Jelige: Cica-mica
Vörösmancs a hős
Egy napos, meleg, nyári reggelen, Rozsdás leugrott az ablakpárkányról a konyhai, hideg cementlapokra. Éppen gondolkodott álmán, mikor megszólalt egy ismerős hang. Ez a hang egy csengetés volt, mely Rozsdás reggelijét jelezte. Elindult a hang irányába, de amikor odaért egy fekete macskát látott fehér mancsokkal, aki éppen az Ő tálkájából, az Ő reggelijét falatozta.
- Te meg ki vagy? – förmedt rá Rozsdás.
- Fehérmancs – válaszolt a fekete macska kissé nyugodtan, és ránézett Rozsdásra.
- Ez az ÉN reggelim! – ordította mérgesen, és majdnem rátámadt Fehérmancsra, de éppen akkor lépett be a gazdájuk egy egyszemélyes ketreccel.
- Kormos! Gyere, indulunk az állatorvoshoz! – mondta.
- Kormos? – kérdezte Rozsdás viccelődve.
- Ö…ö…ez csak az álnevem. Légy szíves ne hívj így- kérte Fehérmancs, és elrohant a macskaajtó felé.
- Héj! Kormos! Állj meg! – kiáltotta gazdájuk, de Fehérmancs átrohant a kerten, átugrott a kerítésen, és befutott az erdőbe. Rozsdás pedig utána. Gazdájuk is futott egy darabig, de aztán kifogyott a szuszból.
Rozsdás csak rohant Fehérmancs után, át gallyakon, leveleken, és kidőlt fatörzseken. Míg végül egy rétre értek. Akkor Fehérmancs megállt, hátranézett és így szólt Rozsdáshoz:
- Miért követsz? – kérdezte.
- Azért, mert szeretném megtudni, hogy hova mész – lihegte kifáradva Rozsdás.
- Aha, értem – azzal tovább rohant. Nem sokkal a tisztás után egy táborhoz érkeztek.
- Megjött Fehérmancs!
- Végre! – hallotta Rozsdás a megkönnyebbült sóhajokat.
- De ő ki? – kérdezte egy morcos hang. Erre a szóra az összes macska Rozsdást szemlélte.
- Ő egy házimacska. Kölyök korától kezdve a Kétlábúakkal él, de megosztotta velem a reggelijét! – kelt Rozsdás védelmére Fehérmancs.
- Fehérmancs, Fehérmancs! – kiáltotta egy ijedt hang, és azon nyomban előlépett egy cirmos macska a tömegből.
- Mi az, Szürkecsíkos? – kérdezte Fehérmancs.
- Kihallgattam a Veszélyes Törzset, és azt hallottam, hogy kémeket fog küldeni az egész erdőbe! – lihegte kétségbeesve.
- Rendben van. – Válaszolt Fehérmancs és Rozsdás felé fordult – Szeretnél csatlakozni az Ész Törzshöz?
Rozsdás egy kicsit elgondolkodott az ajánlaton, de végül beleegyezett.
- Igen. – felelte.
- Akkor egy új név kell neked. Legyen a neved… mondjuk … Vörösmancs! – nevezte át Fehérmancs Rozsdást.
- Jó. – helyeselt.
Erre Fehérmancs bólintott és így szólt:
- Mindenkinek megmondom, hogy hova menjen, illetve mit csináljon. Szóval Vörösmancs és Szürkecsíkos itt maradnak őrködni. Meg kell védeni a kiscicákat. Akár egyetlen egy veszélyes törzsbeli macska veszélyt jelenthet számukra.
Miután ezeket a szavakat kimondta, és minden macskának szerepet osztott, mindenki ment a dolgára. Mikor már csak ketten maradtak, Szürkecsíkos elkezdett izgulni.
- Mi lesz, ha megtámadnak? – gondolkozott.
Vörösmancs is elgondolkodott ezen, és eszébe is jutott valami.
- Tudom már! Csapdát építünk nekik! – fakadt ki.
- Remek ötlet! – örvendezett Szürkecsíkos.
- Akkor lássuk csak… kell egy kötél… egy kis moha…-kezdte Vörösmancs.
Miután mindent összeszedtek, megépítették a kis csapdájukat, de amikor elkészültek vele, furcsa zajra lettek figyelmesek. Igen! Ez egy veszélyes törzsbeli macska!
- Bújjunk be abba a bokorba! – suttogta Vörösmancs. Elbújtak, és nagyon figyeltek. Látták ahogy az ellenség besétál a csapdájukba.
- Hurrá! Sikerült! – kiáltották egyszerre. Miközben ott örvendeztek, megjöttek a többiek is.
- Nahát! Itt meg mi történt? – csodálkozott Fehérmancs.
Vörösmancs és Szürkecsíkos elkezdtek nevetni. Mikor észrevette, hogy min kacagnak, ámuldozva felkiáltott:
- Szent Tonhal! Vörösmancs! Sose hittem volna, hogy egy házimacska fogja megmenteni az Ész Törzset! – dícsérte meg Fehérmancs Vörösmancsot.
Ezután ünnepséget szerveztek. Az összes macska együtt örült. Vörösmancs pedig büszke volt, amiért valóra válthatta álmát: megmentett egy egész törzset!