Tükör ezek után a bagolyhoz, régi barátjához ment udvariassági látogatásra, és még bizonyos fontos ügyek megbeszélése végett is. A bagoly a Pineiss úr házával szemközt álló házikó kéménye mellett lakott.

A ház kivülrõl vaktó fehérre meszelve, ablakai mindig frissen mosva ragyogtak. Amilyen fehér és ragyogó volt azonban az utca felé ez a ház, éppoly fekete és füstös, félelmes és különös volt hátulról. Onnan azonban sohasem látta más, mint a háztetõk macskái és az ég madarai. A tetõ alatt szakadozott, öreg alsószoknyák, kosarak és füves zsákok lógtak, a tetõn kis tüskebokrok nõttek, és egy nagy, kormos kémény meredezett titokzatosan az ég felé. Ebbõl a kéménybõl pedig az éjszaka sötétjében nem ritkán egy szép, fiatal boszorkány röppent magasba seprûje nyelén és anyaszült meztelenül, ahogy az ûristen a nõket teremtette, és ahogy az ördög látni szereti õket. Mikor pedig már kiugrott a kéménybõl, finom orrocskájával szétszimatolt a friss, éjszakai levegõben, és tovaszállt testének fehér ragyogásában, lobogó, fekete hajával.

Amilyen fehérek voltak a ház frissen vasalt függönyei, éppoly fehér volt a ruhája, és fejkendõje annak az öreg beginának, aki a házban lakott, annyira, hogy a kegyes hölgy apácaszerû fejdísze, mindíg mintha árkuspapír lett volna, amelyre azonmód írmi lehet. Háromszor ment templomba naponta, és ha ropogós, friss ruhájában végighaladt az utcán, a gyerekek ijedten rebbentek szét elõle, s a felnõttek is szivesen visszaléptek a kapu mögé, ha volt még rá idõ.

A kegyes begina nem háborgatott senkit, ha békén hagyták, csak a szomszédját, Pineiss urat gyûlölte szemmelláthatóan, mert valahányszor a mester az ablakában megjelent, gonosz pillantást vetett rá, és menten összehúzta a függönyeit. Pineiss úgy félt tõle, mint a tûztõl, és csak a legbelsõ szobájában és jól bezárkózva merészelt valami élcet megereszteni róla. Éjszaka, - mesélte a bagoly, - mikor a seprûjén kiröppen, gyönyörûszép, pucér nõszemély lesz belõle! -Nehéz elképzelni, -gondolta Tükör, aki már régebbrõl ismerte a vényasszonyt, a gonosz beginát és kerülte. A fehér ház kéményének egy sötét zugában üldögélt a vén bagoly, akihez Tükör most igyekezett, szájában egy kövér egérrel, melyet útközben fogott. "Adj isten jóestét, kedves bagolyné asszony! Õrködünk buzgón?", mondta.

"Ha muszály!" felelte a bagoly. "jóestét kegyednek is! Rég nem mutatkozott, Tükör úr!"
"Megvolt az oka, majd elmondom. Hoztam egy kis egérkét, ha nem veti meg. Kilovagolt a gazdasszony?"
"Még nem , csak reggeltájt készül ki egy órácskára. Köszönet a szép egérért! Maga mégiscsak az udvarias Tükör! És mi is történt hát magával?"

"Szinte hihetetlen, " felelt Tükör, "ki akarták tekerni a nyakamat. Halgassa meg, ha érdekli." S mialatt jóízûen megvacsoráztak, Tükör a figyelõ bagolynak mindent elmesélt, ami vele történt, és hogy hogyan szabadult ki Pieiss úr kezébõl. "És ez még nem minden. Az ipsének meg kell kapnia az oldalbordáját és az aranyait."
"Megbolondult, hogy jót tesz a bitanggal, aki meg akarta nyúzni?"
"Ki mondja, hogy jót akarok tenni vele? Az úrnõm ezekkel a szavakkal vetette a kútba az aranyait: Átkozott legyen, aki kiszedi és felhasználja! - Ami tehát a jótéteményt illeti, rendben van a dolog."
"Az már más. No de honnan szerzi a megfelelõ nõt?"
"Innen ni, a kéménybõl! azért jöttem, hogy adjuk össze az eszünket! Nem szeretne végre kiszabadulni ennek a boszorkánynak a karmaiból?"
"Tükör, magának csak a közelembe kell jönnie, s máris üdvös gondolatokat ébreszt bennem!"

vissza a kezdõlapra