Informatika Oktatás Zala Megyében

Szaktanácsadói munkám kezdetén különösen szerettem volna figyelmet fordítani a falusi iskolákban folyó informatika oktatás segítésére, hiszen Zala megye az országnak egy jellegzetes kistelepüléses része, és tapasztalatból tudom, hogy az itt informatikát, számítástechnikát tanító kollégák sokszor magukra hagyatva végezték munkájukat. Különösen igaz ez azokra a kollégákra, akik keveset mozgolódtak a pedagógiai közéletben, tehát "szakmailag magányosan" dolgoztak.
Ismert tény az is, hogy a falusi iskolákban informatikát tanító kollégák kevés nagyobb, országosan megrendezett szakmai találkozóra jutnak el. Kevésbé ismert tény, hogy a megyében több olyan kolléga dolgozik az informatika oktatásában, akinek sok év alatt, különböző területeken összegyűlt tapasztalatára a tágabb közvélemény is számot tarthatna, véleményére többen bátran támaszkodhatnának.
E gondolatok késztettek 1999-ben az első INFORMATIKA OKTATÁS ZALA MEGYÉBEN szakmai találkozó megszervezésére. Ez az első, egész napos összejövetel olyan sikeres volt, hogy a végén állást foglaltunk, hogy a tanévek végén mindig más-más iskolában gyűlünk össze azért, hogy beszámoljunk egymásnak az eltelt év eredményeiről, közreadjuk a munkánk során szerzett tapasztalatokat.

Az INFORMATIKA OKTATÁS ZALA MEGYÉBEN szakmai találkozók eddigi története:
 

1999. május 7. Községi Általános Iskola
Pusztaszentlászló
előadások
2000. május 12. Pais Dezső Általános Iskola
Zalaegerszeg
előadások
2001. május 25. Pais Dezső Általános Iskola
Zalaegerszeg
előadások
2002. május 10. Egry József Általános Iskola
Keszthely
beszámoló   előadások   fotóalbum
2003. április 30. Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola
Nagykanizsa
beszámoló   előadások   fotóalbum
2004. május 28.

Általános Iskola
Nagykanizsa-Miklósfa
A találkozó érdeklődés hiányában elmaradt.