|
„Ahogyan az ember önmagára néz, döntő befolyással van
Istennel való kapcsolatára, sőt a családra, barátaira, jövőjére és sok más
fontos életterületre is” (Bill Gothard).
Minden depressziós betegemnek
nehézségei voltak önmaga elfogadásával. Majdnem mindenki másnak
látja magát, mint amilyen. Van olyan időszak, amikor a legbátrabb és a
legöntudatosabb ember is elutasítja önmagát. Sokan visszanyerik belső
egyensúlyukat, de senki sem tökéletesen védett az elutasítás ellen.
Az utóbbi években az „énkép pszichológia” kutatásai új,
sokaknak segítséget nyújtó elveket dolgoztak ki. Dr. Maxwell Maltz szerint
a pszichológiának ez az ága évszázadunk legfontosabb felfedezése. Abból az
elképzelésből indul ki, hogy mindegyikünket meghatároz az a kép, amelyet
önmagunkról alkotunk.
Az „énkép pszichológia” két ismert kijelentése illusztrálja
alapfeltételezésünket: „Olyan vagy, amilyennek hiszed magad”, és: „mások
rólunk alkotott véleménye közel sem olyan fontos, mint amit mi magunkról
gondolunk”. A gondolatok érzéseket érlelnek, ezek pedig tettekhez
vezetnek. Tehát önmagunkról alkotott képünk befolyásolja
cselekedeteinket, pozitív és negatív értelemben egyaránt.
Aki tudatában van értékeinek, ki fogja használni
képességeit, de aki bizonytalan önmagában, az
nem. Így érthető meg, hogy miért mond csődöt sok nagyon tehetséges ember
az átlagos képességűekkel szemben, akiknek viszont sikereik vannak.
Az ember magáról nem egyetlen esemény vagy élmény által
alkot képet, hanem élettapasztalatait összegezve. Sok minden hat rá
öntudatlanul, győzelmek, vereség, csalódottság, megaláztatások és sikerek,
vagyis mindaz, amit átélt. Hogy milyen hatással lesznek ezek énképünk
kialakulására, az nagyrészt velünk született lelki alkatunktól,
temperamentumunktól függ.
Temperamentumunk, azaz vérmérsékletünk, érzelmi életünk
jellegzetes sajátossága, olyan tulajdonságunk, melyet génjeinkben
örököltünk szüleinktől. Személyiségünk kifejlődésének egyik legfontosabb
faktora (alkotóeleme) a temperamentum. Később majd meglátjuk, hogy mind
gyengeségeink, mind erősségeink beletartoznak. Bárhogyan is legyen,
élményeink befolyásolják. Aki természete szerint gondtalan optimista, vagy
nagyon öntudatos, azt pesszimistává tehetik a túlságosan kritikus
szülők, akik mindig kifogásolnak valamit, és hangsúlyozzák a gyermek
tehetetlenségét és ügyetlenségét. Vagy fordítva, ha úgy születik valaki a
világra mint pesszimista, különcködő, hajlik a bizonytalanságra és nem tud
dönteni – okos szülők kisegíthetik ebből a destruktív, elbátortalanító
alapmagatartásból, ha a gyermeknek különösen első éveiben sok szeretetet
adnak és bátorítják.
Akárhogy alakul ki a kép önmagunkról, meghatározza
életünket: „Az ember az, akinek tartja magát.” Ha csúnyának és ügyetlennek
tartja magát, akkor az is. Eredeti természetünk nem is annyira játszik
szerepet, mert ennek a bennünk kialakult képnek sokkal nagyobb a hatása
tetteinkre és képességeinkre.
Ismerek egy fiatalasszonyt, aki ha belép valahová, mindig
magára vonja az emberek figyelmét. Nemrégen munkatársaimnak említettem
ezt, akik mind azon a véleményen voltak, hogy az asszony nem szép, de
valami mégis rátereli a figyelmet. Közelebbről megismerve észrevettem,
hogy igen nagy önbecsülés van benne. Mindegy hova megy, mindig
nagyon jól néz ki, nem túlzottan divatosan, de nagyon csinosan öltözködik.
Gondosan választja ki ruháit, és öntudat sugárzik belőle, amint ez tipikus
egy tettrekész keresztyénnél. Nem gőgös vagy büszke, de a kapott
ajándékait a legjobban használja fel. Sok barátnője csinosabb, őket mégsem
tisztelik ennyire. Miért? Mert az énképük nem olyan pozitív. Érdekes, hogy
ez az asszony nem a családban nyerte önbizalmát, ugyanis ott hite miatt
elutasították. Csak a Krisztusban való személyes hitének köszönhette, ami
dinamikus, vonzó asszonnyá tette.
Betegeim közül a két legszebb asszony súlyosan depressziós.
Megdöbbenve jöttem rá, hogy egyik sem tudja magát elfogadni. Amint
rájuk néztem – a legtöbb asszony megirigyelhette volna csinos arcukat –,
arra kellett gondolnom, hogy pusztán a külső semmit sem jelent. Az a
fontos, hogy milyen kinézésének hiszi magát az ember. Egyik csodálatosan
szép asszony sem tartotta magát vonzónak. Mit használt hát, hogy valóban
szépek voltak?
A fiatalabb frigid volt, a másik férfibolond, mégis
mindkettőnek ugyanaz volt a problémája. Az egyiket megszállta az a téves
elképzelés, hogy rosszul néz ki, annyira, hogy azt sem tudta elviselni, ha
megnézték őt a férfiak. A másik, férfiak egész sorával tartott
kapcsolatot, hogy végre megnyerje a vágyva várt igazolást szépségéről. Ma
mindketten egészséges keresztyének, ami átütően bizonyítja, hogy egyedül
Jézus Krisztus teheti biztos alapra az életünket. Ennél a két nőnél az
első lépés az volt, hogy felismerték, Isten megbocsátott nekik és
elfogadta őket. Ez segített aztán saját magukat is elfogadni.
A nagy tévedés
A legtöbb ember hibát követ el, amikor engedi, hogy az
önmagáról alkotott képét mások véleménye befolyásolja. Ennek
ellenkezője a helyes magatartás: ahogyan önmagát látja az ember, az
határozza meg mások véleményét. Sokszor igazolva láttam ezt a repülőterek
csomagszállításánál. A hordár udvariasan és előzékenyen beszélt az egyik
utassal, míg a másikkal meglehetősen udvariatlanul, anélkül hogy egyikőjük
is egy szót szólt volna. Ebből a különböző bánásmódból következtetek arra,
hogy azok iránt, akikből öntudat sugárzik, más emberek is
tisztelettel viseltetnek. Ezt vendéglőkben is megfigyelhetjük abban,
ahogy a pincér az asztalhoz lép. Amint valaki végre belátja, hogy
magatartása által ő maga formálja a róla alkotott képet, meg fogja érteni,
mennyire fontos önmagát elfogadnia, hiszen ez határozza meg, hogy
öntudatos vagy bizonytalan lesz-e a magatartása. Akinek nincs önbizalma,
ahhoz mások sem lesznek bizalommal. Itt három okot említek meg, ami miatt
nem szabad, hogy befolyásoljon mások beállítottsága:
-
Úgy fogadd el magad, ahogyan Isten lát, nem ahogyan a
többiek.
-
Mások magatartásából nem mindig tudjuk kiolvasni, mit
gondolnak rólunk, mert lehetséges, hogy éppen akkor valami másra
gondolnak, esetleg egy másnak szánt indulat csapódik le rajtunk.
-
Hogy mit gondolnak rólunk mások, az általában saját
elgondolásunkat tükrözi (saját énképünk reflexiója). Ha kisebbrendűnek
érezzük magunkat, valamilyen formában ez kifejezésre jut, és valóban
kisebbrendűnek fognak tartani.
Önmagunk elfogadásának 4
szempontja
Az ifjúság problémáival foglalkozó intézet, amit Bill
Gothard vezet, bizonyára több embernek segített – hogy Isten erejével és
segítségével megtanulja önmagát elfogadni –, mint bármilyen más tréning
program. Gothard rendkívüli eredményeit nemcsak szemináriuma résztvevőinek
számán mérhetjük, hanem azon a több ezer emberen is, akik valóban
megváltoztak, miután az általa tanított bibliai tanácsokat alkalmazták. A
legtöbben szellemileg, értelmileg és pszichikailag is sokoldalú, alapos
képzést kaptak. Mivel azonban legtöbbjükre erőteljesen hatott az ateista –
humanista filozófia, hiányzott belőlük a szellemi ismeret és erő. Ha
felismered az ember szellemi természetét és alkalmazod a Gothard által
tanított bibliai elveket, képessé válsz önmagad elfogadására, és arra,
hogy érett személyiséggé fejlődj.
Bill Gothard szemináriumain négy szempontot említ, ugyanis
a legtöbb ember ezek alapján utasítja el önmagát:
a külső, a képességek, a család és a körülmények.
1. A külső.
Megfigyeltem, hogy szinte mindenki elégedetten a külsejével. 12
hollywood-i sztárnak tették fel a kérdést: „Ha arcán valamit
változtathatna, mi lenne az?” Mindegyikük legalább 4-12 féle dolgot
említett. Hihetetlennek hangzik, hogy ezek a milliók által szépnek tartott
emberek nem fogadták el önmagukat. Újra találkozunk azzal a ténnyel, hogy
nem az a fontos, mik vagyunk, hanem hogy minek tartjuk magunkat.
Ha nem szeretjük, ahogy kinézünk, ez súlyos szellemi
probléma. Isten a teremtőnk és mi a külsőnk miatt szemrehányásokat
teszünk neki. Ez az öntudattan (vagy néha tudatos) harag Istennel szemben
megakadályozhatja, hogy érett keresztyénné legyünk. Évek során rengeteg
olyan emberrel találkoztam, akiknek nem volt üdvbizonyosságuk. Majdnem
minden esetben kiderült, hogy azért bizonytalanok, mert külsejüket nem
fogadták el. Véleményük szerint vagy túl nagyok, vagy túl kicsik, vagy túl
kövérek, vagy túl soványak voltak. A János 1. levele naponkénti olvasása
mellett (30 napon át), azt kívántam tőlük, nézzék magukat a tükörben, és
adjanak hálát Istennek, hogy ilyennek teremtette őket. A külsejük miatti
haragot félretéve lett csak szabaddá az út önmaguk elfogadásához.
2. Képességek.
A tehetséges emberek igen csekély számától eltekintve, a legtöbb ember
elégedetten a képességeivel, főként ha másokkal hasonlítja össze
magát. Hiszen mindig versenyben vagyunk másokkal, akár egy sportpályán
akár egy tanteremben vagy bárhol máshol. Rövid időn belül találunk
valakit, aki jobb nálunk, és ez is lehet az első lépés a depresszió felé.
Amikor összehasonlítjuk képességeinket másokéival, többnyire nem vagyunk
tárgyilagosak. Vegyük például a sportot: Ha valaki sok gólt lő, még nem
jelenti azt, hogy kifejlett személyiség. Sok érett ember nem tud egy
labdát sem berúgni a kapuba, de nagyszerű családapa, tanító, sőt ember. Az
az igazán jó, ha képességeinket Isten ajándékaiként fogadjuk, és
úgy élünk velük, hogy neki szolgálunk és Őt dicsőítjük (Jel 4,11).
Kitejesedést, boldogságot leginkább abban találunk, ha elfogadva
önmagunkat Isten akarata szerint élünk.
Újra meg újra megfigyeltem, hogy leginkább az tesz
elégedetté, ha képességeinket gyermekeink nevelésénél vetjük be. Az első
parancsolat, amit Isten az embernek adott úgy szól, hogy sokasodjék és
töltse be a földet. Érdemes betölteni ezt a parancsolatot. Mindenesetre
tekintetbe kell vennünk, hogy Isten itt nem csupán biológiai sokasodásra
gondol, hanem a parancsolatot átfogóan érti; vigyük közel gyermekeinkhez
Isten igazságalt, úgy, hogy már fiatalon felelős keresztyének legyenek, és
saját gyermekeiknek is továbbadhassák az Isteni életelveket.
25 éve foglalkozom emberekkel, és ennek során arra a
következtetésre jutottam, hogy a hivatásbeli siker nem tartós alap
önmagunk elfogadására. Sokan szívesen lemondanának a munkájukkal
megszerzett pénzről, ha fiatal éveikben elhanyagolt gyermekeik életét,
bukásait helyrehozhatnák. Másrészt ismerek sok száz boldog és megelégedett
keresztyént, akik nagyon gazdagnak érzik magukat, mivel büszkén és
elégedetten tekinthetnek gyermekeikre.
Mégse gondoljuk, hogy csak nagyszülőként érhetjük el ezt az
elégedettséget. Szellemi szülőkként is eljuthatunk ide. Aki egészen
odaadja magát Krisztus szolgálatára és hitéről másoknak is bizonyságot
tesz, annak általában nincs problémája önmaga elfogadásával. A hasznos
tevékenység önbecsülésünk kiváló gyógymódja. Hogy sok tizenéves nem tudja
elfogadni magát, annak sokszor az az oka, hogy
még nem tud eredményeket felmutatni.
3. Család.
Aki szüleit szégyelli, annak nehezére esik magát elfogadni. Ma sok fiatal
gyűlöli apját, anyját, ezáltal Isten ítélete alá esnek, és viselniük kell
ennek az indulatnak a súlyos következményeit. Igaz, sok szülő szinte
embertelenül bánik gyermekeivel. Mint lelkész, elképesztő helyzeteket
ismertem meg. Nemrégen alig tudtam uralkodni magamon, amikor láttam,
milyen kegyetlenül bánt egy fiatal anya kb. másfél éves kisfiával. A
repülőtér pénztáránál ez a kb. 25 éves asszony tele aggodalommal amiatt,
hogy lekésheti a repülőt, rátámadt a jegykezelőre. Kisfia ijedten
kapaszkodott bele, mert érezte anyja félelmét; az anya először a
kofferjával tolta félre, majd dühösen ellökte. A fiacska sírva esett a
földre. Azután már csak a síró gyereket láttam, aki magánkívül próbált
anyjával lépést tartani.
Nem kell pszichiáternek lennünk ahhoz, hogy megmondjuk,
milyen lesz ez a gyermek tizenéves korában, ha továbbra is így kezelik.
Bizonyára fellázad és másoknál keres igazolást személyére. Mivel állandóan
elutasítják, most még kapaszkodik, később azonban ezt a törekvését
veszélyes keserűség váltja fel; vagy úgy, hogy minden nőt elutasít
és a homoszexualitás bűnébe esik, vagy úgy, hogy feleségével és leányaival
ő is embertelenül fog bánni.
Semmi nem hat olyan rombolóan az emberre, mint a
keserűség, különösen ha szüleink ellen irányul. Tapasztalataim alapján
arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha nem sikerül ettől a keserűségtől
megszabadulni, ez szétrombolja az összes normális szeretet-kapcsolatot.
Csak aki ezt az indulatát bűnnek ismeri el (7. fejezet), az talál
szabadulásra. A Biblia ezt így tanítja:
„Állj el a haragtól, hagyd el heveskedésedet, ne bosszankodjál, csak
rosszra vinne” (Zsolt 37,8).
Veszélyes kötődés
A szülőkkel szembeni haragnak szellemi területen még
további rossz következményei is vannak. Sok év óta figyelem, hogy azok a
fiatalok, akik szüleiket gyűlölik, felnőttként ugyanolyanok lesznek, mint
a szüleik, vagy hasonló partnert választanak. A tudósok ezt a sajátságos
jelenséget a belső képzeletvilágunkat megvalósító tudattalannal
magyarázzák. Alkoholisták leányai pl. hajlanak arra, hogy alkoholistához
menjenek feleségül. Ez könnyen érthető. A kisleány ezerszer is látta
iszákos apját és fogadkozott: „Soha nem mennék hozzá ilyen emberhez”. De
tudat alatti ösztönzése kikerülhetetlenül odajuttatja, hogy az apja iránt
érzett utálatot és gyűlöletet átvetítse másokra. Ugyanez történik azzal a
fiatalemberrel, akivel kegyetlen, agresszív apja rosszul bánt. Még ha
mindig mondja is, hogy ő soha nem lesz ilyen, mégis olyanná válik. Az a
kisfiú ott a repülőtéren, akit anyja olyan helytelenül kezelt, mint
felnőtt valószínűleg olyan asszonyt fog feleségül venni, aki anyjához
hasonlít. Magában ugyan ezt mondja: „Soha nem veszek el olyan asszonyt,
mint ő”, mégis ezt teszi majd.
Egészséges kötődés
Mindezeket a súlyos fejleményeket elkerülhetjük, ha
felismerjük, milyen fontos inkább olyan dolgokra gondolni és azokkal
foglalkozni, amelyek Istennek tetszenek. Nem tudunk mindent kontrollálni,
ami eszünkbe jut, de a nyakas, ismétlődő gondolatokat ellenőrizhetjük,
mert többek között ezek származnak a tudattalanból. Ezek érzelmeket
ébresztenek, majd tettek lesznek belőlük. Tehát ne romboló, hanem építő
dolgokkal foglalkozz. Ha a fiatalasszony nem alkoholista apjával
foglalkozik gondolatban, hanem egy egészséges fiatalemberrel, aki Isten
akarata szerint él, akkor ilyen társat fog választani. Ismerek egy
fiatalasszonyt, akinek alkoholista apja van, és egy hivő
fiatalembert elutasított másvalaki kedvéért, akiről kiderült, hogy
alkoholista. Miért? Gondolatai egy másik belső képre összpontosultak.
4. A környezet.
Környezetünknek döntő hatása van arra, elfogadjuk-e önmagunkat. Ha valaki
szégyelli otthonát, családját, és rosszul érzi ott magát, akkor a
szégyenérzet, és az elutasító beállítottság erősen befolyásolni fogja
önmagáról alkotott képét. A belső hozzáállás fontosabb, mint a valóságos
események. Ismerek egy történetet egy fiatal leányról, aki szégyellte az
anyját, a kezein lévő égési sebek miatt. Amint az apja észrevette, hogy a
lány nem szeret anyjával a nyilvánosság előtt mutatkozni, elmondta neki,
hogyan keletkeztek a sebek. Csecsemőkorában a leány beleesett a nyitott
kandalló tüzébe, ahonnan anyja mentette ki. Közben torzultak el a kezei. A
leány nagyon elszégyellte magát, hogy önzésével ilyen szomorúságot
okozott. Megragadta anyja kezeit, megcsókolta és könnyek között mondta:
„Anyám, szeretlek, meg tudod-e bocsátani nekem, hogy így bántam veled? Nem
tudom eléggé megköszönni szeretetedet és jóságodat.” Ettől kezdve büszke
volt anyjára. A kezek ugyan csúnyák maradtak, de
a leány belső magatartása megváltozott.
Sok fiatalnak azért van negatív képe önmagáról, mert
tévesen azt képzeli, hogy a kevésbé jólszituált környezet
másodrangú embereket formál. Egy gettó lakói jól példázzák ezt.
Megtanulták kisebbrendűnek tartani magukat, mivel ebből a környezetből
származnak. Gettók mindig voltak. Csak ma a népesség növekedése miatt
sokkal nagyobbak, jobban feltűnnek, és az utóbbi időben a nyilvánosság is
felfigyelt rájuk. Középiskolás koromban olyan negyedben laktam, amit mai
felfogás szerint gettónak nevezhetnénk. De ez nem zavart, mert senki nem
mondta, hogy borzalmasnak kellene éreznem. Pozitív beállítottságú voltam,
és szerettem ezt a környéket.
A történelemkönyvek újra meg újra olyan férfiakról szólnak,
akik szegényes környezetben nőttek fel, ennek ellenére kimagasló
személyiségekké lettek, vagy analfabétából mintaszerű pedagógussá váltak.
Nemrégen megállapították, hogy a legtöbb sikeres személyiség kellemetlen
és rossz környezetből származott. Fontos, hogy az ember igent mondjon
származására, legalábbis köszönje meg, hogy abban a környezetben nőtt fel
és ott értékes tapasztalatokat szerezhetett.
Összefoglalva hangsúlyozni szeretném, hogy ezt a 4
szempontot befolyásolhatjuk a helyes szellemi magatartással. Aki
valóban hiszi, hogy Isten szereti és terve van az életével, amint ezt a
Biblia tanítja, az hálásan el tudja fogadni külsejét, képességeit,
családját és környezetét. Ha Istenben és az Ő szavában hiszel, nem
lesz nehéz önmagadat elfogadnod, de ha valamelyik területtel nem vagy
kibékülve, szenvedni fogsz önmagad gyűlöletének káros következményeitől.
Természetesen más szempontjai is vannak a magunk elfogadásának, de a fent
említettek a legfontosabbak.
Az öngyűlölet tragikus
következményei
Az öngyűlölet az élet minden területére kihat, ezért
valamennyi következményét nehéz lenne felsorolni. Nyolc fontos dolgot
említsünk most csak meg:
1. Depresszió.
Ha külsőnket, képességeinket, családunkat, vagy környezetünket
elutasítjuk, agresszívvé válunk. Ez könnyen önsajnálatba torkollik, ami
viszont kikerülhetetlenül depresszióhoz vezet. Ha alapvető körülményeinket
nem tudjuk Isten kezéből úgy elfogadni, hogy Ő azok által is formálja az
életünket, búskomorságunk az évek folyamán mélyülni fog. Más körülmények
vagy életfeltételek egy időre javulást hozhatnak, de ha nem építjük le az
önsajnálat gondolatkörét, a depresszió rabjaivá leszünk.
2. Hiányzó Istenfélelem.
Csak annak lehet Istennel élő, személyes kapcsolata, aki elfogadja
önmagát. Ha szemrehányást teszünk Neki és nem rendeljük készségesen
alá magunkat, akkor nem bízunk benne, és keresztyén életünk nem lesz sem
boldog sem gyümölcsöző. Csak ha mindezekért hittel hálát adunk, akkor lesz
szabaddá az út az Istennel való élő kapcsolathoz. Ez a depressziómentes
élet előfeltétele.
A legtöbb ember nyíltan bírálja önmagát. De a
keresztyéneknek tudniuk kellene, hogy ez nem helyes. Bill Gothard
arra emlékeztet, hogy bármilyen tökéletlenek vagyunk is, Isten nem tesz
minket félre, hanem átalakít, és céljaira felkészít. Ahelyett, hogy
elutasítjuk, szolgáltassuk ki magunkat Istennek, és hittel fogadjuk el,
hogy használni fogja az életünket. Ez a szellemi látás olyan magatartást
alakít ki bennünk, amely tevékeny emberekké formál.
3. Lázadás.
Mindegy, hogyan keletkezik az öngyűlölet, de az biztos, hogy Isten és
embertársak elleni lázadást fog szítani, legyen az a szülő, a főnök, a
társ, vagy egy elöljáró.
Lázadó társadalomban élünk, mely egy lázadó emberiség
része. Nem csoda, hogy ennek a társadalomnak a legtöbb tagja nem boldog.
Pedig olyan kényelemben és bőségben élünk, amilyet 25 évvel ezelőtt
elképzelni sem tudtunk. Népünk mégis elkeseredett, agresszív és nagyrészt
boldogtalan. Különösen olyan emberekre érvényes ez, akik nem tudják
magukat elfogadni, és hajlamosak arra, hogy mindent lekicsinylően
kezeljenek környezetükben.
4. Magányosság.
Aki magát nem tudja elfogadni, annak a más emberekkel való
érintkezésben sincs öröme. Nagy érzékenységgel figyeli, hogyan ítélik meg
külsejét, képességeit, családját, vagy származását. Ezért inkább
elzárkózik, hogy kikerülje a konfliktusokat és a belőlük fakadó rossz
érzéseket. Közben egyre inkább saját szükségletei, érzései és gondolatai
körül forog. Egyre szerencsétlenebb lesz.
5. Anyagiasság.
Ha valaki nem szereti önmagát, túl erősen törekszik az anyagiakra.
Túl nagy jelentőséget tulajdonít a ruházatnak, a vagyonnak, de ez mégsem
boldogítja. Fiatalembereket nehéz arról meggyőzni, hogy az anyagi javak
megszerzése nem hoz boldogságot. Legalább 15 milliomost tudnék
megnevezni, akiket a pénz nemhogy boldoggá nem tett, de maradék
boldogságukat is szétrombolta.
Jézus Krisztus ezt mondta:
„Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, akkor ezek a dolgok
is megadatnak nektek” (Mt 6,33). Ismerek olyan milliomosokat
is, akik nagyon boldogok, de nem a pénz miatt, hanem mert Istent
szolgálják.
6. Kritika és csőd
szindróma (kudarc). Gyakran halljuk:
„Ismerd meg magad!” A magát elutasító ember számára ez veszélyes, mert
neki ezt jelenti: „Ismerd meg negatív vonásaidat!” Olyan múltra tekint
vissza, ahol csőd, elutasítás, barátságtalan magatartás és sértettség
terhelte. Így erre az eredményre jut: „Nálam semmi nem megy simán, semmi
sem sikerül, bizonyára kudarcra vagyok ítélve”. Mivel a tudattalan minden
belső képét igyekszik megvalósítani, csődbe jut a különböző
próbálkozásokkal, mert eleve sikertelenségre számít.
7. Túlzott utánzás.
Aki magát elutasítja, nemcsak másokhoz hasonlítja magát, hanem
utánozni is akarja őket, ami káros. Dr. Maxwell Maliz ezt a tanácsot adja:
„Naponta gondolj arra, hogy soha nem leszel boldog, ha egy másik ember
akarsz lenni. Isten téged egyetlenszerűnek teremtett, ne tékozold el ezt
az adományt.”
8. Isten csak korlátozottan
rendelkezhet az ilyen ember életével. Önmagunk hiányos
elfogadásának szomorú következménye, hogy nem engedjük Istennek, hogy
használjon minket, pedig neki minden emberrel terve van. Legboldogabbak
akkor vagyunk, ha eszerint élünk, és nagyon boldogtalanok, ha az Ő terve
ellen fellázadunk. Aki magát nem fogadja el, az nemcsak vele született
adományait tékozolja el, hanem azt is megakadályozza, hogy Isten az Ő
csodálatos erejét neki ajándékozza.
A hitben való élet a legszebb élet! A legtöbb ember nem
ismeri meg, mert ahelyett, hogy hinne az Úr Jézus szavának:
„Azért jöttem, hogy életük legyen és
bővölködjenek” (Jn 10,10), elutasítja önmagát, és
hitetlenségével megbénítja Isten erejét. A bővölködő életet ezek az
emberek csak akkor ismerik meg, ha hitben meg tudják ragadni, hogy Isten
éppen őket tudja és akarja megáldani.
Miért hajlik a legtöbb
ember az öngyűlöletre?
Egyféle lelkületet, amely ennyire elterjedt, közös okra
kellene visszavezetni. Gondoljuk végig a következő lehetőségeket:
1. Kis emberek a nagy
világban. Mindannyian így kezdjük: kis
emberek vagyunk, akik semmire nem képesek. Akár egy kicsi fiúról legyen
szó, aki apjának segíteni akar az autójavításban, és szorong, hogy az ő
ügyes apja – vele ellentétben – mindent meg tud csinálni; vagy egy
kisleányról, akinek ügyes, tapasztalt anyja tud süteményt sütni, míg a
gyerek csak nézi, és nem találja fel magát a konyhában, – mindegyiknek
ugyanaz a problémája. Teljesíteni szeretnének, de türelmetlenek kivárni az
idejét, és közben gyakorolni és tapasztalatokat gyűjteni.
2. Más gyermekek
gúnyolódásai. Mindenkit csúfoltak már
gyermekkorában, de vannak, akik ezáltal hozzászoktak, hogy mindig
önmagukat hibáztassák.
3. Saját hibáinkat
felnagyítva láttuk. Azok, akik mindig
mindent tökéletesen akarnak elvégezni, könnyen megcsodálnak másokat pedig
könnyen előfordulhat, hogy azoknak sokkal kevesebb jó adottságuk van, mint
nekik. Mindig tudatában vannak bűneiknek, úgy, ahogy Dávid az
Ószövetségben. Így a perfekcionista, aki túlzottan törekszik a
tökéletességre, szintén csak a saját hibáit látja, és hajlamos azokon
rágódni.
4. Kritikus szülők,
rokonok, tanítók és barátok. Az állandó
kritika mindig káros. Mindenkinek szüksége van dicséretre, főként azoktól,
akiket legjobban szeret. Sajnos az önmagukat elutasító szülők rendkívül
kritikusan nézik gyermekeiket, ügyetlenségeikre és hibáikra állandóan
felhívják a figyelmet, hogy ezzel igazolják saját fontosságukat. A gyermek
ezt visszautasításnak veszi. Ha szülei elutasítják, nehezen fogadja el
magát.
Önmagunk igazi
elfogadásának ismertetőjelei
Az érett ember nem tökéletes,
de megtanulta magát úgy elfogadni amilyen, tehát erősségeivel és
gyengeségeivel együtt. Megpróbálja gyengeségeit legyőzni. Ez meg fog
mutatkozni magatartásában, anélkül azonban, hogy tudatára ébredne. A
szellemi növekedés folyamatában lelkileg érlelődik. Élő példájává válik
Jézus Krisztus két legfontosabb parancsolatának:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből, teljes erőddel és értelmeddel, és a te
felebarátodat, mint magadat” (Lk 10,27). Önmagunk elfogadásának
ezekhez az ismertetőjeleihez még legalább hetet sorolhatunk fel.
1. Szereti Istent és
szolgál neki. Az ilyen ember teljesen
Istentől függ, neki engedelmeskedik. Identitását (önazonosságát) illetően
nem zavarodik össze, és nem hajszol sikereket, hogy bizonyítson. Az a
törekvése, hogy Istennel kapcsolata legyen és neki szolgáljon, erősebb
annál a mozgatórugónál, hogy saját érdekeit kövesse.
2. Szeret és elfogad más
embereket.
Tud másokat szeretni és eredményeinek örülni. A Biblia mondja, hogy
örüljünk az örülőkkel és sírjunk a sírókkal. Az érett ember képes erre,
míg az önző legfeljebb sírni képes a sírókkal. Tudsz-e őszintén örülni, ha
a szomszédod egy sorsoláson megnyeri a főnyereményt? Az egoista, éretlen
ember morog: „Nekem soha nincs szerencsém”. Ha a szomszéd felesége meghal,
nem nehéz sírni, anélkül, hogy magunknak is ugyanezt kívánnánk. A valóban
érett személyiség szeret másokat, úgy fogadja el őket, amint vannak, és
sikereiknek is örül.
3. Elfogadja és szereti
önmagát.
Ettől ne félj! Vannak keresztyének, akik
tévesen úgy tartják, hogy ez bűn, de Jézus Krisztus nem ezt mondta: „Ne
szeresd magadat”, hanem „Szeresd felebarátodat, mint magadat”! Fontos,
hogy önmagunkat helyesen szeressük. Bizonyos módon mindenki szereti magát,
ha gondolatban elutasítja is ezt. De nagyon gyakran jobban szereti magát,
mint Istent és a felebarátot. Az Úr Jézus teret ad önmagunk szeretetének,
amíg ez a harmadik helyen áll. Megfigyelhetjük ezt például abból, ahogy a
ránk illetve a külsőnkre mondott bókokra reagálunk. Az érett ember
szívesen tudomásul veszi a dicséretet, de aki magát elutasítja, az ideges
lesz, zavarba jön, és ezt még meg is tetézi azzal, hogy gyorsan valami
ostobát vagy nem helyénvalót mond.
4. Felelősséget vállal.
Megbízható, és cselekedeteiért teljes felelősséget vállal. Ez
különösen akkor mutatkozik meg, amikor valami rosszul sikerül. Aki magát
elfogadja, nem másokat hibáztat, mert tudja, hogy magabiztossága nem
egyetlen élménytőt függ, hanem ahelyett hogy bűnbakot keresne, inkább
tanul a hibákból. Ez a fajta érettség a jó vezető ismérve.
5. Kifejezésre juttatja
érzéseit. Helyzetének megfelelően
nevethet vagy sírhat; képes érzelmileg reagálni környezetére. Öröme nem
emberektől vagy körülményektől függ, hanem belőle sugárzik. Az Efézus
5,18-21 szerint a Szent Szellemmel betöltött ember szívében énekel, hálás
és soha nem lesz búskomorrá.
6. Rugalmas marad.
Megváltoztatja terveit, ha ez szükséges. Nem akarja akaratát
keresztülvinni anélkül, hogy közben tekintettel ne lenne másokra. Sokan
kerültek lelkileg is nehéz helyzetbe, mert szembefordultak azokkal a külső
körülményekkel, melyeken nem tudtak változtatni. Az érett ember
feszültségmentesen áll hozzá a dolgokhoz, és visszás körülmények
jelentkezésekor kreatív (alkotó) módon próbál megoldást találni.
7. Engedi, hogy
kritizálják. Nem érzi veszélyforrásnak,
ha valaki kijavítja, jobb utat vagy módszert ajánl neki, hanem értékeli
mások véleményét, sőt alkalmasint szívesen ki is próbálja, amit hallott.
Hogyan lesz jobb
véleményünk önmagunkról?
Mivel a pozitív énkép nagyon fontos a depresszió
legyőzéséhez, foglalkozzunk ezzel részletesebben.
1. Keresd Istennel a
személyes kapcsolatot.
Nemcsak belső ürességedet kell betöltened azáltal, hogy
személyes kapcsolatba léptél Istennel az Ő Fia Jézus Krisztus által, hanem
az is fontos, hogy önmagadat elfogadd. Ha Jézus Krisztust valóban
befogadtad az életedbe, élő kapcsolatod lett Istennel. Isten a Biblia 1.
fejezetétől kezdve más-más néven jelentette ki magát Ádámnak, hóénak,
Ábrahámnak és másoknak. (A név szó szerint a lényét jelenti.) Ha tehát az
Ószövetségben új néven mutatkozik be, ezzel Isten a lényének újabb oldalát
mutatja meg. Minél többet tudunk meg Istenről, annál jobban ismerjük és
szeretjük Őt. Így lesz egyre könnyebb Őrá bíznunk magunkat.
Az egyetlen út, amely által Istent megismerhetjük, ha
hallgatjuk és olvassuk az Igét, és gondolkodunk arról, amit Ő a Bibliában
önmagáról mond. Aki Isten nélkül él, abban sok bajt okoz az öngyűlölet. Az
ilyen ember csak akkor lesz képes önmagát elfogadni, ha megismeri Istent
úgy, amint Ő a Bibliában kijelentette magát. Ezt mondja a Kolossé 3,16-17:
„A Krisztus beszéde lakozzék tibennetek
gazdagon: tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicsérő énekekkel,
szellemi énekekkel, örömmel énekelvén Istennek a szívetekben. És mindent,
amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében
cselekedjetek, hálát adva az Istennek és Atyának Őáltala.” Ha
gazdagon lakik bennünk Isten Igéje, békességben tudunk élni Istennel,
önmagunkkal és felebarátunkkal egyaránt.
2. Fogadd el magad Isten
teremtményeként.
A Bibliából tudjuk, hogy amit Isten teremtett, az csodálatos. Neki terve
van az életünkkel, de ahhoz hogy ez megvalósulhasson, el kell fogadnunk
önmagunkat. Ha vezetést, erőt és az Ő akaratának megismerését kérjük,
kapcsolatba jutunk a Mindenható Istennel. Mint keresztyének, tanuljuk meg
elfogadni önmagunkat! Adjunk hálát először is azért, hogy az Ő isteni
családjába tartozunk.
Hogy mennyire fontos ez a lépés, azt megvilágítja annak a
fiatal nőnek a példája is, akivel egyik előadásom után beszélgettünk. 22
éves volt, kopott kordnadrágot viselt, és meglehetősen hosszú, elhanyagolt
haj keretezte az arcát. Elmondta, hogy nem tud leszokni arról, hogy egy
bizonyos helyen állandóan vakarja a fejét, és így meg fog kopaszodni.
Félretolta a haját és megmutatta. Aztán folytatta azzal, hogy apja
elküldte a város legjobb bőrgyógyászához, de az nem talált semmi testi
bajt. Mikor megkérdeztem, elfogadta-e önmagát, lehajtotta a fejét és
bevallotta, hogy nem szereti a külsejét. Nyugtatókat is szedett már,
néhányszor pszichiáter is kezelte, de nem állt be javulás. Két dolgot
ajánlottam neki: Nézze meg magát a tükörben és adjon hálát Istennek a
külsejéért (ugyanis nem volt csúnya, csak annak tartotta magát). Továbbá
menjen el fodrászhoz, és csináltasson olyan frizurát, ami a kopasz helyet
eltakarja.
Nem egészen 6 hét múlva értesített, hogy nőnek a hajszálak
a kopasz helyen. Ez a fiatal nő teljesen belelovalta magát abba, hogy
csúnya, úgyhogy öntudatlanul is pusztítani kezdte azt, ami vonzó volt
rajta, és ugyanezért öltözködött előnytelenül.
A külsőről gyakran leolvashatjuk, hogy egy ember mennyire
fogadja el önmagát. Ha úgy érzi, hogy slampos, gondozatlan, és letört, ezt
a ruháján keresztül juttatja kifejezésre. Ezzel szemben alá elfogadja
önmagát, az hivatásának, környezetének és anyagi erejének megfelelően
öltözködik. Feltételezem, hogy a hanyag öltözködés, amit a középiskolások
és egyetemisták előnyben részesítenek, csak önmaguk elutasítását erősíti
bennük. Amit ők a fennálló rend elleni lázadásnak neveznek, az gyakran
csak saját magukkal való elégedetlenségük kifejezése. Persze minden
általánosítás veszélyes. Néhányan szívesebben öltözködnek sportosan, mert
ez kényelmesebb; ne felejtsük el azonban, hogy a legjobb mégis mindig az
alkalomnak megfelelően öltözködni. Az ízlés a korral változik. Az ember
érik, és ez is gyakran önmaga elfogadásának az eredménye.
3. Tanuljuk meg kezelni a
bűntudat érzését.
Megfigyelhetjük, hogy akik nem tudják magukat elfogadni, minden
bátorságukat elvesztik, ha csak egy apró dolgot is rosszul tesznek. Ez a
reakció sokszor nincs összhangban az elkövetett hibával. Pedig mindenkivel
előfordul néha, hogy csalódást okoz önmagának, környezetének és Istennek.
Sajnos a modern pszichológia mindent elkövetett, hogy a bűntudatot
elvitassa; a vallást teszi érte felelőssé, ahelyett hogy tényleges
segítséget nyújtana.
Néhány évvel ezelőtt egy orvos barátom kezeit
gégegyulladással. Kihasználta, hogy nem tudok beszélni, és meglehetősen
csípősen közölte velem, hogy véleménye szerint a papok okozták a legtöbb
kárt az embereknek. Ő mint asszisztens dolgozott egy pszichiátriai
kórházban és megállapította, hogy a betegek 95%-a vallásos eredetű
bűntudat miatt van ott. Suttogva mondtam: „Óriási tévedés! Az ember azért
érzi magát bűnösnek, mert van bűne.” A Biblia azt tanítja, amit a
modern pszichológia nem akar igazságként elfogadni: hogy az ember nem
lelkiismeret nélküli lény, hogy büntetlenül vétkezhetne, és a
lelkiismerete vagy vádolja, vagy mentegeti (Róm 2,15).
A lelkiismeret fontos szerepet játszik lelki egészségünk
megőrzésében, és önmagunk elfogadásában. Ne azt várd, hogy egy
pszichiáter a lelkiismeret-furdalásodat elaltassa, hanem nézz szembe
bűneiddel és fogadd el Isten bocsánatát. Ezért mondatja el Isten számunka
a jó hírt: „Krisztus Jézus azért jött a
világra, hogy megmentse a bűnösöket” (1Tim 1,15).
Az Újszövetség fő mondanivalója az az örömhír, hogy az
ember Istentől bocsánatot és szabadulást kaphat! De azzal kell kezdenie,
hogy beismeri a bűnét, mert: „Mindnyájan
vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm
3,23). Aki beismerte bűnét, annak el kell fogadnia, hogy Isten a Fiát
tette bűnné a Golgota keresztjén, és fel kell ismernie, hogy:
„Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére
megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7). Ebből a versből
megtudjuk, hogy Isten kész mindig újra megtisztítani bűneinktől.
Aki bocsánatot kapott, adjon hálát Istennek, hogy
felszabadult a lelkiismeret-furdalás terhe alól, és hogy Istennek tetsző
életet élhet. A tiszta lelkiismeret – ami olyan fontos önmagunk helyes
elfogadásához – nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka.
Főként a perfekcionista, túlzott tökéletességre törekvő
emberek harcolnak keményen a lelkiismeretükkel, amely irgalmatlanul
vádolja őket, mert nem teljesítettek a maguktól megkívánt mértékben. Nekik
meg kell tanulniuk, hogy ha a tökéletes Isten megbocsátja bűneiket, ők is
megbocsáthatnak maguknak és embertársaiknak, azoknak, akik egész életükben
„szűkölködtek az Isten dicsősége nélkül”.
4. Dicsérd Istent és adj
hálát az eredményekért.
Nem jó sokáig gondolkozni negatív dolgokon, mert ezáltal
elégedetlenség és önsajnálat keletkezik, amely végül depresszióhoz vezet.
Ehelyett szabad hálát adni Istennek az Ő áldásaiért. Ezt különös
segítségnek találtam házassági tanácsadásokon olyan esetekben, amikor az
egyik félnek saját bevallása szerint, nem volt már szeretet a szívében a
másik iránt. Biztattam az illetőt, hogy írjon fel 10 dolgot, amit értékel
a házastársában. Napról napra adjon hálát azért Istennek, közben pedig
álljon ellen a sötét gondolatok kísértésének. Csodálatosan meg tud újulni
a szeretet még ott is, ahol meg voltak győződve arról, hogy soha többé nem
lennének képesek ilyen érzésre.
Nemrég egy nagyon szép, de bizonytalan és frigid asszony
jött tanácsért. Tele volt belső feszültségekkel. Hamar észrevettem, hogy
ez az asszony már a házasságkötéskor sem tudta önmagát elfogadni a
dinamikus, perfekcionista férje mellett. Minden este, amikor a férfi
hazajött a munkából, megvetést tanúsított a felesége iránt. Semmi sem volt
jó, amit az asszony tett, és mint a legtöbb férfinak, neki sem volt
halvány fogalma sem az asszony rendkívüli érzékenységéről, hogy az szinte
olvasni tud a gondolataiban. Az, hogy nem tudott férje kedvére tenni és
annak a fájdalmas tudata, hogy elutasították, megerősítette öngyűlöletében
az asszonyt. Minél inkább elutasította magát, annál kevésbé igyekezett
férjének tetszeni. Így kialakult az ördögi kör.
Férje csodálkozott, amikor megmagyaráztam neki, hogy
felesége állapota az ő kezében van. Nagyon kértem, hogy naponta kétszer
adjon hálát Istennek felesége 10 pozitív tulajdonságáért. Mégpedig
reggelente, és amikor hazamegy. Nem sokkal később hírül adta, hogy az
asszony gyengédebb lett és jobban megbecsüli őt, ami annak a jele, hogy
egyre inkább elfogadja magát. Nemrégen megkérdeztem a férfit, megvan-e a
lista a fejében. Mosolyogva válaszolta: „nemcsak kívülről tudom, de olyan
új dolgokat veszek észre a feleségemen, amikért naponta még külön hálát
adhatok.”
A köszönetből új hála fakad.
Ha valaki felépítette magában a hála gondolatrendszerét – hálát ad az
Úrnak önmagáért, szeretteiért, családjáért, hivatásáért, stb. –, nem esik
már nehezére a hálaadás. A hálás emberek nem lesznek depressziósak!
5. Örülj a jövőnek.
Nem is igazán az a fontos, milyen lesz ez a jövő, hanem hogy milyen
beállítottsággal tekintünk előre. Sok szakember hangsúlyozza, hogy
várakozásaink befolyásolják jövőnket. A keresztyénnek nincs oka rá, hogy
féljen a jövőtől. Az Úr Jézus ismételten intette tanítványait:
„Örüljetek... menjetek el... és ímé én
veletek vagyok minden napon a világ végéig.” Mivel Ő most és
mindig velünk van, nincs okunk a félelemre. Boldog az a keresztyén, aki
minden nap azzal a várakozással indul el, hogy számolhat Isten áldásával
és gondviselésével. Egy gyűlés alkalmával ketten voltunk elszállásolva egy
szobában. Szobatársam komoly keresztyén ember, akit jól ismernek öröméről
és szent életéről. 6 óra 10-kor csörgött a vekker. Odakint barátságtalan
és hideg volt az idő, a napot sem lehetett látni. Barátom leállította a
vekkert és hangosan felkiáltott: „Jó reggelt világ! Köszönöm Úr Jézus ezt
az új, kegyelemből kapott napot!” Véleményem szerint megértette, amit a
zsoltáríró mondott: „Ez a nap, amit az Úr
rendelt, örvendezzünk és vigadjunk ezen” (Zsolt 118,24). Aki
naponta így néz szembe az élettel, annak valószínűleg nem lesz gondja a
depresszióval.
<<<A
depresszió és az emberi agy
A depresszió és
a temperamentum>>>
|
