|
A szangvinikusnak Istentől kapott
képessége van arra, hogy a jelenben éljen.
Mindannyiunknak a jelenben kellene élnünk, de ezt ritkán
tesszük. Egyesek a múltban élnek, ahol az emlékek teljesen igénybe veszik,
mások a jövőben, ahol megfojtják őket a gondok. Mindkét magatartás
megakadályoz abban, hogy valóban teljes életünk legyen, vagyis hogy a
jelenben éljünk. Nem engedjük meg, hogy a jelen benyomásai hassanak ránk,
és lemondunk arról, hogy most, ebben a pillanatban cselekedjünk, mielőtt a
tovatűnő alkalmak elmúlnak.
Csak Isten él teljesen a jelenben, mert Ó örökkévaló. Nincs
emberi szellem, amely képes lenne felfogni, mi az örökkévalóság.
Legfeljebb arról mondhatunk valamit, hogy mi nem az. Azt hiszem, Isten
örökkévalósága épp azzal függ össze, hogy Ő örökké a most-ban él.
Isten számára az örökkön-örökkévalóságot egyetlen jelenlegi most
foglalja össze.
Ezt Jézus jelentette ki Istenről. Valami örökkévaló, valami
időfeletti jellemzi Jézus egész életét, ezért élt Ó mindig teljesen a
jelenben. Csak el kell olvasnunk a róla szóló különböző beszámolókat, hogy
lássuk, hogy mennyire belesűrűsödik egész személyisége szavaiba és
tetteibe. Akár barátaihoz szólt, akár ellenségeit feddte, mindig teljesen
a jelen pillanatában élt és cselekedett.
Mi nem a jelenben élünk Talán ezért tűnik életünk annyira
jelentéktelennek? Nem összpontosítjuk az energiánkat, hanem felaprózzuk.
Ahelyett, hogy most élnénk és cselekednénk, részben a múlttal,
részben a jövővel foglalkozunk.
A szangvinikus realista.
Mindig a jelenlegi helyzet karjai közé veti magát. Ő most él.
A szangvinikus képes arra, hogy beleélje
magát mások gondolataiba és érzéseibe.
Felvevőképes, együtt érző természete van. Jól tud
alkalmazkodni környezetéhez. Így képes arra, hogy a társadalom minden
rétegében könnyedén mozogjon. Általában szeretjük azokat az embereket,
akik érdeklődnek irántunk és ügyeink iránt. Sőt, senkit sem találunk
érdekesebbnek, mint aki irántunk érdeklődik
Ebben rejlik a szangvinikus ereje: teljes
természetességgel helyezkedik bele embertársainak életébe és
érdekeibe. Képes arra, hogy a másik emberhez őszinte melegséggel szóljon,
mert az ő érzései is őszinték.
A szangvinikusnál nincs bájosabb ember. Természetes bája
vonzó és mindannyiunkat meghódít. Úgy tűnik, hogy képes minden ajtót
kinyitni. Mindenesetre hajlama van arra is, hogy könnyen bezárkózzon újra.
Ez a hibája azonban nem kisebbíti azt a tényt, hogy megíratlan
ajánlólevelet hord magánál, amely olyan lehetőségeket nyit meg előtte,
amelyekért másoknak az értelem és akarat minden erejével küzdeniük kell. S
ezek mégis kudarcot vallanak ott, ahol a szangvinikus bája könnyűszerrel
győzelmet arat.
Nincs, akinek a természete alkalmasabb lenne arra, hogy
karriert csináljon, mint az övé. Természetesen a sikeres életpálya a
jellemtől is függ. A jellem azonban – mint hamarosan látni fogjuk – a
szangvinikus gyengéje. Ő általában nem használja ki a nagyszerű
alkalmakat, amelyeket szakadatlanul nyújt számára az élet.
A szangvinikus érzékeny és együtt
érző.
Valóban elmondhatjuk róla, hogy együtt örül az örülőkkel és
együtt sír a sírókkal. Méghozzá minden megerőltetés nélkül, mert ez
természetes neki.
Jó dolog, ha egy boldog ember szangvinikussal találkozik. Ő
nem zavarja meg a boldogságot kétkedéssel, kritikával, vagy azzal, hogy az
egészet nevetségessé teszi. Minden ellenvetés nélkül megosztja a
pillanatnyi örömöt. Mindannyian értékeljük azokat az embereket, akik nem
keserítik meg örömünket, hanem ellenkezőleg: még növelik.
Ha valamilyen gondunk van, jólesik egy szangvinikus
baráttal találkozni. Talán az, amit mond, nem különösen jelentős. De ki is
mondhatna olyan szavakat, amelyek nyomasztó gondok között valóságos
segítséget nyújtanának? A szangvinikus ezt ösztönösen megérzi. Ezért ő
többet ad, mint szavakat: megérezteti velünk együttérzését. Van-e ennél
vigasztalóbb? Ő a szívével ragadja meg azt, amit mások meg sem érthetnek,
bármilyen jó szándékúak vagy okosak is.
Ezért a szangvinikus természeténél fogva is alkalmas a
betegápolásra. S ha ezen kívül kitartó jellemet formál magának, senki
sem képes ebben felülmúlni. Ő könnyebben ellenáll a fásultságnak, mint
mások – ami tapasztalt betegápolóknál gyakori.
A szangvinikusnak született hajlama van a gyerekekkel
való foglalkozásra. Ő maga is bizonyos értelemben gyermek, és az is
marad egész életében. A gyerekek vonzódnak hozzá, mert egyszerű és nyílt.
Mindent valóságosan átél, és ha élményeiről mesél, a gyerekeknek úgy
tűnik, mintha maguk is jelen lettek volna. Ezért csüngenek rajta, bárhová
is megy. Gyerekekkel senki sem foglalkozik tehetségesebben, legyen az anya
vagy apa, tanító vagy alkalmazott.
A szangvinikus képes a teljes élet
megélésére.
Nyitott szemmel jár; többet lát, hall és észlel, mint
mások. Éles szeme van a formákhoz és a színekhez, a természethez, a
művészethez, az emberekhez, az állatokhoz és a növényekhez, a nagy és a
kis dolgokhoz egyaránt.
Értelme és lelke tele van folyton változó benyomásokkal.
Unalomra nincs ideje. A jelenben él, és valami mindig foglalkozatja.
Boldogsága onnan származik, hogy érdeklődését a kis dolgok is
lebilincselik, nemcsak a nagyok. És a mindennapi élet túlnyomó részben
valóban csekélységekből áll.
<<<a
szangvinikus alkat
a szangvinikus
gyengéi>>> |
