Robb Gravett - 1991 Ford Sapphire Cosworth

1991-ben Robb Gravett és a Trekstar társalapitója, Mike Smith új csapatot hozott létre, - a Sapphire-t – hogy Ford Sierrájukkal részt vegyenek a Brit Túraautó Bajnokságban. (BTCC) Az elképzelésük az volt, hogy hátsókerék-hajtású autójukba a szemtelenül gyors Sierra Cosworth RS500 2 literes turbómotorjának szivó változatát épitik be. Ezzel a kocsival ’90-ben Gravett megnyerte a sorozatot.  A csapat a jóhirű rally mérnökhöz, Allan Wilkinsonhoz fordult segitségért.  A Sapphire versenyképességének érdekében Wilkinson radikális változtatásokat hajtott végre. Ez a motor hátrébb és mélyebbre történő helyezését, továbbá a váltó hátulra történő rögzitését jelentette. Ezzel a kocsi súlyelosztása megközelitette az ideális 50-50% -ot. Sajnos a Ford azonban „önfejűvé” vált, Gravett igy jellemezte: „ez a legrosszabbul irányitható autó, amelyet valaha vezettem.” A Sierra nem szerepelt jól, és nemsokára Wilkinson és a Sapphire különvált. A kocsi egy sokkal hagyományosabb formában épült újra; éppen időben a május 27-i thruxtoni futamra. A késői szezonkezdés és az új motorépitőre történt váltás dacára Gravett második helyet ért el Brands Hatch-ben, az August Bank Holiday találkozón. A folytatás azonban nem volt ilyen jó, ez volt a csapat egyetlen dobogós helyezése a szezonban.

A Sierra sikertelensége miatt a Ford csak 1993-ban csatlakozott újra a BTCC-hez, az új lépcsőshátú Mondeo Si-vel; melyet az Andy Rouse Engineering (ARE) inditott. Bár a kocsi készen állt a rajtra, a folytatódó fejlesztések miatt csak a nyolcadik futamon kapcsolódtak be a sorozatba, a walesi Pembrey-ben.  A négyszeres bajnok, Andy Rouse és az új-zélandi Paul Radisich az első pillanattól versenyképes volt. A Mondeo első dobogós helyezését (harmadik hely) Radisich érte el, a kilencedik futamon, Silverstone-ban.  Az első győzelem szintén Radisich nevéhez fűződik , ez a 13-dik versenyen, Brands Hatch-ben történt. Ez egyben a Ford márka 200-dik győzelme volt a BTCC-ben. Paul még kétszer győzött ebben a szezonban. Az utolsó, silverstone-i futamon csapattársa is második lett, ezzel a Mondeo első kettős győzelmét könyvelhették el. Radisich a harmadik helyen zárta az évet, míg Rouse 11-dik lett. Ezt az évet a BMW 318i-k uralták, a bajnok Joachim Winkelhock lett; csapattársa, Steve Soper végzett a második helyen. A késői szezonkezdés után a Ford bizakodva várta az első teljes évét. A csapatfelállás változatlan maradt, Radisich és Rouse volt a két pilóta. Bár a Mondeo az egész évben az élbolyban volt, mégsem sikerült megtörni az Alfa Romeok és  - az év végén -  a Renault Lagunák dominanciáját. A Ford végül a harmadik helyezett lett a csapatok versenyében, míg a két versenyző az egy évvel korábbi teljesitményét ismételte meg (harmadik, ill. 11-dik hely). A bajnokságot az Alfa Romeoval 155-tel versenyző Gabriele Tarquini nyerte meg.

Paul Radisich - 1993 Ford Mondeo Saloon

Paul Radisich - 1994 Ford Mondeo Saloon

1995-ben Andy Rouse kivált a csapatból, hogy teljesen az autóépitésre koncentrálhasson. A kettes számú pilóta helyére Kevin Burt érkezett. Az év nagyon sikertelenül alakult, a két versenyző csak egy-egy győzelmet szerzett. Radisich hatodik lett, a márka is csak a negyedik helyen zárt. A következő évben megérkezett az új ferdehátú modell, ezzel csapatváltás is történt. Az ARE helyett a West Surrey Racing (WSR) inditotta az autót. A 2.0i Ghián alapuló gépet a német Schubel fejlesztette, és csak a szezonnyitó donington parki futam előestéjén készült el. A késői érkezéssel járó kapkodás meg is látszott az eredményeken; a WSR egész évben csak üldözte az élmenőket. A két versenyző egyike sem tudott dobogós helyet elérni; az év végén Paul a hatodik, Kevin nyolcadik lett, míg a csapat a negyedik helyen zárt. A bajnoki trófeát a Vauxhall Cavalierrel versenyző John Cleland szerezte meg.  1996-ban Burt helyére Steve Robertson érkezett, de a csapat mélyrepülése folytatódott. A kiábránditó év után Radisich a 13-dik, Robertson a 20-dik lett. Kettejük sikertelensége a márka hetedik helyét hozta, ezzel holtversenyben utolsók lettek a Peugeot-val. A szezont az egész évben szárnyaló Audi-s Frank Biela nyerte. A ’97-es Mondeo-t Reynard tervezte és épitette. Az év első felében nem volt elég pótalkatrész, ezértkevés volt a tesztelési lehetőség. A Robertsont váltó Will Hoy legjobb eredménye egy Thruxtonban elért ötödik hely volt, míg Radisich a brands hatch-i versenyen negyedik lett. A zárásnál Paul 13-dik, Hoy 15-dik lett; a bajnokságot a Renault Lagunát hajtó svájci Alain Menu nyerte.

A következő évben (1998) az autó közelebb került az élbolyhoz, és 1995 után újra győzelmet ért el a Mondeo. Will Hoy-t az eső áztatta Silverstone-ban intették le győztesként. Az 5 év után a Peugeot-hoz igazoló Radisich helyére Craig Baird érkezett, míg a korábbi Formula-1–es bajnok, Nigel Mansell néhány futamon állt rajthoz a Ford szineiben. A pilótacserék ellenére ez az év sem hozta meg az áttörést. Will Hoy 10-dik, Mansell 18-dik, Baird 20-dik (utolsó előtti) lett. A konstruktőrök versenyében a márka a  hetedik helyet érte el. A bajnoki cimet a Volvós Rickard Rydell szerezte meg a Nissan Primerával versenyző Anthony Reid elől. A csapat szakitott a Reynard autóépitő céggel és a szezon második felében a Ford bejelentette, hogy már a következő évre készül. Ennek jegyében össze kivánták vonni a tervezést, az épitést és a versenyeztetést. Bár a WSR is versengett a jogokért, a Ford végül a Prodrive-val szerződött. A változtatásokhoz hűen a pilótákat is szélnek engedték, helyükre Anthony Reid és a korábbi bajnok, Alain Menu érkezett. A Team Mondeo nagy reményekkel vágott neki a ’99-es szezonnak. Az eredmény egy győzelem és pár dobogós helyezés lett. Bár ez látványos fejlődés volt, az autók megbizhatatlansága miatt nem volt sok oka a Fordnak az ünneplésre. Egyik versenyző sem fért bele az első tizbe (Menu 11., Reid 12.) , és a csapat is csak hatodik lett (utolsó).

Nigel Mansell - 1998 Ford Mondeo Hatchback

Alian Menu - 2000 Ford Mondeo Hatchback

2000-ben újabb korábbi bajnok érkezett a csapathoz, a svéd Rickard Rydell személyében. Az évnek csak a Ford, a Vauxhall és a Honda vágott neki, mivel a Nissan, a Volvo és a Renault a magas költségek miatt kivonult a szakágból. (A Peugeot már egy évvel korábban megtette ezt.) A BTCC komoly válságba került. A kevés gyártó és az érdeklődés fenntartása miatt a szervezők újitásokat vezettek be. A versenyzők számát csapatonként kettőről háromra növelték. Reflektorokkal bevilágitott éjszakai versenyeket is rendeztek, továbbá változtattak a hétvége programján is. Az előző évek tapasztalatával és a folyamatos fejlesztésekkel a Ford nagy reményekkel kezdett neki az évnek. A 24 futamból 11-et nyert meg a három pilóta, uralva ezzel az egész évet. Az utolsó előtti versenyen, Oulton Park-ban  szerezték meg a gyártók bajnokságát. Az idényzárón, Silverstone-ban egy éjszakai versenyen dőlt el a bajnoki cím sorsa. A három fordos közül végül Menu nyert, Reid és Rydell a verseny közben ütközés miatt kiesett. A hosszú sikertelenség után ragyogó évet zárt a csapat. Mindhárom versenyző dobogós lett (Menu, Reid, Rydell sorrendben), továbbá megnyerték a csapatok és a gyártók versenyét is. A sokévi kemény munka végül kifizetődött. Röviddel ezután a Ford bejelentette, hogy nem indit gyári támogatású csapatot a 2001-es bajnokságban, és nem is tervezi a visszatérést.