A templom belső felújításának ünnepsége 2009. október 4-én
|
A fény temploma… - De jó lenne helyrehozni ezeket az ablakokat!-
kiáltott fel a kanadai Brian Welwood, amikor a papi lak
udvaráról felnézett a templomra. Valamennyi ablak sérült volt, néhányat
be is falaztak. Az 1910-ben neogót stílusban készült épület
összességében is igen lepusztult állapotba került, kívül-belül egyaránt.
Belül a kőpadló Magyarország hegy- és vízrajzára emlékeztetett,
életveszélyes volt közlekedni rajta. Eleinte most sem számíthatott másra, mint a vér szerinti és a bővebb családjára. Az utóbbihoz – szimbolikusan - gyülekezete tagjait, maga és családja széles baráti körét, valamint a vásárhelyi unitárius templomhoz kötődő kimagaslóan szép számú szimpatizáns személyt és csoportot sorolhatta. Nem csak az elhatározás, hanem a megvalósítás is az ablakokkal kezdődött. A hódmezővásárhelyi METRISOFT Kft. felajánlotta, hogy –adományként – elkészíti az ablakkereteket. Kiss Miklós üvegművész, akinek több híres munkája látható országszerte (Bp., Veszprém stb.), vállalta, hogy – jelentős árengedménnyel – megvalósítja a színes, ólombetétes üvegek rekonstrukcióját. Vásárhely önkormányzata is pozitív választ adott a segítségkérésre, s megszavaztak 2 millió forintot az ügy támogatására. (Később ígéretüket sajnos nem tudták teljesíteni…) Ekkor a templom lelkésze hozzálátott és hosszú, kemény munkával másfél méter magasságig leverte a templom belsejében a salétromos vakolatot, sérülésmentesen lebontotta a padokat, majd egymaga feltörte a körülbelül 200 m² aljzatbetont is. Ezután döntött úgy az egyház vezetése, hogy a templomot fel kell újítani. Elekes Botond főgondnok sikeres pályázatot készített az OKM-hez. Az így szerzett anyagiak segítségével a Heltai Kft. (Kelemen Attila ügyvezető igazgató) vezetésével, Takáts Attila építész irányításával indulhattak meg a munkák. A lendület akkora volt, hogy 2008 decemberétől 2009 májusáig elkészült a belső helyreállítás. Pünkösdkor már a templomban folyt az Istentisztelet. A befalazott ablakok közül négyet kibontottak, ezek közül kettő 4 m²-es volt. A két kör alakú másikon most az unitárius címer, illetve Dávid Ferenc portréja látható. A hatás csodálatos, a Völgy utcai épület belseje kivilágosodott, a fény temploma lett. A jól megválasztott burkolaton biztonságosan állnak a szép, régi padsorok. A világos vakolat kiemeli a gótikus ívek nagyszerű látványát, szárnyalhat a szem, s lélek… * Ezt érezte október 4-én, vasárnap az a sok ember, aki befért a templom átadására rendezett ünnepi istentiszteletre Hódmezővásárhelyen. Összegyűlt a „nagy család”, hogy hálát mondjon a templom megszépüléséért, hiszen a hit adott erőt ebben a nehéz időszakban is, mondta imájában Kiss Mihály, az egyházközség lelkésze. Az ünnepi beszédet Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke mondott. Gondolatait szintén a hálaadás köré csoportosította ezen az első októberi vasárnapon. „Most válik minden meleg a nyárnak kinccsé” idézte Tompa László verséből. Fontos, hogy tudjunk hálát adni, többek között azért, hogy kötődünk, tartozunk valahová; egy családhoz, egy baráti közösséghez, egy egyházhoz, egy nemzethez. Ember nélkül üres, Isten nélkül sekélyes és értéktelen az élet. Tudjunk imát mondani – nem csak a látható világ kincseiért, hanem a szeretet világának értékeiért is – hangsúlyozta. Úrvacsora hirdetéskor ágendát Balázsi László, a Magyarországi Unitárius Egyház főjegyzője, a kiosztás után pedig Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője áldást mondott. Ezután következtek a köszöntések. Bán Csaba református lelkipásztor gyülekezetének jókívánságait, dr. Berényi Károly a polgármesteri hivatal üdvözletét hozta, Elekes Botond főgondnok megemlítette, hogy a rekonstrukció befejezése (külső munkák) jövőre várható. Kelemen Attila a Heltai Kft ügyvezető igazgatója az építkezésről számolt be, míg Kászoni József a budapesti Nagy Ignác utcai gyülekezet lelkésze a két egyházközség barátságáról szólt. (A gyülekezetből 16-an képviseltették magukat az ünnepségen.) Az ünnepi istentiszteleten Borsos Annamária művésztanár, Zoltán Péter klarinétművész, valamint - Búza András vezetésével - a Városi Vegyes Kar működött közre.
Királyhegyi Ottília
|
![]()
|