|
|
„Aki tenni akar: munkát, módszert keres; aki nem: kifogást.” Gondolkodók zarándokhelye Aggteleken Nagytiszteletű vendég fogadására került sor az Aggteleki „Titanus” házban. A buddhista elvonulások mestere – Láma Lekse Dordzse, magyar hittestvérei kíséretében – egy New York közeli kolostorból érkezett. Rövid látogatása során megtekintette a Harmónia Iskola vendégházának kőkertjét is, felfedezve azokat az agytréningezők által elhelyezett szimbolikus „építményeket", melyek az emberi lét lelki és szellemi mélységeit, magasságait, a sors keménységeit és szépségeit jelképezik. A kősokadalomból virító növények mindegyike üzen az idelátogatóknak. Talán azért is válhatott ez a 800 m2-nyi kert a meditálók zarándokhelyévé, mert ahány kő, annyi sors, ahány mélység, annyi tanító szenvedés, ahány magaslat, annyi lélekemelő vidámság pozitív energiája árasztja el a házat. A „Titanus” házba érkező vendégek többsége a Tudományos Relaxációs-Meditációs Technológia (TRMT) alkalmazója. Hétvégi elvonulásaik alkalmával szívesen kertészkednek. Mottójuk: „Akkor szólunk, ha amit mondanánk, sokkal szebb lehet, mint a csend.” A láma – mint mindig – hajnali 3-kor ébredt. Miután a kőkertben megkereste azt a helyet, ahol elcsendesedve feltöltekezhet a lélek, kinyílva szabadon szárnyalhat a szellem, négy órán keresztül meditált. Ezt követően megosztotta vendéglátóival reggelijét és világjáró tapasztalatait. Lekse láma, aki a Hudson folyó partjánál álló kolostorban a gyógyító eledelek készítésével is foglalkozik, teát főzött az aggteleki kert gyógynövényeiből, és különleges ízesítésű csicseriborsós pasztát készített. A vendégek és a háziak is jóízű, derűs lakmározással töltötték a reggeli órákat, majd kezdődhetett a barlangtúra… Az Aggteleki „Titanus” ház kőkertje már három évtizede az elvonulásra, lelki tisztulásra vágyók – vallási hovatartozástól független – zarándokhelye. A kőkert sosem lesz „kész”, hiszen az idelátogatók lelkiállapotának megfelelően folyton alakul. A „Titanus” házban annyi önépítő agytréningező járt már, ahány kő van a virágok között és az út szélén. Azért változik a kert, mert a visszajárók, ha új élethelyzetbe kerülnek, a saját kövüket általában áthelyezik egy újabb fejezet, sorstörténet elmesélése kíséretében. Egyszer fenn, másszor lenn, egyedül, csoportban, vagy párban… A sors megélése közben, ahogy tisztul a lélek és emelkedik a szellem, úgy fejlődnek a virágok is. Olykor kikívánkoznak a helyükről, mert túlterebélyesedve árnyékot vetnek a kisebbekre, s így azok nem érvényesülhetnek. Ilyenkor jön az átültetés dilemmája: hová? Merre? Le, föl? Különállóan, vagy a többi közé? |
 |
 |
 |
 |
Nemcsak a mélységek tartoznak az ember lelki-szellemi életébe, hanem a magasságok is. Ha van húzóember egy családban, csapatban, aki képes „hegyet” építeni akár a „semmiből”, valószínűleg átélte már azt, amit az aggteleki kőkert alapítója. „Mindaddig, amíg a többiek nem tudtak az előttük felhalmozott pontig jutni, vagy amíg nem építettek ők is egy "hegyet" a maguk erejéből, nem értékelték erőfeszítéseimet… Leginkább egy másik hegy látványára és/vagy annak értékeire vágytak. Olykor megkritizáltak, leszóltak, kinevettek, elnyomtak, vagy „csak” kikerültek. Gyengítettek! Nagy szükség volt a bölcs türelemre! Hittem, hogy sorsuk felfelé ívelő pályáján számukra is adatik lépcső. Megtalálhatók a „lépcsők”! Megtanulható az önálló járás, az emberi tartás és az elfogadó szeretet is. Mestereket kell keresni és odaadni magunkat: vállalni a sorsunkat… Mentális útvesztőkön át juthatunk el a kisebb-nagyobb megvilágosodásainkig. Amíg vergődünk és húzzuk az időt, addig gyengeségeinkkel csak elhordjuk más „hegyét”… amíg nem tudunk teremteni, addig csak eltékozoljuk a másét. Számomra azt jelképezi a kőkert, hogy érdemes bevárni azt, aki képes a csúcs felé haladni, mert tanulhatunk egymástól. Így remélhetünk „bevárást” attól, aki előttünk tud járni… Meg akarom értetni a környezetemben élőkkel, hogy a teremtésre képes emberek közelségétől nem kell tartani. Az előttünk járók esélyt jelentenek; munkát, módszert és alázatot tanulhatunk tőlük. A hegyünket rendszeresen gyomláljuk, így egyre több virág lesz rajta.
Kertépítő ténykedésünk bizakodó üzenete: az együttes munka mindennél több hitet, erőt és szeretetet teremt. Gondolkodó-tudatosodó társaságunk – bár se felekezetekhez, se pártokhoz nem tartozunk – feltartóztathatatlanul és megállíthatatlanul bővül.
|