|
Az önsajnálat nemcsak bűn, hanem rossz szokás is.
Minél inkább enged neki az ember, annál könnyebben csúszik bele ebbe a
gondolkodási sablonba, ha kellemetlenséggel találkozik. Hétköznapi
életünkben többnyire a szokásaink vezetnek minket. Minél gyakrabban
követünk egy magatartásformát, annál jobban húsunkba, vérünkbe ivódó
szokássá lesz, a „kondicionált magatartás” egy formájává, amint ezt a
pszichológusok nevezik. Mindig újra tudatára kell ébrednünk, hogy nem kell
szokásaink rabságában megmaradnunk, még ha a legtöbb ember így is
gondolja. Tudományosan bizonyított, hogy át lehet ezeken törni. Egy kutató
arra az eredményre jutott, hogy mindaz, amit 39 napon át rendszeresen
teszünk, szokásunkká válik, vagy fordítva, ha 39 napon át
nem követünk egy magatartást, az megszűnik. Lehet, hogy ez érvényes a
kocogásra, a dohányzásra, a kávéivásra, de komolyan kételkedem abban, hogy
ez az állítás érvényes lenne az önsajnálatra is. Lehet ugyanis, hogy 39
napon át nem lesz alkalmunk az önsajnálatra. De ez csak azt a tényt húzza
alá, hogy gondolkozásunk tartós megváltoztatása át tudja törni a
gondolati megszokást. Sok depresszióra hajló embernek adtam tanácsot
önsajnálata legyőzésére, aki kész volt azt követni, jelentős javulást
tapasztalt. De akik ragaszkodtak a „kellemes önsajnálathoz”, azokon nem
segített. (Bár meglepően hangzik, az önsajnálat sokaknak kellemes
tevékenység, még ha a nyomában keletkező lehangoltság nem is az.)
1. Ismerd fed, hogy önmagad
sajnálata bűn:
„Tegyetek mindent morgás és zúgolódás
nélkül” (Fil 2,14). Az első lépés, ami az önsajnálat rabságából
megszabadít, hogy bűnnek ismerjük fel. Ez bizonyára a legnehezebb is, mert
emberileg nézve nagyon könnyű önsajnálatunkat igazolni. De az önmagunk
iránti szánalom és mások vádolása – sértés, visszautasítás vagy tragikus
események miatt súlyos gondolati bűn, ami tönkretesz. Ha az önsajnálatot
nem nevezzük egyszerűen bűnnek, akkor soha nem fogunk megszabadulni tőle!
Ha igazoljuk, hasonlítunk az alkoholistához, aki ittas állapotát tagadja.
Nem lehet egy begyökerezett szokástól megszabadulni, ha valaki nem kész
annak a bevallására, hogy az rossz, és függ tőle.
Ne próbáljuk önsajnálatunkat soha mentegetni!
Emberileg nézve ez lenne az egyszerűbb. Talán szüleink nem fogadtak el,
vagy valaki visszaélt a bizalmunkkal. Lehetséges, hogy előbbre jutási
lehetőségek nélküli állást vállaltál, vagy önző, együttérzésre képtelen,
figyelmetlen házastársad van. Talán testi korlátozottságod miatt
legkedvesebb embereidtől elszakítva kell élned. Ha pusztán emberileg
nézzük, számos más probléma is oka lehet az önsajnálatnak, de egyben
biztos lehetsz: minden önsajnálat depresszióhoz
vezet.
Ezen kívül a hitetlenség bűne, amiből önsajnálatod kinőtt,
akadályozni fog abban, hogy igénybe vedd Isten erejét. Isten gyermekeként
is éppoly erőtlen leszel, mint a nem keresztyének, ha önsajnálattal
korlátozod vagy megszomorítod a Szent Szellemet. Minél előbb nevezed
bűnnek az önsajnálatot, annál gyorsabban teszed meg az első lépést a
gyógyulás felé.
2. Valld meg bűnként az
önsajnálatot:
„Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy
megbocsássa bűnünket és megtisztít minket minden hamisságtól
(igazságtalanságtól)” (1Jn 1,9).
Mennyei Atyánk irgalmas Isten, aki mindig kész
megbocsátani, ha a bűnt az Ő Fia, Jézus Krisztus nevében vétkünknek
ismerjük be. Ez a szó, „beismerni” azt jelenti, „Istennek igazat adni”.
„Vétkeztem, az önsajnálatnak teret engedtem.”
Minél előbb ismered be önsajnálatodat, mint bűnt, annál
hamarabb teszed meg a második lépést, hogy ettől az önromboló szokástól
megszabadulj.
3. Kérj Istentől győzelmet az
önsajnálat fölött:
„Abban van a bizodalmunk Őiránta, hogyha
kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy
meghallgat minket, tudjuk azt is, hogy mienk az, amit kértünk tőle”
(1Jn 5,15). Isten már kimondta ítéletét az önsajnálat fölött, így biztosak
lehetünk abban, hogy kérésünkre győzelmet ad. Gondold meg, hogy a
keresztyénnek vannak olyan erőforrásai, amelyek a nem keresztyének előtt
el vannak zárva. Ezért hangsúlyozom: „A keresztyén embernek nem kell
zsarnok szokásai rabszolgájaként élnie.”
Sok évvel ezelőtt dr. Henry Brandt ezt mondta San Diegoban
egy sereg lelkigondozó előtt: „Az önsajnálkozók magatartásukat csak addig
tudják a körülményekkel magyarázni, amíg keresztyénné nem lesznek. Utána
már nem érvényes a mentegetőzés.”
Ha valaki Jézus Krisztust befogadja az életébe, új, belső
erőt nyer, amely győzelemre segíti minden régi szokása fölött (2Kor 5,17).
Az emberi önfegyelmezést tiszteletben tartva mégis azt kell mondanunk,
hogy a legtöbb keresztyénből hiányzik az a jellemszilárdság, mellyel
elutasíthatná az önsajnálatot. Pedig Jézus Krisztus természetfeletti erőt
ad az óember feletti győzelemhez. Pál apostol szava mindegyikünkre
érvényes: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil
4,13).
4. Minden helyzetben adj hálát
Istennek! 1Tessz 5,18 írja:
„Adjatok hálát mindenért, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztusban
tinektek.” Ettől a lépéstől függ a győzelem. Ha nem vagy hálás
minden helyzetben Isten segítségéért, és nem vagy engedelmes parancsai
iránt, akkor az önsajnálat visszajön és depressziódnak új táptalaja lesz.
Fel kell ismernünk, hogy mindenért hálát adni két okból is fontos:
egyrészt, hogy szellemi keresztyének legyünk, másrészt – s ezt még egy
későbbi fejezetben látni fogjuk –, mert ez által lelkünkben gyógyító
erők szabadulnak fel, Nem mindig vagyunk képesek rá, hogy Istennek
hálát adjunk magáért a helyzetért, de fontos, hogy hálát adjunk ebben a
helyzetben is!
Nem minden
imádság segít
Furcsán hangzik talán, hogy a depressziós emberek nagy
százaléka gyakran imádkozik. Nemkívánatos magatartásuk – a megszokott
önsajnálat és állandó elégedetlenség – miatt még legjobb barátjuktól is
elidegenednek. Csak panaszkodnak, és ez a legszorosabb barátságot is
megterheli. Végül úgy néz ki, hogy már csak Isten érti meg őket. A
súlyosan depressziós, elkeseredett ember természetesen hajlik arra a
gondolatra, hogy Isten sem törődik már vele.
Talán azon is csodálkozni fogunk, hogy nem minden imádság
jó imádság. Sok imádságnak nevezett kérés káros, mert Isten akaratának nem
felel meg. A legtöbb depressziós ember igényli, hogy haragját kifejezze és
önsajnálatát szavakba öntse. Ez nemcsak lelkileg, hanem szellemileg is
súlyos következményekkel jár.
Egy ilyen imádságra példa Mózes imája, aki az Ószövetség
egyik legjelentősebb alakja. Mózes egyszerűen megelégelte az izraeliták
állandó morgását. Nemtetszését Isten ellen fordította, és így szólt:
„Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért
nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a
gondját? Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép, és én szültem-e, hogy
ezt mondod nekem: Ahogy a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben
arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak? Honnan vegyek húst, hogy
adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk
húst, hadd együnk. Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl
nehéz nekem. Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi
jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat” (4Móz
11,11-15).
Az imádság haraggal kezdődik, önsajnálatba megy át, végül
súlyos depresszióba torkollik: Mózes a halálát kéri. Annyira tele volt
bosszúsággal a nép panaszai miatt, hogy nem vette figyelembe Isten
természetfölötti gondoskodását. Ilyen imádság után bárki depresszióssá
válna.
Egy lelkész barátom az imádság kérdésével kapcsolatban
beszélt egy felmérésről, amit tanulmányi ideje alatt végzett. A
felmérésben olyan emberek vettek részt, akik búskomorságban szenvedtek, de
közel álltak a keresztyén hithez. Az embereket 3 csoportra osztotta: az 1.
csoportot egyénileg és csoportosan is gondozták közös imádkozással, a 2.
csoportot helyes imádkozásra tanították, a 3. csoport tagjai pedig
egyenként imádkoztak otthon. Néhány hét múlva a gondozottaknak csaknem
50%-a jobban lett. 85%-a javult azoknak, akik hetenként, irányítás alatt
közösen imádkoztak, viszont azoknál, akik vezetés nélkül imádkoztak nem
állt be javulás, sőt némelyek rosszabbul lettek. Kiderült, hogy ezek közül
többen még imádságukban is magukat sajnálták. Így természetesen
rosszabbodott a depressziójuk.
Imádság
hálaadással
Ahhoz, hogy eredményesen imádkozhassunk, nem szabad
megfeledkeznünk a hálaadásról. A Biblia így ír:
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem
könyörgésetekben hálaadással vigyétek kéréseiteket Isten elé, és az Isten
békessége, amely minden értelmet felülhalad, megőrzi a ti szíveteket és
gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7).
A helyes imádságnak pozitív hatása van, de mindig
hozzá tartozik a hála. Ha valóban hisszük, hogy Isten válaszol az
imádságra és tehet valamit értünk, még azelőtt köszönjük ezt meg neki,
hogy látnánk, mit cselekszik. Az ilyen imádságnak gyógyító hatása van. A
hála nélküli imádság káros lehet, esetleg búskomorrá tesz. Aki imádság
után depresszívebb, mint előtte, vizsgálja meg, nem hiányzott-e a
hálaadása.
Néhány évvel ezelőtt fontos leckét tanultam meg.
Vendégségben voltunk barátainknál, és amikor hazafelé indultunk,
észrevettem, hogy vadonatúj kocsim megsérült. Valaki nekitolatott a
parkolóban, és a sárhányó csúnyán behorpadt. Egy pillanatra meghűlt bennem
a vér, még a gyomrom is összerándult, és meglehetősen csúnya gondolatok
futottak át az agyamon. De aztán ezt mondtam: „Áldott az Úr”. Bár nem
tudtam, hogy történt, Istennek engedni akartam, tehát hittel hálát adtam;
a következmény pedig az volt, hogy emiatt a baleset miatt soha nem támadt
bennem, később sem, rossz érzés. Ha nem adtam volna hálát, bizonyára
másként történt volna. Itt lett világossá előttem, hogy hálát adhatunk
akkor is, ha nem értjük az adott eseményt, vagy nem örülünk neki. Az ember
képes befolyásolni érzelmeit egy váratlan szituációban, mert vagy
szitkozódik, vagy hálát ad.
5. Adj minél több helyet a
Szent Szellemnek.
„Ha ti, akik gonoszok vagytok,
tudtok fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei
Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik”
(Lk 11,13).
Aki felismerte és beismerte bűnét, annak az Úr megbocsátón,
s elvette az önsajnálatát. Most már egyre több helyet adhatsz az életedben
a Szent Szellemnek. Sokszor kérdezik tőlem: „Hányszor kell betelnem a
Szent Szellemmel?” Erre így válaszolok: „Valahányszor tudatára ébredsz
annak, hogy belsőleg üres vagy” (Ef 5,18).
6. Ha
ismét önsajnálatba esel, menj újra végig ezeken a pontokon!
A pedagógusok hangsúlyozzák, hogy az ismétlés segít a tanulásban.
Tapasztalatom szerint ez igen lényeges lépés, ha egy szokás fölött
uralkodni akarunk. Nem reális azt várnunk, hogy önsajnálkozó
gondolatmenetünk azonnal eltűnik. Ezt a gyakorlatot sokszor kell
alkalmazni, hogy végleges győzelemre jussunk. De minél hamarabb szállunk
szembe önsajnálatunkkal, annál gyorsabban és hosszabb ideig tudunk
uralkodni fölötte.
Ne gondold, hogy semmit nem kell tenned azért, hogy
önsajnálatod felett győzelemre juss. Sok búskomor ember szeretné – még ha
be is látta depressziója okát –, ha Isten egyszerűen elvenné hamis
gondolkozásmódját, anélkül hogy ő bármilyen erőfeszítést tenne. Sokszor
átéltem, hogy némelyek bosszankodnak, amiért Isten nem csodaképpen vette
el önsajnálatukat. Pedig Isten nem tesz semmit, amit a Biblia szerint
tőlünk vár, hanem arra int, hogy engedjünk a Szent Szellemnek, aki képessé
tesz mindarra, ami a mi dolgunk.
Győzhetsz az önsajnálat fölött
és így a depresszió fölött, ha keresztyén vagy, de csak ha
használod azt a szellemi erőt, amit egyedül a Szent Szellem adhat.
Orvos, segíts
magadon!
A bevezetésben mondtam, hogy 1969. október 7-én lettem
először depressziós. Azóta még három ízben volt alkalmam saját magamon
kipróbálni, miként győzhető le az önsajnálat.
Gyülekezetünk nőtt, így 49 hold földterületet vásároltunk
San Diego közepén, hogy ott gyülekezeti termünket, gimnáziumunkat,
kollégiumunkat és intézetünket felépíthessük. Kifizettünk 500000 dollárt
egy telekért, amiből 16 holdat építhettünk volna be. A telek ideális
helyen volt egy templom számára. Három éven át, éjjel nappal ezzel
foglalkoztam gondolatban, sőt sokszor álmaimban is. Hónapokon keresztül
tárgyaltam a szomszéd telkek tulajdonosaival, míg már 15 telkünk volt,
amelyeken keresztül saját földünket megközelíthettük. Mégis úgy látszott,
hogy a környezetvédők és a helyi politika befolyásos személyiségei
egységfrontot alkottak tervünkkel szemben. Két évig harcoltunk a
városvezetőséggel. Dollárok ezreit fizettük ki ügyvédeknek, és még egyszer
annyiba került volna, ha a baráti körünkbe tartozó jogászok nem ingyen
álltak volna rendelkezésünkre. Legkevésbé sem kételkedtem abban, hogy
terveinket végül jóváhagyják. Naivitásomban nem is gondoltam arra, hogy a
városatyáknak nagyobb üzlet templom helyett 200 adófizetőnek házat
építeni. Ezért olyan voltam, mint akit fejbe vertek, amikor megtudtam a
szavazás eredményét: építési kérelmünket elutasították.
Az emberek nyüzsögtek körülöttem, de én alig tudtam
mozdulni – lebénultam. Aztán minden erőmet összeszedve, feltűnés nélkül
eltűntem. Végre egyedül voltam és a telekre hajtottam. Nem mertem arra a
helyre menni, ahol feleségemmel térden állva könyörögtünk és a telket az
Úrnak ajánlottuk, hanem máshol – ahonnan gyönyörű kilátás nyílt – ültem le
a földre, hogy gondolkozzam. Elképzelhető, mire gondoltam először. Be kell
vallanom, nem kellemes dolgokra. „Miért, Uram? Miért engedted ezt
megtörténni? Mit csináltam rosszul? Hiszen imádkoztam ezért a telekért,
végigjártam és a Te nevedben vettem birtokba, mint ahogy mások is tették.
Miért engedted megtörténni? Ábrahámnak sikerült és néhány lelkész
barátomnak is, nekem miért nem?”
Nagyon sok kérdésem volt és minél inkább panaszkodtam,
annál rosszabbul éreztem magam. Két óra múlva már olyan rosszul voltam,
hogy elhatároztam, hazamegyek. Felmentem a dombra, amit el akartunk
hordatni. Ott várt a feleségem, és szeretett volna megvigasztalni. A
kocsijához mentem, meg akartam köszönni, hogy idejött, de nem volt hangom.
Bárhogy igyekeztem, nem tudtam megszólalni. Végül beültem az autómba, és
elindultam.
Két napig életem legsúlyosabb depresszióját szenvedtem át.
Végre rájöttem, hogy megszomorítottam a Szent Szellemet és Istentelen
emberként viselkedtem. Erre gondoltam: „Jól nézel ki, egész fejezetet
írtál arról, hogyan gyógyítható a depresszió, igehirdető vagy, aki inti a
keresztyéneket, hogy ne legyenek búskomorrá – és most te magad vagy az.
Miért nem éled meg, amit prédikálsz?” Miután önsajnálkozásomat,
kétségeimet, szidalmaimat és Isten iránti bizalmatlanságomat bűnnek
ismertem el, elkezdtem hálát adni. Megköszöntem Istennek hatalmát,
vezetését, hogy ez az Ő ügye, nem az enyém – még ha nem is tudom, mit fog
most tenni.
Ezen a napon izgalmas dolog történt. A depresszió
alábbhagyott, hangulatom jobb lett és mély öröm töltötte be szívemet. A
következő hónapokban új telket kerestem, kedvező lehetőségek után
kutattam, de még nem volt pontos elképzelésem Isten terve felől. A
csodálatraméltó mégis az volt, hogy amíg Istennek hálát adtam azért, hogy
Ő akkor is tudja, mit tesz, ha én azt nem értem – nem csüggedtem el!
A kővetkező két hétben minden elképzelhető utat
végigjártam, hogy megkapjam az építési engedélyt. Semmi nem sikerült.
Végül megpróbáltam a földet eladni. Ez sem volt könnyű, mert annak
ismeretében, hogy a templom nem kapta meg az engedélyt a telek 4%-ának a
beépítésére, mindenki félt, hogy ő sem kap nagystílű építkezésre
engedélyt.
Ebben az időben még háromszor kellett megküzdenem a
depresszióval. Mindig az önsajnálat volt az első lépés a vereség felé. Ó,
nagyon tudtam magam igazolni – nem hitből tettem meg az első lépéseket?
Hát nincs-e szükségünk új templomra? Három délelőtti Istentiszteletünkön
az utolsó helyig minden hely foglalt volt, és parkolóhelyünk sem volt
elegendő. Sok ember már emiatt elmaradt, én meg ha csak erre gondoltam,
depresszívvé váltam. Valahányszor észrevettem ezt és a leírt gyakorlatot
alkalmaztam, megkönnyebbültem. Természetes optimizmusom visszatért, és
újra tudtam örülni a világ legnagyszerűbb hivatásának: hogy az evangélium
hirdetője vagyok.
1970 nyarán az Úr kiemelt az utolsó, ebből a problémából
származó depresszióból. Akkor feltétel nélkül mindent átadtam neki, és
elhatároztam, hogy magamtól a továbbiakban semmihez nem kezdek. Hamarosan
ezután, az Úr a családdal és házassággal foglalkozó előadások tartását
helyezte a szívemre. Ebben a szolgálatban az USA több mint 38 városában
voltam, és hétvégi előadásainkon sok ezer család kapott segítséget.
Őszintén szólva, túlságosan el voltam foglalva lelkigondozással,
utazásokkal, előadásokkal és ennek a könyvnek az írásával, vagyis nem volt
időm az önsajnálatra. Ebből következően nem is lettem depressziós.
Isten mindig hű. MI is történt azóta, hogy hitben hálát
tudtam adni neki, ahelyett hogy hitetlenséggel terheltem volna magam. 1973
február 27-én 30 holdnyi területen vettünk egy nagyon szép, volt katolikus
iskolát és templomot, 28 melléképülettel, többek között hálótermekkel,
konyhával, sportpályával, úszómedencével és egy 700 személyes
előadóteremmel. Tapasztalt mérnökeink véleménye szerint ezt 3-5 millió
dollárért sem tudtuk volna megépíteni, és mit fizettünk mindezért? 1325000
Dollárt, pontosan azt az összeget, amit előzőleg vásárolt telkünk a
parkolóhely költségeivel együtt egyetlen épület megépítése nélkül elnyelt
volna.
Ma két gyülekezeti házunk van, az egyik San Diego-ban, a
másik 30 km-rel távolabb El Cajon-ban. Amikor keresztül mentem ezen a szép
telken és végignéztem, mi mindent vehettünk azonnal birtokba, elöntött a
hála. Szinte szédültem arra a gondolatra, hogyan kaptuk meg mindezt.
Nyilvánvalóan hitetlenség, bűn és időpocsékolás volt, hogy 1969-ben és
70-ben kedélybeteg lettem. Isten tudja mit tesz az életünkkel. Boldog az a
keresztyén, aki tud bízni és hálát adni akkor is, amikor minden sötétnek
látszik. Ez a depresszió nélküli élet kulcsa.
<<<Önsajnálat és a depresszió
A depresszió és az emberi agy>>>
|
