|
Mielőtt leírnánk, milyen értelemben kell önfegyelmet
gyakorolnia a szangvinikusnak a temperamentuma miatt, tekintsük át még
egyszer a temperamentumot általában, hogy világosan lássuk az ilyen
fegyelem szükségességét
A temperamentumot, mint emberi természetünk részét a
szellemnek kell ellenőrzése alatt tartania. Sokan nem látják be ezt az
igazságot. Ezek a temperamentumot megváltoztathatatlannak tekintik Ha
valaki természeténél fogva könnyen felborzolódik, úgy véli, hogy ezen
nem lehet változtatni, legfeljebb utána keresztény módon bocsánatot
kell kérni, és természetesen az okozott kárt megtéríteni. Ez a nézet
alapjában téves. Kétségtelen, hogy a temperamentum sajátos bélyeget süt az
emberre, amely a bölcsőtől a sírig elkíséri. De tudatosan iskolázni és
fegyelmezni lehet és kell.
Kövessük temperamentumunkat elfogulatlanul és örömmel, de
csak addig, míg nem vezet bűnbe. Mindenütt, ahol bűnre ösztönöz, nevelésre
kell fogni és meg kell fékezni ugyanúgy, mint minden más természeti
impulzust.
Ahogyan testünknek meg kell szentelődnie, vagyis az Úr
szolgálatára oda kell szentelnünk, hogy ne egyéni elképzelés szerint a
magunk hasznára vagy a magunk dicsőségére, hanem Isten dicsőségére
használjuk, ugyanígy temperamentumunknak is meg kell szentelődnie. Úgy
kell nevelnünk, hogy lelki életünk előmenetelére szolgáljon, Isten akarata
szerint.
Ezért első feladatunk, hogy önvizsgálattal
megállapítsuk, melyek temperamentumunknak azok a vonásai, amelyek
keresztény életünkkel nem egyeztethetők össze. Ezután meg kell kezdeni az
elszánt harcot gyengéink leküzdésére.
A hiányosságok, amelyeket egy szangvinikusnak korrigálnia
kell, viszonylag könnyen felismerhetők. Hibái és fogyatékosságai – saját
magán kívül – mindenki más számára nyilvánvalóak. A lelki egyensúly és
a józanság hiányzik belőle. Élményei folytán gyakran annyira izgatott
örömében, hogy elveszti az egyensúlyát. Életében elvész az összefüggés és
a következetesség. Senkinek sincs nagyobb szüksége az
önvizsgálatra, mint a szangvinikusnak.
Tekintsünk Péterre. Az apostolok között ő a szangvinikus
temperamentumú. Milyen őszintén és jó szándékkal telve feddi meg Mesterét!
(Mt 16,22.) Milyen melegszívűen és komolyan ígéri, hogy Jézusban soha meg
nem botránkozik! Mégis néhány órával később, háromszor egymásután
megesküszik, hogy Jézust soha nem is látta.
Milyen pásztori gondoskodással megy elébe ezek után Jézus
Péternek! Hogyan terelgeti őt a feltámadása utáni találkozáskor! Jézus
ekkor alapos önvizsgálatra készteti Pétert A tagadásnak megfelelően
háromszor teszi fel neki a nyomatékos kérdést:
„Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?” (Jn 21,15-17.) Micsoda
előmenetelre segíti Pétert az önvizsgálata! Ha elolvassuk első levelét,
érezhetjük: ezt olyan valaki írta, aki megtanulta önmagát megfigyelni, és
megtanult szent okosságban járni. Ebben a vonatkozásban különösen a levél
ötödik fejezete érdekes. Az apostol, aki ezt írta, valóban józanná és
éberré lett.
A szangvinikus alapvető gyengéi, amelyekre mindenekelőtt
gondosan és éberen vigyáznia kell: a megbízhatatlanság, az
elnéző magatartás önmagával szemben, és a gyenge akarat.
Barátságaira különös figyelmet kell fordítania. Így elkerülheti, hogy
hűtlenül és fennhéjázva viselkedjék. Vigyáznia kell, hogy munkájában és
egyéb kapcsolataiban emlékezzék ígéreteire, amelyeket hajlamos könnyen
elfelejteni. Végül, mielőtt egy munkához hozzálát, gondolja át a
problémákat és a feladatokat, nehogy az megint félbemaradjon.
A küzdelem, amelybe ezen a téren belekezd, messze
meghaladja saját erejét, mivel makacs és erőteljes természeti hajlamokkal
kell szembenéznie. Csak akkor fog győzni, ha megtanulja, hogy hitben
harcoljon gyengéi ellen. Ebben a harcban alighanem tapasztalni fog valamit
abból a mély igazságból, amelyet Jézus komor szavai így fejeznek ki:
„Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán
könyörgéssel és böjtöléssel.” (Mk 9,29.)
A gyenge akarat és állhatatlanság ellen mindaddig rámenős
harcot kell folytatnia, míg elegendő erő össze nem gyűlt benne arra, hogy
önként olyan munkát vállaljon, amely különösen alkalmas arra, hogy
akaraterejét gyakorolja, és legyőzze önmagával szemben oly elnéző
természetét Még Pál is beismeri:
„...megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy míg másoknak
prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek” (1Kor
9,27.) Az így nevelt lélek örvendező, értékes kereszténnyé válik. Megnyerő
üdeség veszi körül. Ha temperamentumának nemkívánatos vonásait legyőzte,
szeretetreméltó, nyílt természetessége jobban láthatóvá lesz. Az ilyen
szangvinikus otthonában felnőttnek, gyermeknek egyaránt napsugaras az
élete. Nyíltsága, sok eleven tapasztalata, gazdag kedélye, ragyogó és
spontán humora a figyelem természetes középpontjává teszik Ha nincs jelen,
az üresség érzése lesz úrrá; ha hazaérkezik, az egész ház élettel telik
meg.
Keresztény körökben értéke felbecsülhetetlen. Olyan, mint
egy friss lélegzetvétel; szívélyes, őszinte, nyílt és kezdeményezésre
kész. Vele együtt lenni valóságos jótétemény. Felüdíti a szomorkodókat,
megeleveníti a közömbösöket. A körülötte szétáradó derűs atmoszférában a
nyugtalan Márta-lelkeket békéhez segíti. Ennél a napsütésnél valóban
mindenki megmelegszik.
A szangvinikus született optimista. Mint keresztény,
telve van reménységgel. Őreá a kereszténység világos oldala van hatással.
A kegyelem, a kiengesztelődés, a kereszt és a vér, a reménység és a menny
megragadják érzékeny lelkületét. A keresztény élet csodálatos volta lebeg
szeme előtt. Nem azt látja elsősorban, hogy miből, hanem inkább azt, hogy
mi végre váltott meg minket Krisztus. A kereszténység győzelmét, jövőjét
és célját látja. A szangvinikus Péter a reménység apostolává lett.
<<<útmutatás
lelkigondozóknak
a melankolikus alkat>>>
|
