Felkérést kaptam, hogy röviden foglaljam össze azt, amit a szakma történelmérõl, és a pápai megjelenésérõl tudok. Megtiszteltetésnek vettem, és igyekeztem összeszedni azt a keveset, amit ilyen rövid idõ alatt lehetett.

A korai cserépkályhákba a fõúri épületekben, a kolostorokban a XI-XIII. században a hõleadás gyorsaságának és felületének növelésére pohár alakú kályhaszemeket építenek. A cserépkályhák az ábrázolások tanúsága szerint a XIII-XIV. századtól mind szélesebb körben váltak kedveltté a délnémet részeken, a cseh királyság és a középkori Magyarország területén, pl. a Mátyás Graduale (XV. sz. második fele) egyik miniatúráján is megjelenik az építészeti stílusokkal együtt változó csempekályha.

Vajdahunyadon talált kályhacsempe a XV. század második felébõl.

A középkori Magyarországon már nemcsak fõúri és fõpapi kastélyokban, de vidéki kúriákban, paplakokban, majd a XVI. századtól polgári parasztházakban is egyre terjed a cserépkályha, s a nagy kályhakészítõ központok mellett kisebb mezõvárosi, falusi mûhelyek is jelentõséget nyernek, s ez utóbbiak mesterei még fazekasáru készítésével is foglalkoztak.
Az iparosodás azt jelentette, hogy az addíg gazdagon díszitett, a kor divatjának megfelelõ (gót, reneszánsz, barokk) formájú és mintájú kályha küllemében egyre szegényesebbé vált.

Ezek a kályhák még egyterûek voltak, a tûztérbõl a füst felszállt, és akadálytalanul a kéménybe jutott.

Az elsõ egy egyházi tulajdonú épületben, a második a kevésbé díszes, egy parasztházban állt.

Az korai csempeminták vagy a vallási témát, (tehetõsebb réteg), vagy az állati ábrázolást, (vadászat:õzek, béke: galambok), vagy a virágmintát (tulipán) dolgozták fel.

Érdekességképpen bemutatok két, a salzburgi aukciós házban felállított századeleji kályhát: Az elsõ mintájában az 1667-es szám szerepel, de a kályha ennél jóval fiatalabb, a másik pedig egy vallási témájú, felül a 12 apostol szobra, lent pedig a csempéken a stáció képei, és a bibliából vett jelenetek láthatóak.
De volt már ekkor magyarországon is komoly csempegyártás, íme a bizonyíték:

Magyar címer 1872!

Itt a csempe és a diszítése még nem együtt készült, a diszítést a csempére utólagosan ragasztották fel, és ez után égették zománcozták.

Itt Pápán családi mûhelyben (gyárban ) készítettek csak kályhákat, nem alakult ki nagy mûhely, mert a csempekészítéshez szükséges jó, egyenletes minõségû agyag a környéken nem található. Hiába volt agyag a környéken majd minden faluban, csempegyártásra nem voltak alkalmasak.
A pápai kályhagyárba is Poltárról, (losonci járás) hozatták az agyagot.
Városunk csempegyátó üzemét Pfiff János alapította 1842.-ben.
Tõle vette meg a Kreizer család 1872.-ben, fejlesztette, modernizálta, mûködtette 1949.-ig, az ifjabb Kreizer József haláláig. (Ha jól tudom, 1907.-tõl vezette õ a mûhelyt.) Eleinte még fa formában készültek a csempék, késõbb vette át az egyeduralmat a gipsz, de a mûhely fennálása alatt végig külön készült a csempe lapja, és a borda, amit még a formában levõ lapra agyagpéppel ragasztottak fel. Hoztam pár csempét a mûhely kinálatából, és pár gipszmintát is.Nem ezek a legszebbek, de igyekeztem olyan mintát hozni, aminek megvan a negatív formája is.
A mûhely fennállásának ideje alatt több újításuk, és találmányuk is volt, egyik a forró, vagy hideg levegõvel átszellõztetett sütõ, a szabadalmaztatott gyorsfûtõ öntvénybetét, a Fluxura, stb...

Két betét tartozott egy kályhához, alul beszívta a hideg levegõt, az az öntvény belsejében felforrósodott, és felül kiáramlott a fûtendõ helyiségbe.Már akkor forró levegõt adott, amikor a kályha még hideg volt!

A századforduló táján három önálló kályhásról tudok, Bodó Ignác, Nagy János, és Remer Ferenc, valamint még a kályhagyáros Kreizer József, és a fia.
1930.-ra a kályhagyárában már öt kályhás gyártotta és építette fel a kályhákat: Keskeny István, Németh József, (aki késõbb önálló lett, de az általa készített csempéket is a Kreizer-mûhelyben égették ki,) Szalai bácsi, és Nádi bácsi a tót, becsületes nevén Nádelnyicsek, de mindenki csak Nádi bácsinak hívta, és Mayer János.

Nagyon szezonális munka volt ez akkoriban, télen a mûhelyben dolgoztak, ekkor készült a csempék nagy része, nyáron és õsszel építették fel a megvásárolt kályhákat.
A jobb oldali képen balról a Kovács gyerek, a mindenes, mellette Keskeny István, Mayer János, és Németh József.
Érdekességképpen megemlítem, hogy a kályhások a mûhelyen belül rangsorolva voltak, és nem csak a jobb / kényesebb munkákat kapta az elsõ kályhás, hanem még a fizetésüket is csak a besorolás sorrendjében vehették fel.

Nem említettem még, hogy Pápát és vonzáskörzetét akkor két üzem látta el kályhával, a pápai Kreizer mellett még a városlõdi Boscowitz Sámuel is, akit pipagyárosként ismertek sokan, de a pipakereslet csökkenésével rövid idõre áttért a kályhacsempék gyártására is.
A 30-as 40-es évekbõl ebbõl a mûhelybõl négy nevet sikerült elõbányásznom: Geschlecht bácsi, Kassa Ferenc, (három fia közül egy sem lett kályhás) Rába József, Rédi Sebestyén.
A II. világháború elõtti zsidóüldözések miatt azonban Boscowitz bezárta a gyárat, és elköltözött. (Boscowitzot mint még pipagyárost tüntették ki 1896-ban, az országos kiállításon elért eredményéért , de az 1906-os iparos névjegyzékben nem szerepel, pedig 1929- ben még mûködött a mûhelye a Széchenyi utcában.)
Nem szerepel viszont a kitüntetettek között a Kreizer-mûhely, pedig az országos kiállításon kályhájuk -mely most a veszprémi Vörös kápolna sekrestyéjében áll, -aranyérmet nyert. 1968-ban került oda, a veszprémi szakmai tanárom Soós Vilmos, és mesterem id.Mayer János bábáskodtak a felállításánál.

49-ben meghalt az ifjabbik Kreizer is, és ez a kályhagyár is bezárta kapuit.
Lezárult egy korszak, a kályhacsempe készítése megszûnt Pápán.
A II. világháború után a két megszûnt mûhely kályhásai vitték tovább a szakmát, ám az 50-es évek vége felé újra csak három önálló cserépkályhás mûködött Pápán: Rédi Sebestyén, a -diszidált, majd visszatért- Rába József, és a Kreizer-mûhely neveltje Mayer János. (Élt még Kassa bácsi, és a Németh bácsi is, de ekkor már nem dolgoztak.)
Talán a kis létszám volt az oka, hogy õket nem kötelezték a kályhásszövetkezet megalakítására.

Egy anekdóta a Rédi Sebestyén és cégtáblája történetérõl.... Amikor a Rédi bácsi kiváltotta az ipart, nem dúskált az anyagiakban, és úgy döntöttt, hogy a cégtábláját majd õ fogja megfesteni. Írni Õ is tud, minek ide címfestõ! Igaz, ecsettel nehezebb, de majd csak sikerül. Azt akarta felfesteni a cégtáblára két sorban, hogy Rédi Sebestyén kályhás mester.
Igen ám, de a tábla méretét, és a betûnagyságot nem egyeztette elõtte össze, és így a táblára csak annyi fért ki két sorba: Rédi Se, kályhás me.

A Rédi bácsi nem nevelt tanulót, a Rába bácsi csak a fiának adta át a tudását, (de õ nem lett iparos) a Mayer kályhás a fián kívül még két tanulót nevelt: a már elhalálozott Vass Lászlót, és a Kiosz egyik jelenlegi vezetõségi tagját Böröczki Lajost.
Itt kell még megemlíteni az 50-es évek végén, 60-as évek elején a textilgyári munkája mellett az id. Mayer János mellett napszámoskodó László Bélát, aki az igazolt gyakorlati idõ letelte után szakmunkás vizsgát tett, és nyugdíjazásáig az Ép.Ip.Szövetkezet kályhása volt.
(A szövetkezet is nevelt tanulókat, de önálló iparos egyikõjükbõl sem lett. A pápai Bali Tóni, aki önkezével vetett véget életének, és a lovászpatonai Gróf János)

Jelenleg Pápán most is három kályhás iparos van, (a szakmát ûzik többen is,) a már említett Böröczki Lajos, ifjabbik Tóth Zoltán, és jómagam.