|
A depressziónak mindig oka van, még akkor is, ha a
páciens ennek nincs tudatában. Dr. Mortimer Ostow írja „A
melankólia pszichológiája” c. könyvében: „Búskomorságra hajló embereknél
is van kiváltó oka a depresszív folyamatnak, ami akár egy mindennapi
sértődés is lehet.”
Bár minden esetben szívesen vezetnénk vissza a
búskomorságot az emberi test organikus vagy pszichológiai változásaira, de
reálisnak kell lennünk és elismernünk, hogy az legtöbbször sértődésünk,
csalódottságunk vagy visszautasítottságunk reakciójaként jelentkezik.
A bosszúság az első lépés abban a láncreakcióban, ami a depressziót
kiváltja. Nem csodálom, ha önkéntelenül megbotránkozol ezen a mondaton.
Sokszor megfigyeltem, hogy a lehangolt emberek egyszerűen nem képesek
felismerni, hogy tele vannak agresszióval. Néhányan vitatták ezt, én
azonban nem tágítottam, hanem mindig újra utánakérdeztem, milyen volt
gondolati rendszerük a depresszió kitörése előtt, és érdekes módon
mindig a harag kerüli elő.
Ostow így ír tovább: „A búskomorság minden fázisában jelen
van az agresszivitás (a düh), mindegy, hogy felismerhető, tudatos-e, vagy
sem. A düh az ellen a személy ellen irányul, akitől tulajdonképpen
szeretetet várna az ember, de az csalódást okoz. Az agresszivitás, a düh
azt a vágyat is ébresztheti, hogy a másikat bosszantsa, megsértse vagy
megzavarja, aszerint hogy milyen erős benne a fájdalom, amit az illető
érez.” Ostow tovább is magyarázza az agresszivitás problémáját: „Egyes
szülőknek rendkívül ellenséges a magatartása gyermekeivel szemben. A
gyermek megmarad a szüleivel kapcsolatban gyermeki magatartásban, ennek
következtében felnőttként erős depresszív tendencia, lenyomó erő ellen
kell harcolnia. A szülő és a gyermek közötti nyílt ellenségeskedés
embertelennek és erkölcstelennek tűnik, pedig ismerünk ilyen eseteket. Ma
sok szó esik elutasított vagy félrenevelt gyermekről. Néha kicsi
gyermekeket súlyos testi sérüléssel visznek kórházba – olykor a
hullaházba. A vizsgálatok kimutatták, hogy szüleik töltötték ki a
haragjukat rajtuk, sőt némelyiküket meg is kínozták. Időnként olvassuk az
újságban, hogy egy apa vagy egy anya megölte gyermekét. Pszichoanalitikus
szempontból ezeknek a betegeknek – akiknek saját gyermekükkel szemben
ellenséges a beállítottságuk – gyermekkorukban heves agresszióval kellett
harcolniuk a felnőttekkel szemben. Védekező mechanizmussal igyekeztek
dühüket megfékezni pl. szeretetet, hűséget mutattak a gyűlölt személy
iránt, sőt alá is rendelték magukat neki. Saját gyermekükkel való
érintkezésükben a védekezés aztán meghiúsult, és újra fellépett náluk az
agresszió.
Ha a szülők a gyermeket elutasítják, ez nagy támadás
személyisége ellen. A gyermek annál jobban kapaszkodik beléjük, ami
éppúgy lehet a szeretetnek, mint a gyűlöletnek a kifejezése.
Érzéseinek erőssége lelki sérülést idézhet elő, ami az ismétlődések miatt
egyre mélyebbé válik. Így a gyermek minden további elutasításra agresszív
kapaszkodással reagál. Lehet, hogy mint felnőtt egy megbízhatatlan
partnerhez kötődik majd, és addig provokálja, amíg az elhagyja őt. Mint
apa és anya később saját gyermekével kapcsolatban ismétli ugyanezt:
elutasítja, kínozza, ugyanúgy, ahogy gyermekkorában ezt ő maga is átélte.”
A két legerősebb emberi érzés a szeretet és a harag
(gyűlölet). A szeretet gyógyít, a harag azonban káros. Ennek
következtében a harag a legnegatívabb és legrombolóbb érzés, amivel az
embernek meg kell birkóznia.
A harag természetes védekezés a sértés, a visszautasítás és
a bántás ellen. Ezért sok depresszióra hajló ember vagy maga agresszív,
vagy agresszív családból származik, ahol őt a szülők elutasították,
megalázták. A harag nemcsak érzéseinkben, hanem testünkben és lelkünkben
is kárt okoz. Meggyőződtem róla, hogy napjaink depresszióhulláma arra a
tehetetlenségre vezethető vissza, hogy nem tudunk saját agressziónkkal
bánni. A 60-as évek lázadó, dühöngő nemzedéke a 70-es évekre depresszióssá
vált.
A viselkedés-lélektani irányzatot magukénak valló
pszichológusok téves felfogása olyan engedékeny magatartást alakított ki a
gyermekekkel szemben, amely végül egy lázadó, ellenálló, haragos és keserű
generációt hozott létre. Ők voltak azok, akik agressziójukból depresszióba
estek. Ezért nem szokatlan dolog, ha a lelkigondozás folyamán közli a
páciens, hogy betegsége kitörése előtt valami miatt dühbe gurult. Segíthet
rajta ha felismeri, hogy a depresszió nem spontán adódik, hanem
agresszivitással (dühkitöréssel) kezdődik.
Az agresszivitás súlyos
következményei
Fel sem mérhető, milyen súlyos hatásai vannak az agresszív
magatartásnak lelki, testi és szellemi területen. Lelkileg mélységes
elkeseredést okoz. A „Reader’s Digest”-ben nemrégen egy cikk jelent meg
arról az esetről, amikor négy alkalmazott meghalt, az ötödik pedig
súlyosan megsebesült. A tettes egy olyan szeretetreméltó ember volt, akit
valószínűleg szívesen fogadnánk el szomszédunknak. 43 éves korában úgy
látszik kiborult, és munkatársaira lőtt. A vizsgálatok kimutatták, hogy
nem spontán reakcióról volt szó. Ezt az embert 18 hónappal korábban egy
előléptetésnél mellőzték egy másik javára. Felesége szerint attól a naptól
kezdve személyisége egyre jobban megváltozott. Egyre nagyobb teret
engedett a haragnak és keserűségnek, rágódott az igazságtalan bánásmód
miatt, míg végül pszichikailag úgy megzavarodott, hogy ráemelte a
fegyverét öt emberre. Az áldozatok mind vezető pozíciót töltöttek be a
cégnél, tehát részt vehettek a döntésben. Ma ez az ember rács mögött ül,
távol szeretett családjától. Agresszivitása miatt 4 embernek kellett
meghalnia, egy pedig talán egész életén át nyomorék marad.
Az agresszió számtalan testi betegséget is okozhat. Az
ezekben szenvedő emberek töltik meg ma az orvosi várókat. Az ember a
stressznek csak bizonyos mértékét tudja elviselni, a harag különösen sok
feszültséghez vezet. A fiataloknál a test ugyan fel tudja dolgozni az
agressziót, de a kor előbbre haladtával elveszítjük ezt a képességünket. A
test lerobban, és életfontosságú területeken felmondja a szolgálatot:
gyomordaganatok, magas vérnyomás, bélgyulladások, izületi gyulladás,
szívműködési zavarok, fejfájás, vese és epekövek – számtalan más betegség
keletkezhet.
A San Diego-i kórházban meglátogattam egy 72 éves lelkészt,
aki előrehaladott zöld hályoggal feküdt ott. Szerette Istent, neki akart
szolgálni, de mint sok keresztyén, ő sem harcolt soha a harag bűne ellen.
Szobájába lépve dühös szavak áradatát zúdította rám. Elkezdte szidni az
orvosokat általában, majd a kórház orvosait és nővéreit különösképpen.
Arca hamarosan elszíneződött a dühtől. Megfogtam a csuklóját, megráztam és
rákiáltottam: „Pál, te még megölöd magad, ha nem hagyod abba!” Nem
sejthettem, hogy két napon belül meghal szívszélhűdésben, bár ez az első
szívrohama volt és nem ezért küldték kórházba. Néhány hónappal a temetése
után esetét példaként említettem prédikációmban. Az Istentisztelet után a
gyülekezetünk szemorvosa a következőt mondta: „Múlt héten olvastam egy
orvosi lapban, hogy a zöld hályog kialakulásának fő oka a felgyülemlett
agresszió.” Bármilyen súlyosak is azonban a harag következményei testileg,
lelkileg, mégsem hasonlíthatók ahhoz a pusztításhoz, amit szellemi
területen végez. Az Efézus 4,30-32-ben ezt olvassuk:
„Meg ne szomorítsátok Isten Szent Szellemét,
aki által elpecsételtettetek a teljes váltság napjára. Minden keserűség,
bosszúság, harag, kiabálás és káromkodás kivettessék közületek, minden
gonoszsággal együtt! Sőt legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok és
bocsássatok meg egymásnak, mint ahogy Isten is Krisztus által megbocsátott
nektek.” Ha felteszem a kérdést: hogyan szomorítjuk meg a Szent
Szellemet, bizonyára egy sereg nyilvánvaló bűnt sorolnánk fel, mint
például a házasságtörést, gyilkosságot. Ezekből a versekből mégis az derül
ki, hogy a Szent Szellem megszomorodásának sokkal inkább a haragos
gondolat és indulat az oka.
Ha egy keresztyén megszomorítja a Szent Szellemet,
képtelen szellemi erőit használni. Láttuk az előző fejezetben, hogy a
Szent Szellem akkor tud munkálkodni az életünkben, ha helyet adunk neki.
Így nyerünk erőt, hogy úrrá legyünk gyengeségeinken, és legyőzzük a
búskomorságot. De a győzelem nem magától jön. A keresztyénnek együtt kell
működnie a Szent Szellemmel, azaz a harag gondolati bűnének nem szabad
teret adnia.
Több keresztyén küszködik az agresszivitással, sokkal
inkább, mint bármely más bűnnel, és valószínű itt szenvednek legtöbben
vereséget. Pedig ez erősen korlátozza Isten uralmát az életünkben;
megszomorítja a Szent Szellemet, és szellemi életünket elsorvasztja.
Pszichés betegségeink keletkezhetnek, és Isten sem tud igazán használni
bennünket.
Isten gyógymódja
Isten nélkül az ember nem talál értelmes gyógymódot az
agresszivitásra. Egyszer egy fiatalember jött a rendelőmbe, és elmondta,
hogy már hatszor volt pszichiáternél. A diagnózis róla így hangzott: „Ön
gyűlöli az anyját.” Gyomorgörcsei, és házasságában is nehézségei támadtak.
Megkérdeztem tőle, hogy miért jött hozzám, ha már megtudta a
pszichiátertől, mi a baj. Szomorúan válaszolta: „A pszichiáter rámutatott
ugyan a problémára, de megoldást nem tudott adni.” Ezen nem kell
csodálkoznunk, hiszen Isten ereje nélkül nincs megoldás az agresszióra.
A „Reader’s Digest” egyik cikkében tipikus tanácsot adott
egy pszichiáter: a haragra hajló ember keresse meg, mi váltotta ki
agresszióját, és próbálja azt a jövőben elkerülni. Aki nem akarja igénybe
venni Isten erejét, általában a menekülésben keres szabadulást.
Megkérdezhetnénk egy pszichiátert, mit tegyünk akkor, ha saját feleségünk,
gyermekeink, hivatásunk, szomszédaink, sőt egész környezetünk váltják ki a
haragot. Lehetetlen ugyanis minden zavaró körülményt kikerülni. Isten
ennél jobb megoldást kínál. Gondoljuk végig a következő 5 pontot! Több
száz embernek volt ez már segítségére.
1. Ismerd el, hogy a haragod
bűn! Amíg mentegeted magad, nem lehet
rajtad segíteni. 25 évi tanácsadói tevékenységem alatt megismertem minden
ide vonatkozó magyarázkodást. Az egyik beteg így panaszkodott: „Sajnos
ingerlékeny természetű vagyok”. Egy missziói társaság egykori munkatársa,
akit agresszivitása miatt zártak ki, ezzel érvelt: „Szíriai származású
vagyok, apám, anyám, sőt egész családom hajlik a haragra”. Volt aki ezt
mondta: „Apám és anyám az agresszív magatartástól gyomordaganatot kapott,
sőt testvéreim is szenvedtek miatta – hogyne lennék hát én is agresszív?”
Bár ezek az emberek mind hamisan értékelték helyzetüket, mégis meg tudom
érteni őket, mert 36. életévemig én is arra hivatkoztam, hogy skót,
francia és ír elődeim miatt vagyok indulatos.
De ez csak menekülés, hamis út, amivel bűnös
voltunkat leplezzük. Ha az ember nem nevezi bűnnek a haragját és nem
hagyja abba a mentegetőzést, akkor reménytelen a helyzete. Évek során sok
agresszív emberrel volt dolgom. Sokaknál azonban semmi eredményt nem értem
el. Valamennyiüknél volt egy közös vonás: nem akarták elismerni, hogy
hajlanak a haragra és hogy mentegetik bűnüket.
Csak ha te bűnnek nevezed haragodat, akkor tudod legyőzni.
Ez az első és döntő lépés a győzelemhez.
Mint tanácsadó, mindig újra hallom: „Ha a férjem
megváltozna nem lennék haragos.” – vagy: „Hiszen a feleségem ingerel fel.”
Ezek az emberek még nem tanulták meg, hogy a győzelem mások
magatartásától függetlenül, egyedül Krisztuson alapszik.
2. Valld be Isten előtt, hogy a
haragod bűn. Isten éppúgy megbocsáthatja
ezt is, mint más bűnöket: „Ha megvalljuk
bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson
minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9). Minél előbb ismered be,
hogy ez bűn, annál gyorsabban győzheted le.
3. Kérd Istent, hogy vegye el
agresszív magatartásodat. Isten nemcsak
hallja, amit akarata szerint kérünk, hanem meg is adja (1Jn 5,14-15).
Miután a harag nem felel meg az Ő akaratának, ha kérjük, hogy vegye el
agresszív magatartásunkat, biztosak lehetünk a győzelemben. Az Isten
nélküli ember sok esetben rabszolgája szokásainak, a keresztyén azonban
szabad. Harcolnunk kell szokásaink ellen, hiszen ha a Szent Szellemnek
teret adtunk az életünkben, már nem kell szokásainktól függnünk.
4. Adj hálát Istennek
irgalmáért, kegyelméért és erejéért. A
kéréshez hozzátartozik az Isten irgalmáért és bocsánatáért való hála is.
Megköszönhetjük neki, hogy Szelleme bennünk lakik, és hogy ereje által
megváltozhat agresszív magatartásunk.
5. Valahányszor haragszol,
alkalmazd a fenti négy pontban leírtakat.
Ne képzeld, hogy gyermekkorod óta fennálló agresszivitásod mindjárt első
alkalommal eltűnik. Számolj azzal, hogy még felléphetnek dühkitörések, de
minél intenzívebben alkalmazod a fent leírtakat, annál közelebb van a
győzelem. Ha tehát vétkeztél, ismerd el azt Isten előtt, kérd Őt
magatartásod megváltoztatására, és bizalommal adj hálát mindenért, amit Ő
tehet az életedben. Valaki néhány gyakorlás után azt mondta: „Első nap
legalább ezerszer kellett bevallanom, hogy haragossá lettem, a következőn
már csak 997-szer, tehát javulás mutatkozott. És most agresszivitásom
szinte teljesen a múlté.” Ez a példa is mutatja, hogy a harag legyőzhető.
Olyan esettel még nem találkoztam, hogy
valaki egyszerre szabadult volna meg tőle. Szüntelenül
vigyáznunk kell magunkra, és gyakorolnunk az új magatartást.
Néhány éve egyik előadásomon egy idősebb úr feltette a
kérdést: „Hiszi Ön, hogy az az ember, aki egész életén át agresszív volt,
még 70 évesen megszabadulhat?” Így feleltem: „Isten ereje által minden
szokásunktól megszabadulhatunk.” Két évvel később ismét felfedeztem ezt a
férfit a feleségével együtt a hallgatók között. Az előadás után ezt
mondta: „Eredményről szeretnék Önnek beszámolni. Isten megszabadított a
haragomtól. Kérdezze meg a feleségemet, ha nem hiszi el.” Láttam az
asszony arcán, hogy Isten ereje valóban megváltoztatta az életüket. Sok
száz példát mondhatnék el, amely bizonyítja, hogy a Szent Szellem ereje
minden haragra hajló ember szívét be tudja tölteni, ha megnyílik előtte.
Ha az agressziót felváltja a szeretet, akkor semmi ereje nincs a
depressziónak rajtunk!
<<<Gyógyítható-e
a depresszió?
Önsajnálat és a
depresszió>>> |
