Végül összevesztek
az örökségen és a házat egyelõre
bezárták. A szomorú kandúr a kõlépcsõn
üldögélt és nem volt többé
senki, aki beengedte volna.
Éjszaka, rejtett utakon fölment ugyan a háztetõ
alá, és kezdetben a nap nagy részét
ott töltötte és igyekezett átaludni a
bánatát, az éhség azonban hamarosan
újra a napvilágra hajtotta. Az utcákon csatangolt,
és félénken próbált holmi eldobott
falatkákat megszerezni, de gyakran semmit nem talált.
Teltek a napok, és szegény Tükör egyre soványabban és éhesebben kószált, mikor egy nap észrevette Pineiss úr, a városi boszorkánymester.
|
- "Na, macska, megvegyem
a hájadat?" - "Ah, Pineiss úrnak tréfálni tetszik…." - "Szó sincs róla! Szükségem van a boszorkánymesterséghez macskahájra, de szerzõdésileg és önként kell megkapnom. Igen elõnyös üzlet a számodra! Pompásan foglak tartani, kövérre és gömbölyûre hizlallak hurkával és fürjpecsenyével. És ha meghíztál, csak az utána következõ holdtöltekor kell megválnod az életedtõl. |
|
A cica szájában
összefutott a nyál, és mivel az éhezés
és a nyomorúságos életmód miatt
az értelme is meggyöngült, sietve aláírta
a szerzõdést.
- "Ebédre már várlak, kandúr!"
- "Szíves engedelmével leszek bátor…"
mondta Tükör, és pontosan a déli órában
megjelent Pineiss úrnál.
|
Ott aztán néhány hónapi rendkívül kellemes élet kezdõdött most a cica számára: mert nem volt egyéb dolga, mint az, hogy elfogyassza a jó falatokat, melyeket elébe raktak, nézze, ha kedve volt rá, hogy hogyan boszorkánykodik a mestere, és sétáljon a háztetõn. Pineiss úr ezermester volt, százféle hivatalt ellátott, tízezer törvényes dolgot mívelt nappal és mérsékelt áron, és néhány törvénytelent, csak a sötétben és egyéni szenvedélybõl. A háza pincétõl a padlásig zsúfolva volt minden elképzelhetõ holmival, és Tükör sokat szórakozott azzal, hogy mindent megnézett és megszagolt. |
|
 |
 |
