Az unitarizmus megmaradásának és védelmének elvei Enyedi György predikációiban

Dr. Gellérd Imre (1929-1980) dolgozata[1]

Dr. Gellérd Judit felolvasásában

Enyedi György Konferencia, Kolozsvár, 1997 szeptember 2-7

Enyedi György élete a tizenhatodik századra esik, mégis elüt a századtól. A század végen ugyanis új történelmi helyzet és ennek megfelelOen új igények lépnek fel.

Dávid Ferencék a protestáns dogmatizmus ellen harcolnak.  Most új ellenség támad: a katolicizmus.  A kálvinizmus bármennyire agressziv, elfogult és türelmetlen is volt, mégis mint protestáns irányzat elismerte és kifejezésre engedte jutni az ember szellemi jogait. Az ellenreformáció ezzel szemben a maga jellegzetes totalitarizmusával lépik fel s nem a szellem hanem a hatalom eszközeivel harcol.  A szószék feladata ezentúl nem az igazságnak a dialektika eszközeivel történO kutatása és terjesztése, hanem annak megtartása és védelme új eszközökkel: a passziv ellenállás fegyvereivel.

A Báthoryak uralma alatt a sok háború és belviszály, valamint a török és tatár szakadatlan pusztitásai az országot leszegényitették.  Ennek következménye lett az ország erkölcsi leromlása, mely állapot a lelkészt új feladatok elé állitja. A teologizálás helyett elOtérbelép a moralizálás, és a prédikációirodalmunk ezt az irányzatát a XIX. századig meg is tartja.

ÖsszefüggOen mindezekkel még egy új feladat kinálkozik a prédikátor számára: megtartani a hiveket a tiszta jézusi hitben, megerOsiteni Oket a mostoha viszonyok között vallásuk fenntartásáért folytatott küzdelmeikben.  A lelkészben a szószéken már nem a tudós, hanem a pásztor és a próféta szólalnak meg.  A pásztor feladata a nyájat megtartani, a prófétáé ostorozni azt, mivelhogy “sok binöknek miatta látogat meg minket az mostani idOkben az Úr.” Térjetek meg, hogy az Úristen vessen véget szenvedéseinknek.

Enyedi prédikációi

Tizéves papsága alatt háromszáznál több beszédet irt. Ezek közül nyomtatásban csak egy jelenhetett meg: a Hunyadi felett tartott halotti orációja. Enyedi beszédeit tanitványai másolták és adták kézrOl-kézre.  Uzoni Fosztó és Kénosi TOzser megemlitik, hogy Enyedi prédikációi elterjedtek egész Erdélyben.  A jelen dolgozatban elemzett beszédek a Sárospataki gyijteményben találhatók, melyet Kanyaró Ferenc vitt át Kolozsvárra 1898-ban.  A kódex hiányos, egész füzetek estek áldozatául a vallasi türelmetlenségnek.  Hanem inkább azon csodálkozhatunk - Jakab Elek szerint, hogy “...aki ellen száznál is többen irtak”, még ennyi is megmaradt tOle. (Jakab Elek: Enyedi György élete - Keresztény MagvetO 25, 242)  A gyijtemény 66 megmaradt beszédét elemezzük, melyeket Kanyaró feldolgozott.

A kódex egyik legértékesebb beszéde a 94-ik concio.  “Ne félj te kicsiny nyáj...” Lukács 12,33 alapigéböl kiindulva megállapitja, hogy Erdély története megismételt ótestamentumi történet. 

Nem áll tehát a sokaságon az igaz vallás... hamis azoknak patvarkodása akik ebbOl akarják megmutatni, hogy a mi vallásunk az egy Isten felOl nem igaz, hogy csak egynéhányan vagyunk... az O patvarok szintén olyan, mint kik azt hirdetik, hogy csak ez minap költ új hüt.”

Mindkét vád a katolikusok részéröl hangzott el, és Enyedi teljes lélekkel küzd ellenük.  A mennyiség a valódiságra nézve nem érv, úgyszintén nem érv az az értékre nézve sem.

Sok a por, a gaz, a fövény, de kevés az arany... azért aki okos, nem a sokaságban, nem a bO dolgokban, hanem a ritkában helyezteti a becsületet.  Sok a kovácskO, de kevés a gyémánt”.

Enyedi már a tizenhatodik század végén tisztán látja, hogy az egyházunk az erdélyi történelem viharverései között csak úgy maradhat fenn, ha életelvévé teszi a minOség gondolatát s emellett meg is marad. Prófétai eréllyel hangsúlyozza, hogy minden unitáriusban tudatos kell, hogy legyen ez az új szemlélet.  A tizenkilencedik századig Enyedinél tisztábban senki sem látta és nem emelte ki annyira az unitarizmus minOsegi értékét, senki sem mutatott rá olyan meggyOzOen arra, hogy az unitárius szemelyiség fO jellemvonása a tudatos minOségélmény, minOség-szempontú önértéktudat.  Ennek a szellemnek a megteremtésével Enyedi olyan fegyvert adott a dávidferenci ügy kezébe, melyre századokon keresztül támaszkodhatott.

Prófétai jelleget a beszédnek az a körülmény biztosit, hogy olyan idOben mondta el, mikor Erdély javarésze unitárius volt.  Mondhatta volna igy: Ne féljetek, hiszen láthatjátok, milyen sokan vagyunk; de nem ezt mondta, hanem ezt: Készüljetek fel a holnapok nagy harcára, mert “bár nem olyan kevesen vagyunk, mint azt a mi ellenkezOink hirdetik”... “mégis elengedhetetlenül szükséges tudnunk, éreznünk, hogy a vallásos meggyOzOdések széles skáláján mi unitáriusok a minOséget képviseljük.”

Enyedi egyszerre éli az erdélyi és a dávidferenci sorsot.  Enyedi a tiszta jézusi kereszténységért nem pusztán formálisan - a konkrét körülmények figyelmen kivül hagyásával - küzd, hanem reálisan, azaz minden eszményiséget az idOszeriségbe, a hic et nunc -ba helyez bele. Legizgalmasabb problemája nem az, hogy hány az Isten, hanem, hogy mi lesz Erdéllyel és az unitarizmussal.  Enyedinél Dávid Ferenc elvont eszméi érintkezésbe lépnek a mindennapos élettel, s minthogy az élet nyers, néha könnyes, ha nem is oltja ki, de mérsékeli az eszmék lobogását.  Ez nem más mint kompromisszum. Az eszményiseg kiegyezése a tapasztalati világgal.  Ezért Enyedi személyiségét igy formulázhatjuk meg: Enyedi = David Ferenc + a tapasztalati erdélyi élet. Ez a kompromisszum az unitarizmus fennmaradásának egyik alapvetO feltételévé lett.

A kolozsvári gyijtemény negyedik kötetébOl két prédikációt ragadunk ki, hogy egy másik unitárius alapelvet, melyet Enyedi hangsulyozott, illusztráljunk.  Ez a vallási türelem, a tolerancia elve.

A kétszázadik concio (Centurae primae triacas septima) a Rom. 14:1. “Azt, aki erOtlen a hitben, vegyétek mellétek de vetélkedésekkel ne fárasszátok”.  Azok, akik erOtlenek a hitben, megkülönböztetett bánásmódban részesüljenek: “Fogadjátok társaságotokba Oket és mutassatok irántuk szeretetet és jóakaratot, de ami ennél is fontosabb, kemény disputációkkal ne bántsátok és ne fárasszátok Oket.”

Enyedi küzd a hitváltoztatások szokása ellen.  Megállapitja egyik beszédében, hogy a fOurak anyagi érdekbpOl könnyen elhagyjak a hitüket.   

Már odajutottunk, hogy számunk kevés voltát kezdik ellenünk vetni. E hithagyás miatt naponta a klvinhitüekhez vagy a Báthoriakhoz térnek hivatalért.  Ne vesse hát nekünk senki a szemünkre a pápások sokaságát és a mi gyülekezetünk kicsiny voltát.  Gyakran a kisebb számnál van az igazság.  Ha ki el akar menni, menjen.  Ha egy, kettO, tiz, száz, ezer elszakad is, marad tizenkettO, de azoknak se kell hizelkednunk.  Hadd futkossakan ki s be a templom ajtajan.

Enyedi tudatában van annak, hogy az igazság hitvallóira minden idOben szomorú sors vár, ezért igy sóhajt fel egy helyen: “Hol lehet az igaz tudománynak és tanitóknak nyomorgatása és csúfolása nagyobb, mint közöttünk?!  De az volt sorsa az igazság hitvallóinak minden idOben Krisztus urunk óta.”  Enyedi intuitive éli a mártiromsagi érzéskomplexum felsObbrendiségét: “Nincs nagyszeribb dolog, mint szenvednünk, csúfoltatást elviselni az igaz vallásért és a becsületért.”

MeggyOzOdése, hogy az idO nem kritériuma az erteknek.  Az érték önmagában tér, idO és öntudattól függetlenül értékes.  “Nem minden ami régi, jó, és nem minden, ami új, hamis.”  Egy reális unitárius törtenélmi öntudat kialakitásához ennek a valóban újszeri gondolatnak az elfogadtatása elengedhetetlenul szükséges volt.  Csakis azok maradhattak meg unitáriusoknak a századfordulón, akik melységesen élték az Enyedi által lefektetett két alapelvet:

1. Nem a sokaságban rejlik az érték es

2. Az érték fúggetlen az idOtartamtól.

Dávid Ferenc az unitárius hit alapelveit, Enyedi az unitárius hit megmaradásának alapelveit fektette le.

Enyedi György egész lelkevel élte az erdélyi sorsot.  Beszedei a tizenhatodik század végének hi társadalmi tükrei.  Izzó hazaszereteténél csak nagy hite és roppant tudása volt nagyobb.  Külön élmény olvasni azt a hét beszédbOl álló prédikácioósorozatat, melyet Erdély bukásának esztendejében tartott.  Mind a hét beszéd egy-egy fájdalmas, de nem kétségbeejtO sikoltás.  Tudatában van annak, hogy egyetlen szilárd társitó erO van s ez a tiszta erkölcs melynek forrása a világos hit.

Enyedi fO támája az ember.   Az ember nála nem elovont fogalom, hanem vérbOl es húsból álló tapasztalati valóság.  Amikor az emberrOl beszél, nem annak hittanát fejtegeti, hanem inkább pszichologizál.  Kedvenc területe az emberi jellem.  Dávid FerenctOl abban különbözik, hogy mig a nagy vallásalapitó az eszményi emberrel van elfoglalva, addig Enyedi az ember természetét és mindennapi konkrét feladatait fejtegeti.   Dávid Ferenc felülrol nézi az embert, Enyedi szemtOl-szembe. 

Enyedinél nem az a fontos amit az ember hisz, hanem amit cselekszik.  “Nem a Credo a fO, hanem az cselekedet”; a cselekedet mint az egész emberi magatartás.

Enyedi Gyögy beszédei új korszakot nyitottak az unitárius predikació irodalom történetében, mind tartalmilag, mind formailag.  Enyedi jelenség volt a szószéken.  Torockai Máté ezt irta róla: “Senki sem volt nála a prédikálásban kedvesebb”.  Jakab Elek igy jellemzi: “Enyedi merO tiz és élet volt.   Élete az eszmék és tettek háborgó küzdelme.  Bátor eszméivel erOs szenvedélyek egyesültek, az igazsaág és vilagosság utáni mohó vágy volt nemes szenvedélye.”  “Egyházának papja, hazájának prófétája volt.”