Feldebrõi altemplom

A római katolikus templomot a település központjában tágas zöld tér közepén találjuk. Sírtemplomnak készült, a templom alaprajzát tekintve a keleti (bizánci) kereszténység centrális templomaira emlékeztet, de a keletiekben nincs altemplom. Nyugat-Európában viszont - ahol a halottkultusz a 11. századtól erõteljesen kibontakozott, s ezért az altemplomépítés igen gyakori volt - szinte nincsenek centrális templomok. A honfoglalást követõ évszázadban - amikor a magyarság szempontjából még nem dõlt el végérvényesen, hogy a nyugati, avagy a keleti kereszténység lesz a meghatározó - fontos kortörténeti elem a feldebrõi altemplom. Történelmünk átmeneti idõszakának a kettõsségét jól jelzi a templom, mely alaprajzában a keleti kultúrát idézi, ám a nyugati kultúra elemeit is ötvözi magában, hiszen az altemplom a nyugati halotti kultuszok egyértelmû jele. Így még ma sem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a Mátra déli részén megtelepülõ Aba nemzetség mely tagjának szolgált temetkezési helyéül. Így Európában is páratlan értékûnek számít a feldebrõi templom.

Látogatható naponta 9-18 óra között, bejelentkezés alapján.

 

Tel.: 0630/915-1548, 0636/480-491

 

 
     

Debrõi Hárslevelû

Zöldes, szalmasárga színû bor. Nagyon illatos, hársmézre emlékeztetõ fajtajelleggel, testes, néha fanyar, igen finom savakkal, igazi hungarikumnak számít. Jó évjáratokban a késõi szüretelésû szõlõkbõl hosszú ideig érlelhetõ csodálatos, méz jellegû borok állíthatók elõ.

Ezen szõlõtõkék a Debrõ körüli lankás domboldalakon sütkéreznek, ajánlatos õket hintóval körbeutazni, mert ízük és látványuk maradandó élményeket okoz. A belõle készült bort pedig hol máshol, mint Gecse István úr pincészetében lehet megkóstolni.

 
 
     

Feldebrõi tájház

A templomtérre nézõ tájházban a tájra jellemzõ használati tárgyak és egy korhûen berendezett valamikori parasztház várja a kedves idelátogatót. Ünnepnapokon itt még kenyeret is sütnek.

 
 
     

Verpeléti kovácsmûhely

1800 körül épülhetett és 1964-ben állították helyre. A település központjában valószínûleg mindig állhatott kovácsmûhely. A zsúpfedeles ház deszka oromzatán kovácscégér díszlik. Belül nagyméretû kohó látható. A földbe ásott üllõtõke, a fújtató, a régi kovácsszerszámok az elmúlt idõket idézi fel a látogatóban. A hagyomány szerint Egerbe menet már Mátyás király is itt patkoltatta meg lovát.

Látogatható hétfõ kivételével naponta 9-15 óra között.

Gondnok: Kossuth u. 60. Tel.: 0636/494-364
 
 
     

Tarnaszentmáriai Sarlós Boldogasszony templom

Hazánk talán legrégibb és legkisebb ma is mûködõ temploma itt, a völgyszûkületnél hirtelen kanyarodó út és a Tarna-patak között emelkedõ kis dombon áll. A templomban aktív hitélet folyik ma is, ahogy õseink ezer éves történelme során is mindig. A község védõszentje és a búcsú napja: Sarlós Boldogasszony, vagyis július másodikához esõ legközelebbi vasárnap.

Gondnok: +3620 462 4683

 
 
     

Verpeléti Vár-hegy

A Tarna-völgyében, a verpeléti vasútállomástól északnyugatra, a közelben csonka hegykúp magasodik, a verpeléti Vár-hegy (196 m). Természetvédelmi ritkaság. A területen található védett növények közül a csinos árvalányhaj, a leánykökörcsin, a piros kígyószisz, sárga kövirózsa, erdei szellõrózsa, a magyar zergevirág és a macskahere a legjellemzõbbek.

 
 
     

Verpeléti horgásztó

Éjjel - nappal, egy napos vagy több napos jegyekkel, gazdag halválasztékkal, egész évben várja látogatóit a verpeléti horgásztó.

 
 
     

Bükkszéki gyógyfürdõ és gyógyvíz

A bükkszéki Salvus fürdõben három gyógyvízzel töltött medence, valamint egy 1000 négyzetméteres feszített víztükrû édesvízi medence szolgálja a gyógyulni és pihenni vágyók kikapcsolódását. A fürdõ 39-40 fokos hévízével 2500-3000 vendéget tud egyidõben fogadni. A fürdõhöz a településen táblák jelzik az utat, elõtte kényelmesen parkolhatunk. A ma 950 lakosú település ma elsõsorban kedvezõ klímáját, világhírû Salvus gyógyvizét kihasználva igyekszik turisztikai központtá válni. Gyógyító hatású, az ország határain túl is ismert vizét Salvus néven palackozzák.

Látogatható május 1 és augusztus 31 között.

 
 
     

Siroki vár

A községtõl 1 km-re áll a 296 m magas Várhegyen a romjaiban is lenyûgözõ látványt nyújtó vár. A környékbeliek ajkán ma is Darnó váraként élõ erõdítmény története az Árpád-korban kezdõdött. A Bohr-Bodon család építette a tatárjárás után, a fellegvár alatt bonyolult, ma is járható kazamatarendszer található. Elõbb a törökök elleni harcokban, majd a kuruc háborúkban játszott szerepet. A XIX. század közepéig lakták, azóta a külsõ vár szinte teljesen elpusztult, közeljövõben azonban hamarosan sor kerül felújítására.

 
 
     

Kisnánai vár

A település közepén emelkedo dombon magasodik a közelmúltban helyreállított gót stílusú várrom, amely ma a Vármúzeumnak ad otthont.

Látogatható március 1 és szeptember 30 között, telefonszám: (37) 324 005

 
 
     

Demjéni fürdõ

690 m mélyrõl feltörõ, 68 °C víz, az ország legújabb feltárt gyógyvize (2008. 06.).

A gyönyörû mozaikkal kirakott, egészségturizmust szolgáló demjéni nyitott gyógyfürdõ négy medencével, összesen negyvenkét élményelemmel - nyakrafolyókkal, hátmaszírorókkal, levegõbuzgárokkal, - mindennap naponta reggel kilenctõl éjjel két óráig várja a vendégeket kedvezõ árakon. Van szauna, büfé, öltözõ, õrzött ruhatár, éjszaka pedig kivilágítják a medencéket, amelyekbõl akár televíziót is lehet nézni.

www.demjengyogytermal.hu

 
 

 

 


 

Egerszalóki hõforrás és fürdõ

A falu igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyébõl feltörõ hévízforrás. A 410 m mélyrõl feltörõ víz 65-68 °C-os. A nátriumot is tartalmazó, kálcium-magnézium hidrogénkarbonátos hévíz, melynek a metakovasav tartalma is jelentõs, a kénes gyógyvizek kategóriájában az egyik legjobb besorolást kapta. A víz enyhén savas jellege tartós fürdõzést tesz lehetõvé. Többek között érelmeszesedés, csontsérülések, izületi és reumatikus bántalmak gyógyítására, gerincbetegségek, idegrendszeri betegségek - idegzsába és ideggyulladás, anyagcsere zavarok (köszvény, pikkelysömör, cukorbetegség) és mozgásszervi betegségek, vegetatív idegrendszer zavarai, kötõszöveti és borbetegségek ízületi elváltozásai, meddõség, vérzészavarok és mozgásszervi mûtétek utókezelésére alkalmas. Ivókúra formájában alkalmas túlsúly, epebetegségek és gyomorsav problémák kezelésére. A domboldalon lefolyó víz 1200 négyzetméteres látványos mészkõlerakódást épített, ami Európában egyedülálló. A sódomb helyi védelem alatt áll, kiépített sétaúton lehet megközelíteni. 2007. július 13-án megnyílt és fogadja vendégeit az Európában páratlan természeti környezetben épülõ Gyógy- és Wellnessfürdõ Egerszalókon. A hegyoldalról lefolyó gyógyvíz alkotta különleges teraszos mészkõképzodmény lábánál épülõ fürdõ a sokoldalú, magas színvonalú gyógyászati és wellness szolgáltatásai révén egyedülálló a térségben.

www.egerszalokfurdo.hu

 

 
     

Recski Struccfarm

Recsk külterületén él a strucc. Ezzel a mondattal bizonyára megbuknánk az érettségin, de nem Recsken! Struccok, strucctojások és struccbõrbõl készült táskák és ruhák várják az érdeklõdõket. A farm minden nap 9-tõl 17 óráig van nyitva. Belépõjegy: 200 Ft / fõ

http://www.struccfarmrecsk.atw.hu

 
Telefon: +3670 611 9116
 
 
     

Mátrabob az Adrenalin Parkban

A sástói Oxygen Adrenalin Park lélegzetelállító környezetben, a Mátra szívében, most téged vár. Téli-nyári bobpálya mindenkinek, quadpálya a gyerekeknek, függohíd, canopy a bátraknak, kalandpark kicsi és nagy kalandoroknak, mászófal, eurbungy a sportot kedvelõknek, büfé a szomjasaknak, kávézó az álmosaknak, garantált élmény az egész családnak!

 
Oxygen Adrenalin Park
 
 
 
|szállás | látnivalók | képek | programok | feldebrõ | heves tour | nord tour | fesztiválkalauz | vásárnaptár | matrainfo | matra.lap.hu
 
Szállásfoglalás: +3630 964 1724 | info<kukac>diolak.hu