a “könyvek könyvét” vagy ahogy Goethe nevezte nagyon találóan a Bibliát: “az emberiség házi patikáját”, de feltételezzük, hogy a gyulafehérvári és a brassói iskolákban, majd a wittenbergi és az odera-frankfurti egyetemeken alkalma volt megismerni és tanulmányozni az Élet könyvét Erdély reformátorának.

Minden kor hívő, vallásos gondolkodású emberének gyötrő kérdése ez: “Mit cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet?” Erre a nyugtalanító kérdésre Dávid Ferenc a Bibliában találta meg az eligazító és megnyugtató választ. Mégpedig textusunkban, abban a bibliai versben, amit a János szerinti evangélium 17. részének 3 verséből idéztem: “Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél a Jézus Krisztust.” Jellemző, hogy ez a legtöbbet idézett bibliai vers Dávid Ferenc műveiben. Életének zsinórmértéke a Szentírás lett, aminek alapján vizsgálta a dogmákat és hitvallásokat.

Közismert volt Dávid Ferenc bibliaismerete. Idejében a Szentírást nála jobban aligha ismerhette valaki. Annak jelentős részét, hely és szöveg szerint, emlékezetből tudta idézni. Arator (Szántó) István erdélyi jezsuita, Báthori István fejedelem bizalmasa, egyik munkatársának, a rend főnökének küldött levelében a következőket írja Dávid Ferencről: “…éles elméjű, erős emlékezőtehetséggel rendelkezett, a szent iratokban a legjártasabb úgy, hogy az Ó és Újszövetség kisujjában volt.” És ezek figyelemre méltó szavak, hiszen az ellenfél, az ellentábor részéről megfogalmazott igazság.

Dávid Ferenc reformátori munkásságának a kezdetén elfogadta a hagyományos keresztény teológia tanítását. Később a humanista filológia segítségével felismerte, hogy abban ellenkező értelmű mondások, betoldások és változtatások találhatók. És ettől kezdve jelentős helyet kap munkásságában a szövegkritikai elemzés is. Ezért tervei között szerepelt egy szövegkritikán alapuló latin és magyar Biblia kiadása. Ezzel egy új Bibliát akart a nép kezébe adni, annak a reményében, hogy azt az eredeti értelemmel fordítják le és így abban tanai igazolást találnak. A kor valláspolitikája miatt terve nem valósulhatott meg.

A Szentírás magyarázatára Dávid Ferenc nagy gondot fordított. A Bibliának csak egy értelmet tulajdonított, mely olyan világos, hogy azt még egy “tudatlan egyszerű ember” is képes megérteni. “Nincs olyan keresztény, akinek Isten annyi lelket ne adna, hogy a Szentírásból meg nem érthetné, mi szükséges az üdvösségre, csak a Szentírást meg ne vesse, mert igaz a Krisztus ígérete: Keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” – mondja Dávid Ferenc.

A Szentírás magyarázatához a nyelvek ismerete mellett nélkülözhetetlen az Isten lelke által megvilágosított értelem. Az észre való hivatkozás nála követelmény és az unitárius reformáció következetes állásfoglalása. Az értelem megismerő tevékenységét a szentlélek egészíti ki. “Szentlélek által különböztetjük meg az igazat a hamistól, a jót a rossztól és ami isteni az emberitől.” – írja egyik művében.

Bibliaismeretének egyik elve, hogy a Szentírás önmagát magyarázza. Erről is Arator (Szántó) István – a fejedelem bizalmasa – tudósít: “Dávid Ferenc szokása volt, hogy a Szentírást a Szentírással magyarázta, és ha valamely az ő magyarázatával ellenkező helyet hoztak fel, azonnal felhozott más hasonló helyeket a Szentírásból, amelyek az ő nézetét erősítették…”

A Szentírás értelmezésénél nincs szükségünk hagyományra, a zsinatok végzésére, az egyház tekintélyére, mert ezek mind tévedhetnek. “… ha a szentírás igaz értelmére akarunk menni, ne legyünk emberek rabjai, az emberi végzésekhez he kötelezzük magunkat ugyanis ez mindig az emberi értelem megbántója volt.”

A hagyományos keresztény teológia a Biblia könyveit egyformán és együtt tartotta érvényesnek. Dávid Ferenc tanította, hogy az Ó és Újszövetség könyvei értékben lényegesen különböznek egymástól. Ebben a megállapításban már benne rejlett a Bibliának, mint emberi munkának a gondolata. Vagyis az, hogy a két műben, az utóbbi javára értékprioritás tükröződik.

Az Ó és Újszövetség közötti értékkülönbség a “Törvény” és az “Evangélium” ellentétében tükröződik. “A törvén y harc, félelem és rettegés; az evangélium kegyelem, szeretet és lelki vidámság. Az Ószövetség fiai gyermekek voltak, gyermekek tanítása alatt rabszolgák; az evangélium alatt az emberek Isten fiai, Krisztus atyafiai. A törvény követel és vádol, az evangélium ezzel szemben ígér és felemel. A törvény elkárhoztat, az evangélium megment, a törvényben a test igazsága van, az evangéliumban a lélek igazsága mutattatik meg.”

Az Újszövetség elsőbbsége többek között kitűnik Dávid Ferenc műveiben található bibliai idézetek és utalások számából. Így a “Rövid magyarázat” című munkájában az ószövetségi idézetek száma 84, ezzel szemben az újszövetségi 321. “A szentírásnak fundamentumából vett magyarázat” című munkájában 108 ószövetségi és 247 újszövetségi idézet található. Prédikációiban 528 ószövetségi és 1512 újszövetségi utalás található. Az Ószövetségből leggyakrabban Ézsaiást, az Újszövetségből pedig a páli leveleket idézi.

Dávid Ferenc reformációjának alapja a Biblia. Ehhez való visszatérés feltételezi az idegen kifejezések elvetését. Hitújításában az igazság megismerésének első lépcsőfoka annak felismerése volt, hogy a háromság dogmájának műszavai, kifejezései ismeretlenek a Bibliában. “Sem az evangélisták, sem az apostolok egy szót sem írtak írásaikban a lényeg, a tulajdonság, a háromság, az örökkévaló Fiú és annak öröktől való születése felől.” Ezeket a kifejezéseket a filozófusok és a skolasztikus teológusok alkották meg Dávid Ferenc szerint. “De ha ezek szükségesek az üdvösségre, bezzeg soha egy szegény paraszt keresztény nem üdvözül, mert ő ezeket soha meg nem tanulhatja életében.” – írja “Rövid magyarázat” című munkájában.

A háromsággal szemben a Bibliának az egy Istenről szóló tanát hirdeti. “Nincs az egész derék Szentírásban világosabb és nyilvánvalóbb tudomány, mint az egy Istenről való tudomány, mely Istent mindenkor az írás a mi Urunk Jézus Krisztus szent Atyjának mond lenni.” “A Szentírás egy Istent mond nem hármast, egy Krisztust, nem kettőst, egy hitet, egy keresztséget, és egy úrvacsorát: semmit sem mond kettősnek.” – állítja előbb is idézett művében.

Isten egységéből következik Dávid Ferencnek Jézus ember voltáról szóló tanítása. A Biblia mindig Isten és Jézus különbségéről beszél az ő számára. A kettő között nincs egyenlőség, lényegazonosság. Ebből kifolyólag “… csak az egy Istent, Krisztus Atyját kell segítségül hívni.”

Dávid Ferenc teológiáját így foglalja össze: “Az egész Szentírás az egy Istenről tanúskodik, ki mindeneket teremtett és az egy Istennek fiáról, Jézus Krisztusról, aki minket megváltott és az egy szentlélekről, mellyel eljegyeztettünk az örök életre.”

Dávid Ferenc a reformáció által kiharcolt helyzetét nem a többi felekezetek üldözésére, hanem a lelkiismereti türelem és a vallási szabadság terjesztésére használta fel. Szilárd meggyőződése volt, hogy a hit kérdésében “… nem a hatóság kardjával, hanem az ige igazságával és a lélek szeretetével kell harcolni. Nincs nagyobb esztelenség, sőt lehetetlenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiismeretet, e lelket, aki felett hatalommal csak a Teremtője bír.”

A tordai országgyűlés 1568-ban a dávidferenci reformáció szellemében mondta ki, hogy minden prédikátor a saját felfogása szerint hirdesse az evangéliumot, és hogy tanításáért ne fenyegessék fogsággal vagy elbocsátással, mert “… a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által vagyon.” Ennél messzebb a lelkiismeret szabadsága terén egyetlen más európai ország sem ment el a 16. században.

Az eddig elmondottakból kiderült, hogy Déva vára halottja századának jövő felé bátran haladó reformátora volt. Bogáti Fazakas Miklós, aki kortársa volt, theologus incomparabilisnak = senkivel össze nem hasonlítható teológusnak mondja. Dávid Ferenc saját magát meg a “megfeszített Jézus Krisztus szolgájá”-nak nevezte. Egész élete Isten és emberszolgálat volt a Szentírás alapján. Radikális reformációja és az unitárius egyház megalapítása; a lelkiismereti szabadság és a vallásos türelem biztosításáért folytatott küzdelme, az ő életének számunkra mindig megmaradó értéke.

Így őrizzük és vigyük magunkkal tovább Dávid Ferenc életművét, a halálától eltelt 422 éves múltból az elkövetkező évtizedek és évszázadok felé. És ebben legyen a gondviselő Isten a mi segítségünkre, mindörökké, ámen.

Kászoni József
lelkész