2010. június 6-án Hódmezővásárhelyen a templomépítés 100. évfordulóján tartott ünnepi Istentisztelet. Jelen volt a kanadai Vancouver-i testvérgyülekezet 30 tagú küldöttsége, szolgált Nagy László erdélyi és Balázsi László anyaországi püspökhelyettes-főjegyző:
„Együtt a szolgálatban”
Hódmezővásárhelyen az 1880-as években kelt új életre az unitarizmus. Alapjait az erdélyi Kövendi Nagy Tamás polgári iskolai tanár vetette meg. Az első istentiszteletet 1880 május 17-én tartotta Nagy Lajos kolozsvári esperes a helyi óvónőképző polgári iskola nagytermében.
Az egyházközség fejlődésének új lendületet adott Kovács József téglagyáros és családja unitárius vallásra térése. Az ő támogatásával 1891-ben megnyílt az egyház elemi iskolája 70 tanulóval. A hívek száma ekkor 527 volt.
A papilak és a templomépítés megkezdése
Barabás István lelkész nevéhez fűződik. A csúcsíves, gót
stílusban készült templomhoz, amelynek tornya
A hódmezővásárhelyi unitárius templom 1910-bem épült meg, a harangot is Kovács József és neje Czimmermann Anna ajándékozták.
Két évvel később felszentelő beszédében a következőket
mondta
Ferenc József püspök:
„ Az Isten templomának célja, hogy belőle világosság, haladás és szeretet
sugározzék ki”…
Június 6-án ünnepelte a templomépítés 100 évfordulóját a hódmezővásárhelyi unitárius egyházközség. Kiss Mihály lelkész bevezető imája után Nagy László, az erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője mondott ünnepi beszédet. Főként azt hangsúlyozta, hogy ahol a nép egy és egy nyelven beszél, oda leszáll az Úr, és megáldja a nemzetet. Egyszerre fölemelni a tekintetet, egyszerre fölállni, ez a közös akarat legigazibb kifejezése. Nem elég csak a hit és az ima, hanem szolgáló szeretetre is szükség van, hogy általa szebb legyen az a föld, amelyre teremtett minket az Isten. A két egyház (az erdélyi és a magyarországi unitáriusok), amelyet erőszakkal elválasztottak egymástól, ismét eggyé kell váljon, hiszen a cél elérése így könnyebb. „Eljött az idő, hogy együtt legyünk a szolgálatban!”- mondotta.
„Akaratra és kitartásra van szükség minden helyzetben” –
erősítette meg a gondolatot az ágendában
Balázsi László, a Magyarországi
Unitárius Egyház főjegyzője is.
Az emlékezetes istentiszteletet a North Shore Vancouver-i testvérgyülekezet, a vásárhelyi Városi Vegyeskar, valamint Asztalos Kata (ének) és Borsos Annamária művésztanár közreműködése tette még ünnepélyesebbé.
Királyhegyi Ottília
![]() Nagy László: „Eljött az idő…” |
![]() A Vancouver-i testvérgyülekezet kórusát Kiss Mihály lelkész köszöntötte. |