|
A melankolikus áldatlan módon befelé
forduló természetű.
Az biztos, hogy önzőbb, mint a többi temperamentum,
és hajlamos az olyan mértékű önvizsgálatra, ön-nézegetésre, amely már
megbénítja akaratát és energiáit. Állandóan boncolgatja magát és
lelkületet, rétegenként lebontva, mint ahogyan a hagymát hámozzuk. Végül
nem marad az életében semmi egyszerűség és mesterkéletlenség, csak az
örökös önanalízis.
Ez az önvizsgálat nemcsak szerencsétlenné teszi, hanem
káros is. Melankolikusoknál gyakran alakul ki lelkileg beteges magatartás.
Túl sokat foglalkoznak nemcsak lelkük, hanem testük állapotával is.
Minden, ami őket érinti, kimagasló fontosságú számukra. Egyetlen más típus
sem lesz olyan könnyen hipochonder, mint a melankolikus.
Nagyon érzékeny.
Mivel született hajlama van arra, hogy mindent magára
vonatkoztasson, a melankolikus könnyen megbántódik, megsértődik és ezért
felettébb bizalmatlan. „Mért mondta ezt?” – „Miért tette?” – „Mit értett
ezen?” A szangvinikusnak ilyen kérdések nem sok gondot okoznak, de a
melankolikus naponta kínozza magát velük. Mivel mindig lebecsülve érzi
magát, ezért mások szavait és tetteit úgy értelmezi, mintha őrá értették
volna. Minél gyanakvóbbá válik, annál gyakrabban talál valami
sértőt. Környezete legtöbbször nem is rá gondolt,
amikor a megjegyzés elhangzott vagy az az esemény megtörtént, ami őt
megbántotta. Ez a bizalmatlanság nem csak szerencsétlenné teszi, hanem
veszélyes is, mert elmebetegséggé
fajulhat. Néha az egyik legkomolyabb elmezavarhoz, az üldözési mániához
vezethet.
Nem ismer kompromisszumokat.
Biztos, hogy senki sem felejt el olyan nehezen egy sértést
vagy bántást, mint a melankolikus. Ez abból ered, hagy a dolgok benne
olyan mélyre hatolnak. Az nyugtalanítja a legjobban, ami személyesen
érinti. Mindezeken túl ébren-álmodozásában és tépelődésében hajlamos
olyan dolgok beképzelésére, amelyek nem is léteznek. Képes arra, hogy úgy
belelovalja magát egy súlyos „sértés”-be, hogy az végül valóban
szörnyűségessé dagad. Ha már találkoztunk melankolikus emberrel ebben a
helyzetben, átélhettük, hogyan nőtt számára óriássá egy olyan csekélység,
amelyen mások mosolyogtak volna. Megmozgatná az eget és a földet, hogy
elégtételt kapjon azért a „méltatlan” eljárásért, amelyben része volt.
Mindennek következtében nehezen bocsát meg, még akkor is, ha az
érintett személy bocsánatot kér. Valószínű, hogy a sértő személlyel
szemben továbbra is neheztelést táplál magában. Ezt a keserű gyökeret alig
tudja kiirtani.
Nehéz elviselni.
Mindenekelőtt általában tartózkodó és hallgatag.
Megjelenése és beszéde nyomasztóan hat Ritkán elégedett, inkább mindenben
és mindenkiben csalódott. Elvárásainak senki sem felel meg. Mint tudjuk
ezen felül gyanakvó, sértettnek és mellőzöttnek érzi magát, ebből
nehézségek származnak, és ő rosszkedvű lesz. Bosszús, haragos,
barátságtalan, és gyakran sötét és mogorva.
Nem indulatos, nem heves de, neheztelését sokáig
hordozza. Mégse gondoljuk, hogy a melankolikus nem lehet dühös – nagyon is
lehet. Visszatartóztatott mérge végül is hirtelen, kontrollálhatatlan
hevességgel tör ki.
Pesszimista.
Mivel mindig a saját ideális mértékével mér, természetesen
minden rosszat és terhelőt észrevesz. Ezzel szemben a derűset, a
felvidítót nyilvánvalóan nem látja. Ha az embernek naponta van
dolga egy melankolikussal, azt mondhatná: „Valóban mindig talál valamit,
ami elkedvetleníti!” Életének mintha egyetlen elégtétele lenne, hogy ahol
mások örömet találnak, ott ő rámutasson a komor dolgokra.
Büszke.
Mivel éles szeme van mások hibáinak felfedezésére, lenézi
az embereket. Saját hibáit
természetesen csak nehezen ismeri fel – ez a vonása mindannyiunkkal
közös. Mégis, neki különösen nehéz. Befelé irányuló passzív természete
csak nehezen tud behatolni a körülötte levő életbe, így megelégszik annak
kritikájával. A melankolikusnak ez a gőgje könnyen hiúságba fordul.
Reggeltől-estig saját érdemei foglalkoztatják, álmodozásaiban ezek
egyre nagyobbak lesznek, ugyanakkor a kapcsolat a valóságos élettel egyre
fogy.
A szangvinikus is lehet hiú, méghozzá nagyon is – ám
hiúsága ártatlan és eredeti, túlzásai gyakran nevetségessé válnak.
Gyerekes természete önmagában is enyhíti a hiúságot. A melankolikus
azonban – mindig magabiztosan, óvatosan és visszavonulásra felkészülve –
megkísérli védeni önmagát, még a saját hiúságát is, tervszerűen és
céltudatosan.
Passzív természetű.
Töprengései és ábrándozásai távul tartják a valódi élettől.
Többnyire álomvilágban él.
A realitásokat nem sokra tartja, ezért hiányzik belőle az aktivitásra való
igény. Sok időt tölt a saját maga által elképzelt világban. Ebben is
egyenes ellentéte a szangvinikusnak. Amíg a jelenben él, a melankolikussal
ez ritkán esik meg. Esetleg megkísérli utólag, gondolatban hatalmába
keríteni a jelent. Vagy szeretné előre megragadni azáltal, hogy lefesti
magának, mi fog történni. Ekkor előírja magának, hogy a megfelelő
pillanatban mit is kell majd cselekedni. Ez az észjárás abból az
öntudatlan érzésből fakad, hogy ő kevéssé alkalmas a gyakorlati életre. A
melankolikus egész magatartásában passzív. Ritkán lesz úrrá egy
összejövetel atmoszféráján, mint ahogyan ez a szangvinikusnak a maga
spontán módján sikerül. A melankolikusból mind társaságban, mint az üzleti
életben hiányzik a kezdeményező készség. Ő inkább társ, mint
vezető.
Általában nem praktikus.
Mivel többnyire a múltban vagy a jövőben él, nem veszi
észre, mit is követel tőle a jelen. A praktikus gondolkodás abból áll,
hogy valaki különböző körülmények és feltételek között is meglátja és
felismeri azt a helyes utat, amelyre az adott pillanatban szükség van.
Határozatlan.
Az intellektus és az érzések uralkodnak nála, de nem
az akarat. Alapos és mély gondolkozása akadályozza a gyors
elhatározásban. Amíg a szangvinikus és a kolerikus előtt azonnal
világos, hogy mi a tennivaló, addig a melankolikus minden oldaláról,
hosszasan megvizsgálja az ügyet, átgondolja az összes lehetséges
következményeket, s minél több következményt fedez fel, annál nehezebbé
válik számára a döntés. Így aztán gyakran elkésik azzal, amire végül
elhatározta magát. Az ilyen melléfogásokat követő rossz érzés
esetről-esetre határozatlanabbá teszi, s egyre jobban idegenkedni fog a
gyors cselekvéstől.
Ha lehetséges, gyakran egyáltalán bele sem kezd semmibe,
csak akkor cselekszik, ha elkerülhetetlen, s akkor is rendszerint nagy
bizonytalansággal és csekély odaadással.
A melankolikusnak ez a bizonytalansága sikertelenné teszi a
másik nemhez való viszonyát. Gazdag érzelmi élete miatt nagyon vonzónak
érzi őket, mégis, a tökéletesség iránt támasztott túlzott igényei miatt
nem könnyű olyan valakit találnia, aki elképzeléseinek megfelel. Ha a
valós világban nem találja meg az ideálját, létrehoz magának egyet
gondolatban. Talán egy ismerős nőt idealizál. Természetes azonban, hogy
mint minden más férfit, őt is vonzzák a valóságos nők. Ha közeledni kezd
egyhez, elveszti a bátorságát, mer attól fél, hogy eltűnik a varázs: a
valódi nő nem az ő álmainak asszonya. Visszavonul tehát, mert nem akarja
vállalni a házassági ajánlat kockázatát. „Ő nem az a típus, aki engem
boldoggá tehet” – így fejezi ki ezt az egoizmusa.
Sok férfi marad nőtlen, csak mert melankolikus. Ők úgy
vélik, hogy azért melankolikusok, mert agglegények maradtak.
Általában azonban fordított az eset.
A melankolikus gyakran úgy érzi, hogy
elhivatott egy különösen nehéz, ideális életfeladat ellátására.
Ezt a gondolatot az ébren-álmodás juttatja eszébe. A
mindennapi élet túlságosan jelentéktelen, messze elmarad eszményei mögött.
Álmaiban olyan hivatást, olyan művet fest maga elé, amely az ő mértékének
megfelel. Eközben életfenntartásra vagy
nyereségre nem gondol. Ellenkezőleg: munkája
követeljen tőle szolgálatot, áldozatot és önmegtagadást.
Most már biztos, hogy megtalálta az igazit. Komolyan,
ünnepélyesen és némi lendülettel lát hozzá a munkához. És máris eléri a
legnagyobb csalódás: felfedezi, hogy ez a hivatása sem tökéletes. Itt sem
kerüli el őt az élet prózája. A mindennapi áldozatban, a mindennapi
szolgálatban, a mindennapi harcban nincs csillogás és varázslat:
elviselhetetlenné válik. Rendszerint nem tart sokáig, míg bizonyossá lesz,
hogy elhivatásában tévedett.
<<<a
melankolikus erősségei
útmutatás
lelkigondozóknak>>>
|
