|
A kolerikus kemény ember.
Érzelmi élete gyengén fejlett.
Kevéssé tudja magát mások helyzetébe képzelni. Az érzelemgazdagság,
mindenekelőtt a testileg és lelkileg szenvedőkkel való együttérzés
hiányzik belőle. Ez a hiánya ridegnek tünteti fel. Meg kell azonban
említenünk a védelmére, hogy saját magával ugyanolyan kemény, mint
másokkal.
Egész természete nyers; mondhatni vastagbőrű. Az élet
gyengéd és érzelmes oldalát egyszerűen nem érti. Ezért az érzékeny és
szelíd embereket is keményen kezeli. Érzelmességre nincs szüksége, ezt
szentimentális értelmetlenségnek tartja.
Viharos és heves.
A kolerikust már az ókorban is hirtelen haragúnak
írták le. Ahogyan a szangvinikus, ő is képes a dühöngésre, mégpedig
hevesebben, mint amaz. Szenvedélyében olyasmit is tehet, amiből később
nehézségei származhatnak.
Ellentétben a szangvinikussal, ő csak nehezen tud
bocsánatot kérni. Gyakran önfejű és hajthatatlan.
Túlságosan öntudatos.
A kolerikus azért válik annyira öntudatossá, mert céljait
szinte mindig eléri. Ilyenkor úgy véli, tervei azért valósultak meg, mert
jobbak, mint másokéi.
Rendszerint azonban nem annyira terveinek köszönhető a
siker, mint inkább támadókedvének, makacsságának és gátlástalanságának,
amivel végrehajtja azokat. Ő maga azonban úgy véli, hogy másoknál jobban
ismerte fel a helyzetet. Annak is tudatában van, hogy rendelkezik a
megvalósításhoz szükséges energiával. Ez a biztonság nagyon megerősíti
önbizalmát.
Gőgös és uralomvágyó.
Ha azt látja, hogy mások kénytelenek feladni céljaikat,
talán egy hiba miatt, talán mert akadályok és nehézségek támadtak, akkor
hamar abba a kísértésbe esik, hogy lenézze őket. Ez a megvetés
hatalmaskodóvá teheti. Állandó tettvágya ösztönösen arra készteti,
hogy másokat arra szorítson, hogy az ő kívánságai szerint cselekedjenek.
Mivel csak ritkán fordít időt és türelmet a többiek meggyőzésére,
elvárja tőlük, hogy terveit azonnal fogadják el. Azért érzi magát erre
feljogosítva, mert titokban nem bízik képességeikben.
Véleménye szerint csak hasznos lehet nekik, ha kényszeríti
őket egy értelmes javaslat követésére. Más embereket csak eszköznek
tekint, elsősorban saját maga és tervei céljaira. Csak addig
érdeklődik irántuk, míg hasznosak számára. Ezt követően semmibe veszi
őket.
Általában ügyes.
Ez a vonása összefügg cselekvési szenvedélyével. Számára a
helyes magatartásnál fontosabb, hogy valamit elvégezzen, terveit valóra
váltsa. Ezért – céljai elérése érdekében – gyakran nem nagyon válogat az
eszközökben. E szólásmondással: „A cél szentesíti az eszközt” – teljes
mértékben egyetért.
Bosszúvágyó.
A melankolikushoz hasonlóan a kolerikus sem felejti el
könnyen a sértést, vagy az igazságtalanságot. Amíg azonban a
melankolikus rágódik rajta, a kolerikus cselekvésre, vagyis bosszúra
érez ösztönzést. Mint mindenhez, a bosszúhoz is terve van. Minthogy
kitartó, előbb vagy utóbb sikerül is a bosszúja.
Mint bűnöző, veszélyes.
Ha a kolerikus helytelen útra tér, rendszerint nagyot
bukik. A szangvinikusnak még bűneiben is van valami megható és
megbocsátható. A melankolikus elsősorban a titkos bűnök felé hajlik. Még
nyilvános bűnözés esetén is megtart valamit tartózkodó természetéből. Ha
azonban a kolerikus bűnbe és bűnözésbe keveredik, hideg, harcias bűnözővé
válik. Céltudatos és vakmerő, a társadalom számára rendkívül veszélyes,
mert semmi sem tartja vissza attól, hogy célját elérje.
Mindenestől prózai lélek.
A szangvinikusnak és a melankolikusnak van
költői vénája; mindkettő a maga módján érzékeny az élet gazdag
változatosságára. A kolerikus azonban kevéssé figyel az élet finom
részleteire. Számára csak a hasznosnak van értéke. Emelkedett hangulat,
öröm a mindennapok egyhangúságában, mások szíves jóindulata – mindezek nem
jelentenek számára semmit. Még kevésbé képes arra, hogy ő maga ilyen
érzéseket ébresszen.
A kolerikus tagadhatatlanul hasznos tagja a családnak és a
társadalomnak, azonban fárasztó és nehezen lehet neki eleget tenni.
Száraz, hűvös, részrehajló és szűklátókörű. Saját tervein és gondolatain
kívül nem érdekli senki és semmi.
<<<a
kolerikus erősségei
útmutatás
lelkigondozóknak>>>
|
