A Bartók Béla Unitárius Egyházközség templomában (Budapest 1092. Hőgyes Endre utca 3. szám)  2005 október 02-án, vasárnap de 10 órától ünnepi istentisztelet keretében emlékeztünk meg egyházközségünk névadója, Bartók Béla zeneszerző halála 60. éves évfordulójáról.        Program:   1.     Istentisztelet Szószéki szolgálat: Rázmány Csaba püspök 2.     Bartók Béla – élete és munkássága      Előadás: Léta Sándor lelkész 3.     Hangverseny Jávorkai Sándor hegedűművész, Jávorkai Ádám gordonkaművész, valamint Falvai Katalin zongoraművésznő, Bartók, Kodály, Pablo de Savasate  zeneszerzők műveiből adnak elő 4.     Illyés Gyula: BARTÓK c. verse Előadja: Szabó András előadóművész 5.     Záróének – mindkét himnusz

 Rázmány Csaba püspök emlékbeszéde:

Textus: Galata: 5, 13 „Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai, csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak”.

Jakab 2, 12 „Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni”.

Az elmúlt 37 év alatt, amióta megkezdtem lelkészi pályafutásomat egyetlen Őszi Hálaadási istentiszteletről, sem hiányoztam. Ma egy hete, még eléggé erőtlenül, könnyes szemekkel gondoltam ide e lelki közösségre, azokra, akik eljöttek egy év után ismét hálát adni Istennek, és találkozni e nagyobb család többi tagjával. De Isten nem hagyott magamra, mert volt látogatóm, és elektronikus postán egy nagyszerű édesanya azt írta, hogy nagyon sokat vagyunk veled gondolatban, szeretetünket és erőnket küldjük neked a mielőbbi felgyógyuláshoz! Én is itt voltam lélekben veletek és meggyőződésem, hogy felemelő volt mindenki számára együtt lenni az úrvacsorai közösségben.

Deák Ferenc az elválást tartotta a világon a legrosszabb dolognak. Ha ez igaz akkor a találkozás a világon a legkedvesebb és leghasznosabb dolgok egyike. Különösen kedves és hasznos egy olyan család esetében, melynek tagjai szeretik és óhajtják egymást, akik mind Isten nevében jönnek e templomba!
Az-az érzésem, hogy az elmondottak  jellemzője egyházközségünknek, mert állhatunk különböző őrhelyeken, tartozhatunk bármelyik vallás kötelékébe, itt egymásnak testvérei leszünk hitre nemre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, itt igazán jól érezzük magunkat. De valóban jól érezzük magunkat midőn életünk korlátok, közé van szorítva? Nézzük a tényeket!
Miképpen a lét milliónyi egyedének, úgy az embernek is az Isten szabadságot biztosított hivatása megélésére, amit Pál apostol nagyszerűen fogalmazott meg: „ti szabadságra hivattatok”. A szabadságnak félremagyarázása a legfőbb forrása a békétlenségnek, a vallásháborúk kínjának. Ebből származott a gályarabság, a bűnözés, vagy ahogyan napjainkba átmentettük a megélhetési bűnözés, a családi erőszak, az alkohol és kábítószer függőség, mely nem más, mint az emberi méltóság megcsúfolása, aminek az lett a következménye, hogy az ember letörölte arcáról a Jézusi vonásokat. Meg kellene tanulni végre, hogy a szabadság nem gátlástalanságot, nem szabadosságot jelent, hanem sokkal több mérsékletességet, nagyobb önfegyelmet, mindenek előtt beilleszkedést az erkölcsi világrendbe. Rá kell végre jönni, hogy Istentől kapott szabad életét nem élheti senki csupán a maga hasznára, hanem csakis, és kizárólag a család és a társadalom javára, és előmenetelére. Csak az így értelmezett szabadság jelenthet egységet a sokféleségben, és meghitt közösségi találkozást Istennel! Áldottak azok az emberek, akik a szabadságot így értelmezve, magasztos tetteket hajtottak végre, nem csupán magukért, hanem legfőképpen az emberiségért.

Az, hogy ma a vén Európában, szabadságban élhetünk, habár ismét megérintett, mint már annyiszor a háború szele, az annak köszönhető, hogy azok a nagyszerű emberek, akik előttünk jártak és életükkel és vérükkel írták nemzetünk történelmét, megértették, hogy a szabadság nem lehet ürügy a testnek, és, hogy az ember, szeretettel kell, szolgálja az emberiséget. Ők megértették és meg is élték azt a nagyszerű életfilozófiát, miszerint az Istentől kapott szabadság, szolgálattá való átminősítése, mindig áldozatból táplálkozik. Ezért az embernek élete során nagyon sokszor le kell mondani a test szerinti szabadság igényéről, és bele kell illeszkednie Isten jól meghatározott terveibe, akaratát teljesítve ez által. Ezért kell ünnepet szentelnünk, és megemlékeznünk azokról az emberekről, akiknek példáját követve jó, és Istenes cselekedetekre buzdítást nyerhetünk..

Nemzettörténelmünk lapjairól ilyen értelemben rengeteg embert megidézhetnék de, ma csupán egy nagyszerű életre szeretném felhívni figyelmeteket, aki 60 évvel ezelőtt idegen földön hazájától távol adta vissza lelkét teremtőjének. Ő nem más, mint Bartók Béla az a nagy magyar, aki életét Egy Istenünknek, az embereknek és a kultúrának szentelte.

Ő az az ember, akiről nemsokára lelkész kollegám részletesen meg fog emlékezni, aki élve az első magyar alapítású vallás alaphittételével, a vallási és lelkiismereti szabadság felbecsülhetetlen értékű törvényével, önként lett unitárius, aki miután megismerte azt a toleráns vallást a maga mélységeiben, csodálkozva, de határozottan jelentette ki:

„A magyarság számára talán a legszomorúbb, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház, az Erdélyben a XVI. században született unitárius – amely humanizmusával, a vallásszabadság 1568-ban kimondott törvényesítésével és haladó szellemével kiemelkedő lehetne – állandó szálka volt és az ma is, a többi keresztény felekezet szemében. Kis létszámuk miatt igen sokan nem is ismerik őket, és az időnként nyilvánosságra kerülő híradásokat idegenkedve, vagy értetlenül fogadják”.

Halála 60 éves évfordulóján mindenek előtt megköszönni szeretnénk a Bartók Béla által felfedett zenei igazságot, szépséget, magyarságot, mindazt az ajándékot, amit a nagy zeneszerző ránk hagyott. Bartók Béla ugyanakkor a mi jótevőnk is, mert zenéje szépséget ad életünkbe, ugyanis borzasztó lenne egy olyan világban élni, ahonnan elköltözött a szépség. Isten visszfénye a szépség, és milyen nagyszerű ajándék, hogy az ember gyönyörködhetik a világban, a természetben, az ifjúságban, az őszben, az elmúlásban, a halálban, éppen úgy, mint a tavaszban és a feltámadásban. Igen, mert ezt sugallja számunkra Bartók Béla csodálatos zenéje, miközben megerősít magyarságunkban

és Egy Istenbe vetett hitünkben. Ezt adta nekünk Bartók Béla és mi késői utódok ezért vagyunk büszkék, hogy ahhoz az egyházközséghez tartozhatunk, mely nevét viseli.
Kell ennél kézenfekvőbb bizonyíték, hogy mi unitáriusok nem csupán hitünk megtartásában küzdöttük át az évszázadokat, hanem ha kellett megálltuk a helyünket a kultúra és az anyanyelv megtartásában.

Minden kimagasló ünnep alkalmával párhuzamot tudok vonni Hazám és Unitárius Egyházam között, olyan értelemben, hogy mindkettő annak köszönheti meg és fennmaradását, hogy a legnehezebb időkben is rá tudott hangolódni a szabadság, egyenlőség, testvériség forradalmi,- továbbá az Egy az Isten hit által sugallt, hit, remény, szeretet nagyszerű eszményiségére.

De tudunk-e felemelt fővel ünnepelni, nagynevű unitárius elődünk halála évfordulóján, miközben drogfüggő egyének Andorkó Esztereket, segítőkész lelkésznőket gyilkolnak, amikor a családi erőszak, már-már tarthatatlan a társadalomban, amikor a globalizmus már szinte mindent felfalt, amikor az alkohol és drogfüggőség teljesen lealacsonyította az embert. Meg tudjuk-e őrizni, a Big Brother, és a Való világ fertője közt, anyanyelvünket, kultúránkat, őseinktől örökölt vallásunkat? Egy dolog azonban biztos, az ünnepi tevékenység, nem öncélú tevékenység. Ha az ember végre eljutna arra a felismerésre, hogy amikor ünnepelünk, háttérbe kell szorítanunk a hatalmi ambíciókat, hogy felülkerekedhessen az egymáshoz tartozás áldott öröme. Mi lehetne ennek az ünnepnek a legfelemelőbb üzenete, ha nem az, hogy ennek a mi kicsi országunknak minden baja közös, hogy nem mindegy, hogy van-e, vagy nincs vallási sovinizmus, hogy egész múltunkkal és jelenünkkel megálljuk-e, helyünket Európában, vagy sem! És hiszem, hogy a szabadság nem lesz ürügye a testnek, hogy az emberek nemsokára az emberi méltóságot sárba tipró destruktív szekták helyett bátran fogják vállalni a vallási és lelkiismereti szabadság által biztosított szabad vallásválasztási lehetőséget, miközben szeretettel fognak egymásnak szolgálni, és hogy nem sok idő múlva az emberek, úgy fognak egymáshoz szólni, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. Ámen

Vissza az elejére

Bartók Béla 1881. március 25.-én Nagyszentmiklóson született. Apja Béla iskolaigazgató, anyja Voit Paula zenetanár volt. Négy évig Pozsonyban tanult zongorázni és zongoraelméletet. 1899-től a budapesti Zene­akadémián tanult. 1903-ban mutatkozott be zongoristaként Pozsonyban, Bécsben és Berlinben.  18 évesen a budapesti Zeneakadémia zongora tanszakos hallgatója lett, 20 évesen tartotta első budapesti koncertjét. Zeneakadémiai tanulmányait külföldi hangversenyek követték, miközben Dohnányi Ernőnél képezte tovább magát, 1907-töl a Zeneakadémia zongoratanára lett. Korai kompozíciói Brahms, Schumann, a késői Wagner, Liszt és Dohnányi zenéjével mutatnak rokonságot.

Egyidejűleg elkötelezett híve lett a magyar nemzeti zenei hagyomány ápolásának. Később érdeklődése a paraszti népzene felé fordult, amely nem kizárólagosan a magyar, hanem a környező népek zenéjének kutatását is jelentette.  XIX. sz-i magyar, romantikus muzsikának volt népszerűsítője. 1905-ben figyelme a népzenére irányult, és módszeres népzenei gyűjtőmunkához kezdett. Előbb csak a magyar, később a szomszédos népek népzenei anyagának feldolgozá­sával is foglalkozott. 1913-ban Afrikában az arab népzenét tanulmányoz­ta. Kodállyal karöltve új zenei stílust hívott életre. 1911-ben létre­hozta az Új Magyar Zenei Egyesületet.
1918-ban tánc játékai jelentették életének nagy sikerét.

Az 1910-es évek végén az Operaház mutatta be „A fából faragott királyfi" c. táncjátékát és „A kékszakállú herceg vára" c. operáját, melyek sikert jelentettek számára. A korai sikerek után, Párizsban az új magyar iskola zeneszerzőjeként mutatkozott be. Ekkor műveit disszonáns, válsághangulatot kifejező hangzásvilág jellemzi, amit abban az időben sokan elutasítottak. Fiatal előadóművészek, kritikusok révén vált mégis lehetővé, hogy ez időből való művei bemutatásra kerüljenek.

A 20-as években munkásságában új koncepció érvényesült, nevezetesen a népzene elemeinek felhasználása. Korszakos jelentőségűek a zongoraművei, a II. és III. vonósnégyese és a II. zongoraverseny. Ebből az időből származik a „Cantata profana" is.

Az I. világháborút követően külföldön hangversenyezett. Mint elismert komponistát és előadóművészt ismerte meg a világ. Zenéjével a népek testvérré válásának eszméjét hirdette. Népdal-gyűjtését 1920 és 1930 között dolgozta föl. Mint a Zeneakadémia tanára 27 esztendőt töl­tött el tanítással. 1934-től a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott a magyar népzene sajtó alá rendezésével. 1936-ban utolsó gyűjtőmunkáját Törökországban végezte. Alkotó munkája a csúcsra 1926 és 1938 között emelte.

Az 1930-as években zeneműveit és írásait elismeréssel fogadták.

1935-40 közötti zenei korszakában fontos szerepe volt a klasszikus és népzenei hagyomány ötvözésének. 1940-ben Bartók, feleségével, Pásztory Dittával az U.S.A.-ban tele­pedett le  1940 után Amerikában született művei: Concerto, III. zongoraverseny.
Zenéje klasszikus színekkel gazdagodott.

A magyar zeneszerző 1945. szeptember 26.-án halt meg New Yorkban.

Zenei munkássága eredményeképpen hatalmas életművet hagyott az utókor számára: színpadi és zenekari műveket, zongoraműveket, kórusműveket, dalokat és nem utolsó sorban zenéről szóló írásokat. A fentieket többnyire mindenki megtanulja, illetve tudja középiskolás korában.

Ám Bartók Béláról megemlékezni csupán adataival nem elég. Mi unitáriusok Bartókot gondolkodása, vallása szerint is magunkénak valljuk. A harmincöt éves Bartók 1916-ban választotta magának és Béla fia számára az unitárius vallást. Erdélyi zenekutatói útjai során találkozott az unitarizmussal és ott találta meg a maga személyes hitvallását is, ahogyan Szabolcsi Bencze zenetörténész nevezte a Cantata profanat.

A kilenc csodaszarvasfiúról szóló román kolinda szövegre épített mű zenei mondanivalója: „…csak tiszta forrásból". A tiszta forrás forrásvidékét Bartók Béla Erdélyben találta meg, talán ezért választotta az erdélyi alapítású, a tiszta forrásból – a bibliai forrásokhoz visszatérő – táplálkozó unitárius egyházat vallása otthonává.

Végül három mondást idézet Bartók Bélától:

"Mai ember, minden idők legvadabbikának embere, próbálj mindenek előtt ember lenni; s ha felfogtad, mit jelent embernek lenni, csak akkor törődhetsz hazával, társsal és baráttal."

(1935. január)

"A magyarság számára talán a legszomorúbb, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház, az Erdélyben a XVI. században született unitárius - amely humanizmusával, a vallásszabadság 1568-ban kimondott törvényesítésével és haladó szellemével kiemelkedő lehetne - állandó szálka volt a többi keresztény felekezet szemében. Ez gyakran ma is tapasztalható. Kis létszámuk miatt igen sokan nem is ismerik őket, és az időnként nyilvánosságra kerülő híradásokat idegenkedve vagy értetlenül fogadják."  Bartók Béla

összeállította: Léta Sándor, lelkész

Vissza az elejére