A Bíbor köd című rádióműsor honlapját olvassátok! Első alkalommal 1999. március 24-én szólalt meg a Civil Rádióban a 98 MHz-es rádióhullámon Jimi Hendrix Purple Haze slágere szignálként. A kezdetben csak félórás műsoridő azóta szerencsére - a hétközi és hétvégi adás összidejét tekintve - 9 órára duzzadt. Ezen adásidők alatt a Blues és a Rock minden ágának jeles képviselői hallhatók a rádióban, sok esetben akár egy egész életmű bemutatásával. A 11 év alatt a 285 hétközi és a 236 hétvégi, éjszakai műsor során több, mint 13000 felvétel került leforgatásra. Az éjszakai műsorok száma már nem növekszik, hiszen 2010. február 21-én hallgathatták az utolsó műsort. A hétközi műsor viszont folytatódik, kéthetente szerda este 10-től egyórában.
Többségében
egyedül készítem a műsorokat, de sok esetben vendéget
is hívok. Legtöbbször édesapám Groszmann Endre,
és barátaim Hajósi Tamás (és családja),
Bakos Pisti, Somogyi László, Tóth Csaba és Zentai Csaba segített a műsor elkészítésében,
de egy-két alkalommal zenészek is voltak a műsor vendégei,
közülük a legismertebb: Török Ádám, aki
már többször is volt a Bíbor köd vendége,
és a 2003. év elején egy teljes Ádi-életművet
bemutató 5 órás műsort is készítettünk.
Rajta kívül legtöbbször Szabó Zsolt, a Főnix
együttes billentyűse járt nálunk, és élőben
játszott a Civil Rádióban Várnai Dani és
a Blues Condition, valamint a Boll Weeveil együttes Ongjerth Dávid
vezetésével.
1: Bakos Pisti, Groszmann Endre és Péter, Regõs
Laci Tatabányán a Hiánypótló című
műsorban
2: Hajósi Tamással és Zentai
Csabával
3: Apu Török bácsival
Jómagam már több mint 20 éve gyűjtöm a
zenéket, annak ellenére, hogy nemrég múltam 30,
köszönhetően annak, hogy édesapám már a
gyerekágy mellett bömböltette Elvis-t, a Stones-t, Hendrixet,
a Purple-t, a Zeppelint. Gyermekkori kedvencem az Omega, a Kiss és az
AC/DC volt. Első magnómat 6 évesen kaptam és azóta
a zene tölti ki életem elég nagy részét. A
rádiózást Tatabányán kezdtem, ahol Regős Laci barátom
Hiánypótló című Blues-műsorának
rendszeres vendégei voltunk több mint 3 éven keresztül.
Az édesapám által készített
statisztikákból kiderül, hogy a 9 év alatt közel 2000 előadó dala hangzott el. Legtöbbször Jimi Hendrix muzsikája
csendült fel (közel 400-szor), akit sorrendben Buddy Guy és a Led Zeppelin követ több, mint 200 felvétellel. A Stormy Monday-t 40
különbözõ elõadótól forgattam már, sőt 50 különbözõ nemzet zenekarai kerültek már bemutatásra.
Legtöbbször természetesen amerikai és brit zenekarok
dalai forogtak, de olyan országok együttesei is szerepeltek, mint
Dél-Afrika, Portugália, Chile, Nigéria vagy a Feröer-szigetek.
Az elmúlt években olyan előadók életpályáját
elemeztük, mint - a teljesség igénye nélkül
- Eric Clapton, John Mayall, Jimi Hendrix, a Fleetwood Mac, a Pink Floyd,
a Jethro Tull, Chris Duarte, Albert King, Luther Allison, a King Crimson, a Grand Funk Railroad,
a Rolling Stones, a Led Zeppelin, Buddy Guy, Luther Allison, az Allman Brothers Band vagy éppen Neil Young. A szombat éjszakai
műsor zárásaként vasárnap
reggel 5 órától általában nagylemezbemutatóra került sor, de a 2007-es esztendőben a honlapról már jól ismert Blues-naptár rádiós formája volt hallható.
Ez a honlap a magnósoknak is nagy
segítséget nyújthat, hiszen aki különböző
okoknál fogva nem tudja leírni az általam bemondott előadók
illetve dalaik nevét, címét, e honlapon megtalálja
az előző műsorban elhangzott felvételek listáját.
Remélem, hogy ők is, más hallgatók is és azok
is, akik még nem hallgatták a műsort, sok érdekes
dolgot fedeznek fel a Bíbor köd honlapján.
Mindenkinek jó zenehallgatást kíván a műsor
és a honlap szerkesztője:
Groszmann Péter
2010. február