Két új partnerünk van

2009. január 21-én ünnepi közgyűlésünkön újabb partnerekkel kötöttünk megállapodást. Ezúttal a Rotary Club mátészalkai szervezetének képviselője Pandula József soros elnök és a mátészalkai Kossuth téri Református Egyházközség lelkésze Becsei Miklós írta alá az erről szóló dokumentumot.


...............


2007-ben is találkoztunk partnereinkkel

2007. március 16-án a Szatmári Múzeumban egyesületünk tisztségviselői újabb három éves megállapodást kötöttek helyi vállalkozókkal,
s megerősítették a partneri kapcsolatokat azokkal a közintézményekkel, civil szervezetekkel, amelyekkel már hosszú évek óta kiváló szervezetünk együttműködése.


Partnereink köre is bővül 2004-től


A Szatmári Múzeumban 2004. november 26-án létrejött találkozón újabb partner csatlakozására került sor:
Lukács Bertalan az Esze Tamás Gimnázium igazgatója látta el kézjegyével azt a megállapodás kiegészítést, melynek értelmében intézménye aktív résztvevője, szervezője kíván lenni az egyesület, a közművelődési közintézmények és a civil szervezetek közös programjainak.
Igazgató úr rövid beszédében méltatta az egyesület rendkívül magas színvonalú tevékenységét, utalt az eddigi nagyszerű kapcsolatra, majd kijelentette: „Eddig sokkal többet kaptunk az egyesülettől, amit mi adhattunk. Minden erőnkkel arra törekszünk majd, hogy megvalósítsuk az egyesülettel közös célunkat: Gimnáziumunk szellemi fellegvár, tehetséggondozó centrum legyen.”


Közös erőfeszítések, együttműködés

2003. november 14-én nemcsak a Mátészalkai Művészetbarát Egyesületet támogatók írtak alá együttműködési megállapodást a Szatmári Múzeumban, hanem a város kulturális közintézményei, két jelentős szerepet játszó civil szervezet és a város polgármestere is ellátta kézjegyével azt a szerződést és szándéknyilatkozatot, amely a jövőben komolyan befolyásolhatja Mátészalka kulturális életét.
A Városi Művelődési Központ,
a Szatmári Múzeum,
a Képes Géza Városi Könyvtár
az Alapfokú Művészeti Iskola
a Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület
és természetesen a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület
képviselői megállapodtak abban, hogy a jövőben heti rendszerességgel egyeztetik programjaikat, azokat jól látható helyen, esztétikus formában, állandóan naprakész formában elhelyezik székhelyeiken. Lehetőség szerint közös rendezvényeket szerveznek, infrastruktúrájukat, technikai eszközeiket térítésmentesen bocsátják egymás rendelkezésére.
Bíró Miklós Mátészalka polgármestere az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal képviseletében csatlakozott az együttműködési megállapodáshoz és szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy már 2004. első felében igyekszik a pénzügyi feltételeit megteremteni egy olyan nagyméretű, éjszakai világítással is ellátott Hirdető Fal megépítésének, amely a város legforgalmasabb helyén, jól látható, esztétikus formában tájékoztatja a város lakóit és az idelátogató vendégeket a kulturális események helyszínéről, időpontjáról, jellegéről. A megállapodást aláírók egyeztető tevékenységének folyamatos megjelenítését a Hirdető Falon, dekorációs tevékenységet folytató vállalkozóra bíznák, aki jó gazdája lehetne annak.

A megállapodást aláíró szervezetek

.

Városi Művelődési Központ
4700 Mátészalka Kölcsey u. 2.
Tel / Fax : 44-310-010
Honlap: http://www.vmkmsz.atw.hu
Villámposta (e-mail): vmkmsz@mail.datanet.hu
Buzogány Béla igazgató

.

Szatmári Múzeum
4700 Mátészalka Kossuth u. 5.
Tel : 44-502-646
Villámposta (e-mail) : szatmuz@keletnet.hu
Dr. Cservenyák László igazgató

.

Képes Géza Városi Könyvtár
4700 Mátészalka Bajcsy Zsilinszky u. 22.
Tel : 44-311-037
Villámposta (e-mail) : konyvtar.szalka@freemail.hu
Szabóné Dankó Erzsébet igazgató

.

Alapfokú Művészeti Iskola
4700 Mátészalka Kölcsey tér 1.
Tel : 44- 502-715 44-502-716
Szűcs Sándorné igazgató

.

Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület
4700 Mátészalka Kölcsey út 2.
Tel.: 06 30 6190 191
Villámposta (e-mail): szatmar.neptanc@freemail.hu
Honlap: www.szatmar.extra.hu
Elnök: Tóth Béla
.

.

Képes Géza Általános Iskola
4700 Mátészalka, Szokolay u. 2-4.
Tel.: 44/500-720
Papp Lászlóné igazgató

.

Főnix Park
4700 Mátészalka, Zöldfa u
Honlap: www.tiszavarazs.extra.hu
Dr. Ungvári Zsigmond


Kossuth téri Református Egyházközség
4700 Mátészalka, Kossuth tér 1.
Becsei Miklós lelkész

.

Rotary Club
4700 Mátészalka, Kisfaludy utca
Pandula József

.

Esze Tamás Gimnázium
4700 Mátészalka, Kazinczy u. 7.
Tel.: 44/502-625
Fax: 44/502-623
e-mail: suli595@debrecen.sulinet.hu
Honlap: http://server.eszetamas.sulinet.hu
Lukács Bertalan igazgató

.

Mátészalkai Polgármesteri Hivatal
4700 Mátészalka Hősök tere 9.
Tel : 44-500-900 44-500-910
Honlap: www.mateszalka.hu
Szabó István polgármester

Mátészalka város kulturális tevékenységet is folytató civil szervezetei

.

Szabolcs-Szatmár-Beregi Járműtörténeti Egyesület
4700 Mátészalka Kölcsey tér 8.
Tel : 44-310-723 30-359-2329
Villámposta (e-mail) : jarmutortenetiegy@compute.hu
Honlap: www.szatmari-veteranok.hu
Bócsi Gyula elnök, Koroknay Géza titkár

.

Mátészalkai Vörösmarty Kör
4700 Mátészalka Almáskert u. 1.
Tel : 44-311-225
Villámposta (e-mail) : bolaned@freemail.hu
Oláh András elnök

.

Other