Jelige: Trepidus
Kutya-macska barátság
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kastély. Ez a kastély a La Rochelle család tulajdonában állt. A márki kedvelte a macskákat, melyek az épület számos pontján felbukkantak. Itt élt Jean-Paul a kiscica. Ő és szülei a család kedvenceiként mindenhová elkísérhették gazdájukat.
Ám egy napon, amikor Jean-Paul felébredt nem látott senkit a várban. Hiába szólítgatta szüleit: nem válaszoltak. Rá kellett döbbennie, hogy itt felejtették, és nélküle utaztak el. Úgy döntött körülnéz, hátha találkozik valakivel. Amint sétált, megpillantotta a padlásra vezető lépcsőt. Gondolkodás nélkül elindult felfelé. Remélte, a régi kacatokkal játszva nem fog unatkozni.
Mikor teljesen fölért, olyan sötétség tárult elé, hogy percekig tartott, míg megszokta a szeme. Ekkor körülnézett. Nem látott senkit, mégis félelem futotta végig: „Mi van akkor, ha valaki figyel?” Kicsit bátortalanul, de elindult a sarokban heverő láda felé. Sok érdekes tárgyat talált benne, de nem tudta mire valók. Hirtelen hangot hallott fentről megszólalni:
- Ki vagy, és mit keresel itt? – fölnézett, és egy öreg denevért látott a plafonról lecsüngeni.
- A nevem Jean-Paul, és unatkoztam, azért jöttem ide. – válaszolt rémülten a kiscica.
- És te ki vagy?
- Én Alvarez vagyok, és 500 éve itt élek. Ha gondolod, mesélhetek régi történeteket. – ajánlotta fel a denevér.
A kiscica szívesen hallgatta a legendákat, ám egy idő múlva megunta.
- Köszönöm Alvarez, de most már fázom, úgyhogy inkább lemegyek. – füllentette Jean-Paul. Elköszöntek egymástól, s mihelyt kiért az ajtón, eloszlott minden eddigi félelme. Újra fényt látott. Lefelé menet észrevett egy újabb lépcsőt. Nem tudta hová vezet, így hát elindult rajta.
Mikor a legalsó fokra ért rájött, hogy az éléskamrába vezetett a lépcső, ekkor körülnézett meglátta a sarokban gubbasztó egeret.
- Ki vagy te? – kérdezte az egér.
- Engem Jean-Paulnak hívnak, és neked mi a neved?
- Roquefort a nevem. – mondta az egér. – Szereted a sajtot? – kérdezte, majd választ sem várva megkínálta a kiscicát, aki elégedett dorombolással majszolta a finomságot. Mikor végzett, elbágyadt, majd elszenderedett. Ébredés után már hiába kereste kis barátját: Roquefort eltűnt.
A cica újra magányosnak érezte magát, mérgében úgy döntött, hogy világgá megy. Az erdőn túl lord Sandwich vára állt. A lord lelkes kutyabarát hírében állt, és kedvencei nemegyszer megkergették a márki macskáit. La Rochelle pedig puskájával próbálta móresre tanítani az ebeket. A várurak viszálykodása már évek óta tartott. Az erdő jelentette a határt a macska és a kutya birodalom között.
Idevetődött a kiscica, s a fák között meglátott egy kutyust, aki lepkéket kergetett.
- Szia! Engem Jean-Paulnak hívnak. Te ki vagy? – szólalt meg a cica.
- Szia! Artúr a nevem. Abban a várban élek! – mutatott a közelben tornyosuló épületre. Jean-Paul elmondta, hogy a szomszéd vár lakója. A két kölyök hamar megbarátkozott, és önfeledt játszadozásba kezdett. Kergetőzés közben alig hallották a közeli lódobogást. Amikor felocsúdtak Jean-Paul már nem tudott félreugrani a hintó elől, a kerék eltörte a lábát.
- Kiskutyám, Arthur - kiáltott a lord – ó egek, és ezzel a szőrmókkal meg mi történt?
Hazavisszük és meggyógyítjuk ezt a cicát.
Pár nap múlva mikor már a gondos ápolásnak köszönhetően Jean-Paul lába tökéletesen helyrejött, ismerős hangra lett figyelmes:
- Fogadok, hogy valamelyik kutyád tépte szét az elkóborolt kiscicánkat!
- Ha a kis betegünkre gondolsz, már meggyógyult a lába, de Arthur hiányolni fogja, mert nagyon összebarátkozott a két kölyök.
A márki semmit sem értett úgy tudta, hogy a kutyák és a macskák ősi ellenségek, ahogy ő és a lord is. Zavartan köszönetet mondott, felfogta a kiscicát és szégyenlősen távozott.
A viszálykodás egy csapásra megszűnt a két várúr között.
A kölykök továbbra is ragaszkodtak egymáshoz, a lord kutyái már nem a cicák kergetésével mulatták az idejüket, és a márki is szegre akasztotta puskáját. Ezután nem kételkedhetett benne,hogy létezik kutya-macska barátság. Aki nem hiszi, járjon utána.