Jelige: Skorpió

Erdei történet

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Ebben az erdőben nagy barátságban, békességben éltek az állatok, a fák és a virágok.

Történt egyszer, hogy az egyik bükkfa nagyon megbetegedett. Ő volt a környéken a legöregebb, a legnagyobb teremtés, de még soha senki nem hallotta, hogy panaszkodott volna.

Egyik reggel, amikor az erdő állatkái iskolába igyekeztek, hallják ám, hogy az öreg Bükkfa anyó nyöszörög, sóhajtozik:

-         Jaj, a derekam! Csak úgy sajog! Jaj, az ágaim, majd leszakadnak!

-         Ugyan, mi lelt? – kérdezték tőle.

-         Mióta Harkály Henrik itt hagyott, azóta teljesen odavagyok! Szú rágja a törzsemet, hernyó falja a leveleimet, tetvek csemegéznek a friss hajtásaimból!

-         De hát miért nem hívod vissza Henriket?- érdeklődtek az apróságok.

-         Ó, ó nagyon érzékeny lélek ám! Igen megsértődött, mikor felmondtam az albérletét, mert már nem tudtam elviselni az örökös zajt, kopácsolást. Összepakolt és a szó szoros értelmében FAKÉPNÉL hagyott. Azóta csend van és nyugalom, az igaz, de az egészségem teljesen tönkrement…

Az állatok nagyon megsajnálták Bükkfa anyót, hiszen régen sokat hintáztak az ágain, bújócskáztak a lombjai között, díszeket készítettek a terméseiből, az öreg Bükkfa mindig nagyon türelmes volt velük. Ezt ők nem felejtették ám el!

Nyúl Berci – akit mindenki gyávának tartott – és Róka Rudi – a ki ravaszságáról volt híres – rögtön vállalkozott Harkály Henrik felkutatására.

Másnap reggel útnak is indultak. A többiek az erdő széléről integettek utánuk.

A két vándornak rengeteg nehézséggel kellett megküzdeni. Sziklafalat másztak meg, vízesésen úsztak keresztül, szakadékon ugrottak át. Három fárasztó nap után bukkantak rá a fák doktorára. Éppen óriási hernyókat operált ki egy beteg fa törzséből.

Amikor meghallotta a kis állatok kérését, elszomorodott.

-         Tudjátok, én nagyon szerettem ott lakni. Bükkfa anyó mindig gondoskodott rólam, nyáron árnyékot, télen meleg odút adott nekem jókat beszélgettünk. Nem is gondoltam, hogy a kopácsolásom zavarja őt! Most már biztosan megbánta, hogy olyan dacosan viselkedett! Azonnal felajánlotta a segítségét, és nyomban útra is keltek.

Mikor a kerek erdő szélére értek, Rigó Ricsi már ott körözött a fejük felett. Vitte a jó hírt a társainak.

-         Megjöttek, megjöttek! Velük van Henrik is!

-         Hurrá! – örvendeztek a többiek.

-         Menjünk eléjük!

Volt nagy éljenzés, ünneplés a viszontlátásra!

Bükkfa anyó is jókedvre derült, még nyöszörögni is elfelejtett örömében.

Nyomban felajánlotta barátjának a legtágasabb, legmelegebb odvát, Henrik pedig azonnal nekilátott a gyógyításnak.

Volt nagy kopácsolás, zörgés, zaj, de ez már nem zavarta Bükkfa anyót, mert soha többé nem volt beteg, sem magányos.

A kis erdei állatok újra boldogan játszadoztak a nagy fa körül, és roppant büszkék voltak arra, hogy sikerült segíteniük öreg barátjukon.

Vége

Találtam egy mesémhez illő idézetet is!

Az erdő fohásza

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
s gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, melyben fekszel,
a deszka, melyből csónakod építed.
Én vagyok házad ajtaja,
bölcsőd fája- koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem,
hallgasd a kérésem,
ne bánts!