ÚJABB 3 ÉV TÁMOGATÁS

2010. március 5-én a Szatmári Múzeumban ismét összegyűltek azok a jeles mátészalkai vállalkozók, vállalatvezetők, akik újabb 3 évig biztosítanak összességében több mint évi 1 millió forintnak megfelelő támogatást a Mátészalkai Művészetbarát Egyesületnek..
Az ünnepélyes eseményen megjelent – úgy is mint támogató – Mátészalka polgármestere Szabó István, továbbá a város közművelődési intézményeinek, kulturális szervezeteinek vezetői, képviselői. Dr. Cservenyák László elnök köszöntőjében kiemelte azt a tényt, hogy immáron harmadszor ülhetnek egy asztalhoz az egyesület vezetői azokkal a mecénásokkal, akik elismerve a szervezet magas színvonalú működését, bizalmukról és további támogatásukról biztosítják a mátészalkai művészetbarátokat.
Szabó István polgármester úr nemcsak az egyesület tízéves tevékenységét méltatta beszédében, hanem azt is, hogy büszkeséggel tölti el az a tudat, hogy Mátészalkán ennyi jóakaratú és önzetlen támogatója akad az igényes kultúrának. Az ilyen felelősségteljes hozzáállás – folytatta mondanivalóját – reménnyel tölti el arra nézve is, hogy a nehéz gazdasági helyzetből kilábalva lesz jövője városunknak, lesz felemelkedés.
A támogatói, partneri találkozóról – amelyen közreműködött Pénzes Petra fuvolán és Pénzes Máté zongorán – beszámolt a mátészalkai M1 Televízió is

Újabb támogatók

2009. január 21-én este, ünnepi közgyűlésünkön lépett támogatóink sorába a Szatmár Jármű Kft., Mátészalka egyik legismertebb és legjelentősebb vállakozása valamint a Szalkahír internetes hírportál. A támogatásról szóló megállapodást ifj. Király István valamint Bacskó Sándor látta el kézjegyével.

............

Újabb három év

Városvezetők, vállalkozók, intézményvezetők találkozója a Szatmári Múzeumban

2007. március 16-án, a meghívásunkra Mátészalkán tartózkodó Kepes András televíziós személyiség volt a díszvendége annak a találkozónak, amelyen városvezetők, kulturális közintézmények vezetői, civil szervezetek irányítói, helyi vállalkozók, köztük multinacionális cégek képviselői nyilvánították ki azon szándékukat, hogy újabb három éven át kívánnak együttműködni egymással, illetőleg támogatni egyesületünkön keresztül a város kulturális életét. Ahogyan éppen Kepes Andrástól tudtuk meg, ez az együttműködési és támogatási rendszer, országosan egyedülálló, s olyan hatékonyságú, hogy példaként szolgálhat másoknak is. Mint mondotta, olyan polgári magatartást és pezsgő kulturális életet tapasztalt Mátészalkán, amely, ha elég nagy nyilvánosságot kapna, rövid időn belül megváltozhatna az a nem mindig pozitív kép ami még ma is él az ország közvéleményében a városról.

De mi is történt március 16-án a Szatmári Múzeumban? Valójában két együttműködési megállapodás került aláírásra. Az egyikben városunk önkormányzata, kulturális közintézményeink, civil szervezetek és oktatási intézmények erősítették meg azt a három évvel ezelőtt megkötött együttműködést, amelyben vállalják tevékenységük koordinálását, közös rendezvények szervezését, technikai berendezéseik kölcsönös használatát, egymás programjainak népszerűsítését. A megállapodást ellátta kézjegyével Tóth Istvánné a Városi Művelődési Központ igazgatója, Szűcs Sándorné a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Czine Árpád a Képes Géza Városi Könyvtár munkatársa, Lukács Bertalan az

Esze Tamás Gimnázium igazgatója, Oláh András a Képes Géza Általános Iskola igazgató helyettese, Tóth Béla a Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület elnöke, Dr. Ungvári Zsigmond a Főnix Park tulajdonosa, Dr. Cservenyák László a Szatmári Múzeum igazgatója a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület elnöke, valamint Szabó István városunk polgármestere.

A másik megállapodás valójában egy olyan nyilatkozat, amelyben helyi vállalkozók vállalják, hogy további három éven át a maguk által vállalt módon, formában és nagyságrendben támogatja a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület kultúraszervező, tehetségeket segítő tevékenységét.

............

2004-ben is találkoztunk!

Eltelt egy év azóta, hogy a Szatmári Múzeum „csíkos” szalonjában összegyűltek azok a vállalkozók, aki úgy döntöttek, hogy három évig az általuk meghatározott módon támogatói lesznek a Mátészalkai Művészetbarát Egyesületnek, s így a város kulturális életének. Ott voltak a kulturális közintézmények vezetői is, akik szintén megállapodást írtak alá és együttműködési szándékukat fejezték ki.
2004. november 26-án este ezúttal a földszinti kiállítóteremben várták egyesületünk tisztségviselői az érkező vendégeket. Dr. Cservenyák László elnök köszöntő beszéde végén bejelentette, hogy az egyesület köszönő ajándéka ezen az estén Sztojka Emma zongoraművésznő játéka lesz. A művésznő óriási sikert aratott Liszt, Rahmanyinov és Chopin műveivel.
Ezután Pénzes Ottó egyesületi titkár egyenként mondott köszönetet a partnerek megjelent képviselőinek, a támogató önkormányzati és vállalatvezetőknek és vállalkozóknak.
Az egyesületet támogatók köre két vállalkozás csatlakozásával bővült ezen az estén:
A Flabeg Automatíve Gyártó és Kereskedelmi Kft - ahogyan a mátészalkaiak ismerik, az autótükörgyár - képviselője Martin Urbanski és a Can-Tel East Telekommunikációs Kft tulajdonosa és ügyvezető igazgatója Szabó Tibor látta úgy, hogy támogatásra méltó az a tevékenység, amelyet az egyesület végez.
Bíró Miklós városunk polgármestere méltató beszédében kiváló befektetésnek nevezte azt a támogatást, amit az önkormányzat, s személyesen ő maga is az egyesületnek juttat.
A támogató vállalkozók nevében Dr. Ungvári Zsigmond, a Medicus Universalis Bt. társtulajdonosa mondott beszédet..
Az estet közös vacsora és kellemes beszélgetés zárta, melynek keretében az egyesület elnöke és titkára virágcsokorral és tortával köszöntötte azokat a hölgyeket, akik éppen november hónapban ünnepelték névnapjukat: Sztojka Emma, Tóthné Lakatos Erzsébet és a Katalinok, Szováti Tiborné, Kovács Sándorné és Majorfalviné Juhász Katalin szeretetteljes ünneplésben részesültek.

............


Ünnep a Szatmári Múzeumban

2003. november 14-én a Szatmári Múzeum „csíkos” szalonjában 20 mátészalkai vállalkozás képviselője, valamint Szegedi Tibor kereskedelmi vezető, Szabó István országgyűlési képviselő és Bíró Miklós polgármester elismerve az egyesület eddigi tevékenységét, méltatva szellemiségét, ünnepélyes keretek között írta alá azt a megállapodást, melynek értelmében 2004. és 2006. között pénzbeli támogatásban és különböző juttatásokban részesítik a Mátészalkai Művészetbarát Egyesületen keresztül a város kulturális életét.
A mátészalkai M1 Televízió által is közvetített eseményen részt vett dr. Takács Csaba a város jegyzője is.
A megállapodást ellátta kézjegyével Varga Péterné gazdasági vezető és dr. Cservenyák László az egyesület elnöke is.
Az egyesület vezetősége elhatározta, hogy bár az együttműködés megerősítésére háromévenként kerül sor, minden évben meghívják az egyesület támogatóit egy csak nekik szóló kulturális rendezvényre, melyet majd közös vacsora követ.

Carl Zeiss Vision Hungary Kft
4700 Mátészalka Ernst Abbe út 1-2.
Tel: 44-501-200
Honlap: www.zeiss.hu
Karaffa Róbert


Nobilis Rt.
4700 Mátészalka Ipari u. 2.
Tel: 44-500-570
Honlap: www.nobilis.hu
Novák Tibor


Szatmár Optikai Kft.
Radics Ilona


HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Rt.
4700 Mátészalka Ipari u. 18.
Tel: 44-418-200
Kerekes János


Tóth 47 Kft és Kastélyszálló
4700 Mátészalka Almáskert u. 1.
Tel: 44-502-927
Honlap: www.kastelyszallo.mateszalka.hu
Tóth József, Tóthné Lakatos Erzsébet


Szal-Tó Kft
4700 Mátészalka Jármi u. 59.
Tel: 44-312-046 Zöldszám: 80-208-148
Villámposta (e-mail): szalto@enternet.hu
Honlap: www.szal-to.hu
Szalai Árpád és Tóth Attila


„Öcsi Hús” Húsipari Rt.
4700 Mátészalka Széchenyi u. 178.
Tel : 44-300-195 44-417-858
Villámposta (e-mail): ocsihus@axelero.hu
honlap: www.ocsihus.hu
Zemlényi Gyula és Zemlényi Zoltán


Szatmár Jámű Kft.
4700 Mátészalka Ipari út 2.
Király István


Info West Kft
4700 Mátészalka Tompa M. u. 1.
Tel. 44-500-084 44-500-085 44-500-024
Villámposta (e-mail): infowest@elender.hu


Hami 138 Bt. és Falánk Fanni Cukrászda
4700 Mátészalka Bajcsy Zsilinszky u.
Tel : 20-3558711
Dankai Tamás


Norinvest Kft. Könyveloiroda
4700 Mátészalka Szalkai L. u.
Tel: 44-300-629
Oláh László


Szalka Tüzép, Szalka-Sped Kft
4700 Mátészalka Dózsa Gy. U. 142.
Tel: 44-313-610
honlap: www.szalkatuzep.hu
Gladics János


Szatmárikerház Kft.
4700 Mátészalka József A. u. 77.
Tel : 44-315-222
Lábas Tibor


Szatmár-Nyír Kft
Fülöp-tanya
4338 Papos Ady E. u.
Tel: 44-716-712
Villámposta (e-mail): lovaspanzio@webmail.hu
Honlap: fuloptanya.uw.hu
Fülöp Bálint


Can - Tel East Kft.
4700 Mátészalka Kálvin tér 7.
Tel: 44 300 438
Szabó Tibor

 

Hellog Kft
Heller Gyula

 

Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet helyi fiókja
4700 Mátészalka Kossuth u. 41.
Telefon: 06-44-5502-536
Hetényi Sándorné


Mátészalka város polgármestere
4700 Mátészalka Hősök tere 9.
Tel: 44-500-900 44-500-910
Honlap. www.mateszalka.hu
Szabó István polgármester

.

Médiatámogatóink


Szatmári Szó Független Információs Lap
4700 Mátészalka Ifjúság tér 16.
Tel: 44-314-468
Villámposta (e-mail): szatmariszo@freemail.hu
Honlap: www.szatmariszo.hu
Szamosi István


M1 Televízió
4700 Mátészalka Bajcsy Zsilinszky u. 20.
Tel : 70- 282-5455
Honlap: www.m1tv.hu
Varga Dezső és Varga Zsolt

.

.

Köszönjük!