Pineiss úr azonnal leült egy kis hordóra, és az éles kést Tükör és maga közé a padlóba döfte:
- "Micsoda aranyak? Beszélj !"
- "Szegény úrnõm még ifjan, olthatatlan szerelmi bánatában szórta ezeket az aranyakat a kútba. Halála elõtt rám bízta a titkát, azzal, hogy egy olyan férfiúnak adjam az aranyakat, aki egy vagyontalan leányt csupán a szépségéért felségül kér. És most, hogy meghalok, nem tudom teljesíteni a kívánságát."
Mindezek után Tükör egy hosszú
és kacskaringós történetbe kezdett,
amelyben elmesélte egykori úrnõje szomorú
szerelmi csalódását. Természetesen
az egész történetet ott helyben találta
ki, csak néhány aranyforint volt igaz belõle,
melyet az úrnõ veszedelmes úton kapott, s
hogy bajt ne hozzon rá, elátkozott és a kútba
szórt.
De Pineiss úr elbûvölten hallgatta. Végül
megkérdezte: " És az a szép pénz
még mindig a kútban van?"
"Ott hát ! Hol lenne másutt" válaszolta
Tükör, "hiszen csak én hozhatom fel, és
ezt mindeddig nem tettem meg".
|
Pineiss úr bizalmatlanul nézett
Tükörre és így szólt: " Meg
tudnád mutatni nekem, cimbora, azt a kincset, hogy lássam
egy kicsit a saját szememmel?" -"Amikor tetszik!
" -válaszolta Tükör. Pineiss úr elõkeresett egy hosszú zsineget és a macska nyakára kötötte, hogy meg ne szökjön, aztán elindultak a régi kúthoz. A macska közben tovább magyarázott: -"Azt tudnia kell, hogy az aranyat nem halászhatja ki csak úgy, a saját szakállára, mert a kútban egy kicsit kísérteties a világ, erre határozott gyanúokaim vannak" -"Ugyan már, ki beszél itt kihalászásról!" mondta kissé megszeppenve Pineiss úr, "csak vigyél oda és mutasd meg a kincset! " Tükör a halott vénkisasszony kertjébe vezette Pineiss urat. Együtt másztak át a falakon és Tükör megmutatta az utat a régi kúthoz, melyet egészen betakartak az elvadult bokrok. |
 |
A kútnál Pineiss úr leeresztett
egy lámpást egy másik hosszú zsinegen
a kútba, és lekukucskált.
A víz alatt ott tündökölt az arany. "Tényleg!
Látom! Szentigaz! Tükör, te ördöngös
fickó vagy" Aztán izgatottan megint lekukucskált,
és így szólt: "Mostmár csak a
világszép nõszemély hiányzik!"
-"Hiányzik? Azt a nõt én
már rég kiszimatoltam! Csak hát persze valóban
olyan szegény, mint a templom egere. De ön csakugyan
vállalkozna rá, Pineiss úr, hogy elvegye?"
-"Hogyne vállalkoznék! Vigyél hozzá
íziben!"
-"Csak lassabban, Pineiss úr! Hová gondol?
Itt ülök egy zsinórral a nyakamon, a halál
fenyegetésével a vállamon, és csak
úgy rohangáljak? Egyetlen mód van rá,
hogy ön a pénzt és a leányzót
megkapja: ha leoldozza rólam a zsineget és ideteszi
a szerzõdésünket elém, ide, erre a kõre!"
Pineiss úr megvakarta a tarkóját, de az arany csábítása túl nagy volt, így hát eloldozta a kandúrt, elõkotorta a szerzõdést és lerakta a kõre.
|
Tükör abban a szempillantásban
darabokra tépte és bekapta az egészet. Le is nyelte, és habár kegyetlenül kellett nyomkodnia, mégis úgy érezte, hogy ez volt a legjobb és legtáplálóbb étel, amit valaha elköltött, és remélte, hogy jó hosszú idõre kedves egészségére fog válni, és gömbölyû és virgonc lesz tõle. Mikor a kellemes lakomát befejezte, ezt mondta a boszorkánymesternek: "Készlõdjék neki a nagy szerelemnek, hogy szívvel, lélekkel meg tudjon felelni a feltételeknek, és a nõnek, aki úgyszólván máris a magáé. S ezzel egyelõre köszönet az élvezett kosztért és kvártélyért, és volt szerencsém! Ezután udvariasan elköszönt a boszorkánymestertõl, ezt mondván: |
 |
 |
 |