XVIII.

Blanka egy új világot látott maga előtt, különbözőt mindentől, amit eddig ismert.

E kis sziklazug saját különszerű életével, jól el van rejtve szem elől, semmi fővonalnak útjába nem esik. Az ő útja, egyedül az ő útja, az a híd Borévnél az Aranyoson át, egyedül az ő számára, az ő költségén épült. S ez a híd is megtekintésre méltó. Százesztendős az már, s annyi idő óta tartja erős járma alatt a rebellis folyót, mely e tájon, mint egy rakoncátlan bércpatak, rohan sziklamedrén alá partjait szaggatva, s sziklaszigeteket szed, és rak le kénye-kedve szerint innen amoda. Hídoszlopai valódi római helepolisok, megtöltve kövekkel; egész alkotása tömör, mamutszerű, furfangos.

Napjainkban kényelmes országút vezet már e hídig az Aranyos partja mentében, a meredek sziklaoldalba vágva és építve; ez út kapuja a bálványként felmeredő sziklacsompó, mit a népmonda Leánykakőnek nevez. Történetünk idejében azonban még csak egy lóháton járható sziklaösvény vezetett végig az Aranyos szorosán, Várfalvától Borévig, s minden terhet a lóhátra tett „kerezs”-ben szállítottak ez úton. Egy hosszú bércfolyosó volt az, változatos színű sziklatömegekből alkotva – valóságos ördög útja.

A borévi hídon túl aztán már kezdődik a torockói út. Egy útvonal merő vasból készítve. Ami századok óta kikerült vassalak a kohókból, abból van verve egy fekete chaussée az Aranyostól egész a Kőig. S ez út mentében emelkednek Torockó kincstárai, a vasbányák, kohók, hámorok, a félévezredes munka tanújelei, a körülöttük félkörben felmagasodó fekete döbörök, a kihányt vassalak halmaza, melyben némelyik hámor úgy el van mélyedve már, hogy a teteje nem látszik ki, csak a kürtőjéből fellövellő láng hirdeti, hogy ott Vulkán legényei dolgoznak. – S a föld alatti zuhogás, dübörgés megmondja, hogy nehéz munkát végeznek: a vasat tanítják engedelmeskedni.

A hídnál Barnabás bátya fogadta Blankát és az érkező négy testvért. Kocsikkal jött eléjük, s mikor a menyasszonyt üdvözölte, azt versben cselekvé. El is pirult miatta. Ő magyarázta aztán Blankának azokat, a földbe lebújó házföldetek titkait: az ott a Mezőségbánya; ez a Prudentia, ott következik a Washington; ez a Hermány, az a Cibulás Gárgyás, az a nagy csoport ott a Hármas hámor; ezek itt a mi hámoraink és bányáink, mint megannyi lesben ülő sárkánynak, úgy fénylik a szemük! Barnabás bátya poétai hajlamú ember volt, szerette a költői hasonlatokat.

Egyszer aztán a Hármas hámort elérve, az útkanyarodásnál megnyílt a tekintet előtt Torockó völgye.

Ehhez már nem kellett szóbeli magyarázat. Blanka önkénytelen bámulattal csapta egymásba két keze ujjait, felsóhajtva: „Istenem! Beh szép!”

Egy óriási bérctömeg, fehér, mint a csontkoponya, emelkedik fel meredeken, s hosszú, eget emelő sáncfalat képez a völgykatlan előtt, melyet a másik oldalon rengeteg erdőkkel borított hegylánc zár körül. A kopár szirtfal a „Székelykő”, történelmi ősemlék, barlangjaiban a bronzkorszak emlékmaradványaival, tetején az ős székelyvár düledékével, mely Dzsingisz kán fiának hordáival dacolt egykor; a mongol és székely nyilak hegyeit most is feltúrja még az ekevas; a mongol nyila lándzsás volt, a székelyé szakállas.

De e kopár szirt lábánál, mint egy amfitheátrum páholysorai, mint a Colosseum emeletrétegei emelkednek egymás fölé az emberkéz legszebb remekei: a csinált szántóföldek. Az ember földet csinált a kőből. Lépcsőzetes karzatokra vágta a sziklát, megtörte porrá, keverte kövérítő anyaggal, s kényszerítette a követ átalakulni kenyérré. Mint egy óriási étagère, amit megraknak virágcserepekkel, úgy tűnik föl a Székelykő. Négyötöde meztelen, holdhideg sziklafal; az ötödik egy virágágyakra felosztott kert. Hasonló szépet csak Lombardiában vagy Toscanában lehet látni. A késő őszi vetés táblái szép zöld keretet képeznek a város körül, mely a völgy katlanát foglalja el sűrű gyümölcserdők közé rejtett házaival, mik közül magasra emelkedik ki az egyistenvallók tornya aranyos gombjával; az alkony-nap bíborsugárai ragyognak róla vissza. S ugyanezen sugarak aranyködöt szőnek az egész csöndes völgy fölé, bezománcozva a házak fölött elterjedő kékes füstfelleget.

– Ez a mi otthonunk – súgá Manassé Blankának.

S az a túlvilági ragyogvány a nő szemében hirdeté a boldogság végtelen tökéletességét, amiben lelke kéjeleg.

Ez volt egész életének ábrándja mindig. Ilyennek képzelte, álmodta, ilyenné színezte ő ki a paradicsomot. Elzárva, elrejtve a világtól – boldogság, mely nem beszéltet magáról.

S e boldogság tanújeleivel találkozott e pillanattól fogva szakadatlanul. Annál a szép koronás fűzfákból képzett sétánynál, mely a patakparton vonul végig, lovas legények jöttek üdvözletükre sajátszerű rókaprém galléros kacagányaikban, s a piacon, hol a hatalmas patak háromágú vízsugárban szökik ki a sziklából, nagy néptömeg fogadta őket, melynek éppen akkor adta tudtára Sándor bátya, a népszónok, a Manassé által szerzett békességet a felkelőkkel. Mindenki meg volt azzal elégedve. A szekeret megállították, s Manasséhoz tódultak, hogy kezeit csókolják. Blanka kezébe virágcsokrokat erőszakoltak az odacsoportosult leányok. A férfiak délcegek, a leányok szépek mind. És viseletük oly sajátságos, ami sehol a világon nem található másutt. Az csak egy, a világtól elválva élő kis népecskének saját képzeletéből származhatott, aki kereste a festőit, az eszményi szépet, s csinált magának egy oly divatot, amit nem lehet utánozni. Hogy miért nem lehet? Azt megtudta Blanka később.

A nép áldása közben hangzott a toronyból a harangszó. Ez már olyan igazi harangozás volt, amilyen Áron bátyának tetszett. „Egy!” „Egy!” A harang, ahányat kondul, annyiszor megfordul tengelye körül.

S ez üdvözlő kondulások tovább kísérik a kedvesen fogadott vendéget, végig a csinos kőházak sorain, miknek ablakain vastáblák, pitvaraikon vasajtók vannak; egész az ősi házig, ahol az utolsó két honn maradt testvér fogadja őket: Bertók bátya, a legöregebb és Anna, Manassé ikernővére.

A két nőt nem kellett egymásnak bemutatni. A találkozás pillanatában egymás keblére borultak, s csak azután néztek jól egymás arcába, mikor már azok egymás könnyeitől voltak nedvesek.

Blanka meg volt lepetve; de kellemesen. Ő egy fájdalmaktól földúlt arcot vélt találni, a korai csalódás hervasztó emésztődésével, s talált helyette egy életvidám, ragyogó, kék szemű, telt, piros arcú, szőke fejecskét körülhullámozva göndör aranyfürtökkel, akinek még a sírása is olyan, mintha kacagás volna.

Annán kívül még több asszony is volt a háznál. Rebeka, Bertók felesége: egy magas, nyúlánk termetű matróna; szelíd, nyugodt tekintetű bibliai alak és Zsuzsánna, a népszónok tűzrőlpattant menyecskefelesége; aztán még egy csoport apróbb-nagyobb gyerek, leány, akik mind egyszerre meg akartak ismerkedni Blankával; a kisfiúk hozták neki mutogatni írásaikat, rajzaikat; a leánykák dicsekedtek neki a babáikkal, s a kis ölbeli baba kivette szájából az árpacukor darabkát, s azzal kínálta meg. S aztán mentül jobban hajtotta róla, és szidta a sisera hadait Zsuzsánna, azok annál jobban lármáztak körülötte, míg végre a család legokosabb asszonya, Rebeka bemenekíté őt egy oldalajtón át egy mellékszobácskába, ahol már el volt készítve Blanka számára az utolsó részletig minden új öltözet. Az asszonyi gond kiszámította, hogy aki azon az úton jött Torockóra, melyen Blanka, annak legelső szüksége lesz az öltönyváltás. S ezt nem hozhatott magával.

Blanka azon csodálkozott leginkább, hogy minden úgy hozzáillik, mintha testére volna szabva. Rebeka megsúgta neki: Manassé előre megírta, hogy Blanka termete Annáéhoz hasonlít. – Tehát ő most Anna öltönyeit viseli.

És viselte azután az egész ház szeretetét. S az annál a háznál sok volt. Ebben a nagy köztársaságban, melyben senki sem volt elnök, egy törvény volt csak: a szeretet; az volt az alkotmány, a bíró, az volt a király. Az osztotta föl a munkát és a jövedelmet; az gondoskodott kinek-kinek a szükségeiről; az örökíté meg az együttmaradást. Se asszony, se férfi, se gyermek nem civódott itt egymással soha. Pedig emberek voltak ők is, szeszélyeik, indulataik csakúgy voltak, mint másnak. De a szeretet volt közöttük a törvény. A haragvónak nem volt, aki ellentmondjon, s kibékíté a szeretet.

Ez volt a föltalált paradicsom legdrágább gyümölcse.


VisszaKezdőlapElőre