Reggel Tükör megjelent Pineiss úrnál, és jelentette, hogy ígéretéhez híven mindent elintézett. A boszorkánymester szedje össze magát, mert megnézheti a kérdéses nõszemélyt, aki a városkapunál üldögél, és rájuk vár. Pineiss úr rögtön felvette nyûtt bársonyzekéjét, melyet csak ünnepi alkalmakon viselt, felvette a jobbik kalapját kezébe vett egy régi, zöld kesztyût, egy üvegcsét, melyben egykor balzsam volt és amelyben még mindíg visszamaradt valamicske illat, meg egy papirszegfût, aztán Tükörrel együtt a kapu elé ment leánykérõbe.
A leányzó csakugyan ott ült a városkapunál, és olyan szép volt, amilyet a boszorkánymester még sohasem látott, a ruhája azonban annyira szegényes és szakadozott volt, hogy hiába szégyellõsködött is szegényke, hol itt, hol ott mindig kivillant egy kicsit a fehér húsa. Pineiss úr tágra nyitotta a szemét és viharos elragadtatásában alig tudta elõadni a kérését. A szép nõ erre felszárította könnyeit, édes mosollyal kezét nyújtotta és megköszönte Pineiss nagylekûségét.

 

Megesküdött, hogy örökké hû lesz hozzá. Pineiss úr azonnal elvitte egy vénséges remetéhez és összeadatta magát vele. Az esküvõi lakomát Pineiss úr házában tartották, és az összes vendég Tükör volt és a bagoly.

A tízezer forint egy tálban az asztalon állt, és Pineiss idõnként belenyúlt és vájkált az aranyban, aztán megint szépséges feleségére nézett, aki tengerkék bársonyruhában ült ott, fehér nyakán gyöngysor. Pineiss folyton csókolgatni akarta, a nõ azonban szégyenlõsen és illedelmesen vissza tudta tartani, s amellett csábítóan mosolygottés megesküdött, hogy tanuk és az éj beállta elõtt csókra nem kerül sor. Ez csak annál szerelmesebbé és boldogabbá tette a boszorkánymestert. Tükör szivélyes társalgással fûszerezte a lakomát, s szavait a szépasszony kellemesen fûzte tovább, úgyhogy Pineiss úr nem tudta, hova legyen elégedettségében.
Mikor besötétedett, a bagoly és a macska búcsút vett és illedelmesen eltávozott. Pineiss úr gyertyával egészen a kapuig kísérte õket, és még egyszer köszönetet mondott Tükörnek, akit pompás és elõzékeny férfiúnak nevezett.
De mikor visszatért a szobába, a szépséges leányzó helyén az öreg, fehér begina, a szomszédasszonya ült az asztalnál, és gonoszul nézett rá.

Pineiss elszörnyedésében a földre ejtette a gyertyatartót és reszketve a falnak dõlt. A begina pedig felkelt, hozzálépett és bekergette a nász-szobába.

Pineiss úrnak ezután feloldhatatlan frigyben együtt kellett élnie az öregasszonnyal. Ettõl kezdve siralom volt az élete: a felesége azonnal megkaparintotta minden titkát és teljesen papucs alatt tartotta.

Nem jutott egy perc szabadsághoz vagy pihenõhöz, boszorkánykodnia kellett reggeltõl estig, amíg csak bírta, és Tükör, ha arrafelé járt és meglátta, barátságosan szokta mondani neki:
"Mindig munkában, munkában, Pineiss úr?"

Ezóta mondják Seldwylában, hogy "Megvette a macska háját!", különösen, ha gonosz és utálatos feleséget szerzett valaki.

 
vissza az elõzõre		    
vissza a kezdõlapra

vissza a macska - címlapra