A Hold kerek tányérja magasra emelkedett az égen, fénye beborította az odvas tetõket. Lejárt a szerzõdésben megszabott határidõ. Akkorra már hívta is Pineiss a tetõ egyik kis tornyából: "Tükörke, Tükörke! Hol vagy? Gyere már haza egy kicsit!"
Tükör ekkor búcsút
vett fehér barátnõjétõl, aki
elégedetten és hûvösen nyávogva
ment tovább, s aztán hazaballagott.
A boszorkánykonyhában teljes ösztövérségében
és csapzottságában dacosan a mester elé
ült.
Mikor Pineiss úr meglátta, hogy milyen gyalázatosan
becsapták, felugrott és dühöngve kiabálta:
- "Mit látok?! Te bitang, te lelkiismeretlen! Mit
tettél velem?"
- "Oh, Pineiss úr, a szenvedély édes
hatalma…."
A boszorkánymester nem teketóriázott tovább. Nyakonragadta és bedugta a tiltakozó macskát egy madárkalitkába és egy nagy lakattal lezárta a kalitka ajtaját.
"Most aztán lesheted, hogy a szenvedély
édes hatalma kisegít-e még innen!" Rögtön
sütött is egy hosszú kolbászt, s annak
oly ínycsiklandozó volt az illata, hogy õ
maga is kénytelen volt megnyalni kicsit a két végét,
mielõtt bedugta a rácson.
- "Most pedig enni, és hízni fogsz!"
Pineiss most összeszedte magát,
és legjava mûvészetével nap nap után
olyan ínyenc falatokat készített, hogy a
fogoly Tükör nem bírt ellenállni. Börtönében
így morfondírozott, miközben a bajuszát
tisztogatta a kiadós ebéd után:
"Bizisten, mégiscsak szép dolog a szerelem!
Most megint kihúzott a csávából. Egyenlõre
pihenni fogok és rajta leszek, hogy a szemlélõdés
és a jó táplálkozás visszahozza
értelmes gondolataimat. Ma egy kis szenvedély, holnap
egy kis józanság és nyugalom: a maga módján
mindegyik jó. Ez a börtön nem is olyan kellemetlen,
és bizonyára ki lehet gondolni benne valami üdvöset."
 |
 |