Léta Sándor
vagyok, 1964. március 18.-án születtem Baróton (Kovászna megye –Erdély,
Románia).
Édesapám, Léta Béla, Nagyajta-i származású unitárius, édesanyám, Székely Jolán Árkos-i születésű unitárius.
Árkoson nevelkedtem, ott jártam az elemi osztályokat, majd Sepsiszentgyörgyön a gimnáziumot. Az itt működő Székely Mikó Kollégiumban érettségiztem 1982.-ben. Egy évig teljesítettem katonai szolgálatot Bukarestben 1983-1984 között. Az egy évvel előtte történt sikeres felvételi és a katonai szolgálat után 1984.-ben kezdtem meg teológiai tanulmányaimat a Kolozsvár-i Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán.
Öt évi tanulmány után nagyon jó eredménnyel vizsgáztam és Kovács Lajos püspök úr kihelyezett gyakorló segédlelkésznek a Petrozsény-i Unitárius Egyházközségbe. 1989. október elsején kezdtem meg lelkészi tevékenységem. 1991.-ben jeles eredménnyel nagypapiztam.
1990-ben megnősültem. Feleségül vettem Gergely Erika Gabriella, Kolozsvár-i unitárius hajadont, aki abban az évben érettségizett.
1994-1995-ös tanévben ösztöndíjasként további tanulmányokat folytattam a Berkeley-i (Amerikai Egyesült Államok) Starr King Unitárius Lelkésznevelő Intézetben. A bibliai szaktudomány érdekelt és ilyen jellegű előadásokat hallgattam. Megismerkedtem az észak-amerikai történeti Jézus kutatással (Jesus seminar) és három ilyen témájú könyvet fordítottam le. Itt találhatók részletek, összefoglalások a fordított anyagokból. ( 1998-ban a Budapesten megtartott konferencián előadást tartottam a történeti Jézus-kutatásról, és ez az anyag megjelent a Teológiai Szemle 2002/2. számában. )
Kezdetben csak egyedül voltam a messzi idegenben, majd a tanév utolsó három hónapjára sikerült a feleségemnek is kijönnie és így együtt tapasztaltuk meg az „amerikai” életet. E amerikai ösztöndíjnak köszönhetően az angol nyelvet felsőfokon beszélem. Gyakorlati előadásokat a Baptista Teológián, Biblia teológiát a Presbiteriánus Teológián hallgattam. Történeti kutatásokat végeztem a Stanford-i Egyetem levéltárában. Vasárnaponként istentiszteleteket tartottam, különböző gyülekezetekben.
Hazaérkezésünk után Petrozsényben tevékenykedtem továbbra is. Zajlott tovább az élet, nagy lendülettel fogtam neki a gyülekezet építésének és továbbfejlesztésének, és emellett tanulmányokat írtam és angol nyelvből fordítottam bibliai szakirodalmat.
A számítógép és Internet hozzáférés lehetőséget nyújtott az első magyar unitárius vonatkozású honlap elkészítésére, amelyet 1998. októberében készítettem el három nyelven. http://petrosani.unitarius-halo.net
Eredményes és sikeres testvérkapcsolatot tartottunk fenn és ápoltunk a Dallas-i (Amerikai Egyesült Államok) Horizon Unitárius Univerzalista Egyházközséggel.
Gyarapodott a családom: 1997. szeptember 23.-án megszületett első kislányunk, Juditka, majd 1999. augusztus 29.-én megszülettek ikreink, Noémi és Jolánka.
2001. évben elérkeztem lelkészi pályám egy újabb állomására. A Budapest-i Bartók Béla Unitárius Egyházközség meghívott másodlelkészének. Ugyanezen év végén települtünk át Budapestre.
Itt a gyülekezeti élet szervezése mellett továbbra is foglalkozom a Magyarországi Unitárius Egyház honlapjának www.unitarius.hu és a lapgyűjteménynek http://unitarius.lap.hu a frissítésével.
Az Egyházi Képviselő Tanács megválasztott az Unitárius Élet főszerkesztő-helyettesének. Ahhoz, hogy ezt a feladatot minél jobban tudjam végezni, beiratkoztam a Bálint György Újságíró Akadémiára, amelyet sikeresen elvégeztem és oklevelet kaptam.
Hívatásomat lelkiismeretesen végzem, melyet tanúsít az idáig megírt nagyszámú egyházi beszédem, melyből egy pár megtalálható egyrészt a keresztény portálon, másrészt a VUK és UNITPAP levelezőlistákon megjelent beszédek között.
Angol nyelven összeállítottam egy linkgyűjteményt az angol nyelven megtalálható unitárius weblapokról. Folyamatosan közzéteszem az Unitárius Élet számait
Nagyon sok unitárius könyv, tanulmány megtalálható az Interneten, melyeket feltöltöttem és elérhetők a http://unitarius.lap.hu linkgyűjteményről, ezek összegyűjtve itt találhatók.
Folyamatosan bővítem az unitárius nagyjaink bemutatását: http://www.unitarius.hu/unitariusnagyok/index.html
Összeállítottam egy unitárius tesztet, és összegyűjtöttem az Interneten megtalálható unitárius templomaink fényképeit.
A szabadidőmet a családomnak és a három lányunkkal való foglalkozásnak szentelem.
Elérhetőség: 1092 Budapest, Hőgyes Endre utca 3. szám
Telefon 217.61.71
Email: leta@unitarius.hu