125 éves emlékünnepség Hódmezővásárhelyen
2004. szeptember 19-én
1879-ben az unitárius hívek száma annyira gyarapodott, hogy ez év május 5-én megalapították az önálló unitárius egyházközséget. 125 évvel később - 2004-ben - a hálás utókor emlékünnepre gyűlt össze a templomba, lelki és hitbeli megerősödésre. Az örömet fokozta az a tény is, hogy sikerült kívülről a templomot felújítani.
Az ünnepi istentisztelet de. 11 órakor kezdődött: az imát Kiss Mihály helybeli lelkész mondta, melyet Dr. Szabó Árpád püspök szószéki beszéde követett. Az úrasztala mellől a köszöntések elhangzása után Rázmány Csaba püspök úrvacsorára való felkészítő beszédet mondott, mely után a közös úrvacsorában részesültek a jelenlevők.
A templomból kijövet a meghívottak és előre bejelentkezettek a vendéglőbe vonultak közös fogadásra, ebédre.
A teljes ünnepi istentiszteleti rend ismertetése:
1. Városi Vegyeskar énekel
2. Himnusz
3. Kezdő ének: 5.sz. (orgonán játszik Vadady Attila kántor)
4. Főének: 202 (1-2) sz.
5. Imádkozik Kiss Mihály hódmezővásárhelyi lelkész
6. Közének: 33.sz.
7. Textus felvétel
8. Prédikál: dr. Szabó Árpád az Erdélyi Unitárius Egyház Püspöke
9. Ima: Miatyánk!
10. Asztalos Kata (ének) és Laurer Ágnes (orgona) előadásában: Marchezi:
Ave Maria
11.Üdvözlések: Kiss Mihály lelkész
Dr. Lázár János, Hódmezővásárhely Polgármestere
Tóth Lajos plébános
Gilice András református esperes
Deák László evangélikus lelkész
Dr. Mikó István főgondnok
Az egyházközség történetét ismerteti: Bogdány Csilla
12. Úrvacsora hirdetése
13. Úrvacsorai ének: 166 (1). sz.
14. Imádkozik és ágendát mond: Rázmány Csaba a magyarországi Unitárius
Egyház Püspöke
15. Hívek úrvacsoravétele. A Városi Vegyeskar énekel.
16. Áldás
17. Városi Vegyeskar énekel
18. Záró ének: 275. sz.
19. Székely Himnusz
|
|
A templom külső felújítása 2004-ben történt meg, a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat és a MUE anyagi támogatása mellett.
Kiss Mihály lelkész és kedves felesége, Tünde
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|