|
„Miért csüggedsz el
lelkem, és miért nyugtalankodol énbennem? Bízzál Istenben”
(Zsolt 42,6). Előbb-utóbb minden ember lehet depressziós. Talán nem
olyan súlyos a depressziója, hogy pszichiátriára kellene őt vinni,
vagy öngyilkosságot kísérelt volna meg. Mégsem kerülheti ki senki a
búskomorságot.
A legtöbb embernél eltűnik ez a fázis és csak akkor
jelenik meg ismét, amikor a külső körülmények elérik a mélypontot, a
szellemi erő kimerül és gondolatmenete negatívvá válik. Általában
bizonyos idő után elmúlik a rossz kedély, ha szellemi életét újra jó
irányba fordítja, mint ahogy leírtuk ezt, és elkezd magáról, a
problémákról, vagy a problémákat kiváltó emberekről másként
gondolkodni. Ahhoz, hogy a depressziót legyőzzük, nem kell a
nehézségeknek feltétlenül eltűnniük, sokkal inkább nekünk keli
magunkat belsőleg másképpen beállítanunk – hogy elhordozhassuk azokat.
Remélhető, hogy a beteg ebben a fázisban nem hoz fontos
döntéseket, amelyek a helyzetét rosszabbítják – esetleg elfutott
otthonról, talán elvált, vagy elhagyta az iskolát, vagy felmondott.
Többnyire veszélyes búskomorság idején nagyobb döntéseket hozni. Sok
embernél életre szóló magatartás a búskomorság. Korán megtanultak
haragudni, önmagukat sajnálni, és felépítettek egy szilárd és hibás
gondolatsort, amit meg kellene változtatni. Az ilyen embernek azzal
lehetne bátorságot adni, hogy bár a depresszió nagy fájdalmat okoz,
mégis van remény.
A következetes Biblia-tanulmányozás azt is megmutatja,
hogy Isten egyik-másik követőjének nagyon sok harca volt a
búskomorsággal. Ha igaz a közmondás, hogy ketten mindent könnyebben
viselnek, akkor a depresszív embernek tetszeni fognak ezek a
fejezetek.
A türelmes
Jób
Az antik világ egyik legnagyobb férfija Jób pátriárka.
Némelyek szerint Ábrahám idejében élt, tehát 400 évvel Mózes előtt,
más történészek szerint az egyiptomi piramisok építése táján.
Az első években Isten mérték felett megáldotta Jóbot.
Volt 7 fia, 3 leánya, 7000 juha, 3000 tevéje, 1000 ökre, 500 szamara,
és nagy cselédsége. „Ez az ember nagyobb volt Kelet minden fiánál”.
Természetes, hogy Jóbnak akkor nem kellett búskomorsággal harcolnia,
hiszen minden simán ment. De egyszerre megváltozott a helyzet.
Állatait ellopták vagy megölték, vihar rombolta szét legidősebb fiának
a házát, és minden gyermeke meghalt. Mindennek tetejébe pedig egész
testét fekélyek borítottak, a talpától a fejbúbjáig.
Jób ugyan nem ismerte fel, hogy Isten tette őt
próbára, hűségét újra bebizonyítandó, de mindemellett, a szörnyű
események ellenére sem vétkezett, akkor sem, amikor felesége
felszólította: „Átkozd meg az Istent
és halj meg!” (2,9) A borzalmas eseményekre pozitívan
reagált, pedig ezek az átlagembert kétségbeesésbe döntötték volna, így
az a híre kelt, hogy ő a világon a legtürelmesebb ember.
De mindenkinek vannak gyengeségei, még Jóbnak is.
Türelme elfogyott, amikor három legjobb barátja meglátogatta, és olyan
bűnöket akartak bevallatni vele, amik állítólag kiváltották a
szerencsétlenségek sorát. Jób némán ült néhány napon át a földön,
aztán megszólalt. Szavaiból kiderül búskomorsága, Helyet adott a
haragnak és az önsajnálatnak. A 3. és 7. fejezet figyelmes olvasása
bizonyítja ezt. Néhány gondolatát idézzük: 3. fejezet 1. verse:
„Megnyitotta Jób a
száját és megátkozta születése napját.”
3,3:
„Vesszen el az a nap, amelyen születtem.”
3,4:
„Az a nap legyen sötétséggé, ne törődjön vele Isten a magasságban és
ne ragyogjon fel benne egy fénysugár.”
3,6:
„Az az éjszaka: sűrű sötétség fogja be azt, ne
soroztassék az esztendő napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.”
3,10:
„Miért nem zárta be az én anyám méhének ajtait és nem
rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.”
3,11:
„Miért nem haltam meg, mihelyt megszülettem.”
Ha kőből van a szívünk, csak akkor nem értjük meg Jób
reakcióját, de ez mégsem menti fel őt. Ez a jelentős ember önmagát
sajnálta és önző magatartása miatt depressziós lett. Amikor
bevallotta bűnét (7,20) és bizonyította, hogy borzalmas sorsa ellenére
megmaradt a hitben, bocsánatot nyert Istentől és felderült. Ekkor
bizonyságot tett barátainak is Isten hűségéről. A 9-41. fejezetben
felismerjük, hogy előbb javul a kedélye és nő a hite, mint hogy
helyzete javult volna. Erre Isten megáldotta Jóbot, kétszer annyit
adva neki, mint amije azelőtt volt (42,10). Jób nemcsak gazdagságát
kapta vissza, hanem újra 7 fiút és 3 leányt, továbbá még 140 évet
egészségben, hogy dédunokáit is megérte.
Jóbtól megtanulhatjuk, hogy nehéz külső körülmények
között is örülhetünk, és hogyha ez nem sikerülne is, bocsánatot
nyerhetünk. Isten mindig hűséges a gyermekeihez, Ó tudja, mit
hordozhatunk el. Ő mindig kész megbocsátani, és újat kezdetni velünk.
Depressziója multával Isten aztán egészen különleges
módon használta fel Jóbot.
Minden
idők legjelentősebb hadvezére
Ha megfigyeljük, mit ért el Mózes személyes életében és
milyen befolyása volt az emberiségre, akkor minden idők legnagyobb
hadvezérének kell őt neveznünk. Nemcsak három millió elégedetlen
zsidót hozott ki Egyiptomból, hanem további 40 éven át kísérte őket a
pusztában. Rajta keresztül adta Isten a legigényesebb törvényt és
legmagasabb erkölcsi irányvonalat a világnak.
Említettük már Mózes önsajnálatát, amikor imádságában,
a 4Mózes 11,10-15-ben azt kéri:
„Inkább ölj meg engem, ha kegyelmet találtam a szemeid előtt...”
Milyen jó volt, hogy Isten nem hallgatta meg ezt a kérést,
de hogy Mózes egyáltalán kimondta, azt bizonyítja, hogy roppant módon
sajnálta önmagát. Ha pontosan megnézzük az életét, akkor látjuk,
miként harcolt többször is az agresszióval és a haraggal. Ez a két bűn
együtt gyakran vezet depresszióhoz. Isten megbocsátotta Mózes önsajnálatát és ebből
következő depresszióját, olyannyira, hogy további 38 éven át lehetett
még az Ő eszköze. Ez mutatja, hogy nem kilátástalan dolog a
búskomorságból való szabadulás. Isten használhatja a depresszióra
hajló embert, ha hamis elgondolásait megbánja, és a jövőben az Úrban
bízik. Ez különösen akkor érvényes, ha a bibliai életszabályokat jól
bevési a szívébe, úgy, hogy újabb búskomorsága esetén sem követ el
súlyos hibát, és nem szenved hajótörést annyira, hogy a depressziója
után Isten ne használhatná többé.
Egy másik kiemelkedően tehetséges férfiú – makedóniai,
görög király, aki Mózes után 1200 évvel élt – története éppen
fordítottja Mózesének. Nagy Sándor 33 éves korára az egész nyugati
világot meghódította. Utána viszont depressziós lett, mert már nem
volt mit elfoglalnia. Ebben a súlyos állapotban az alkoholhoz
menekült, és szó szerint halálra itta magát.
A Bibliában leírt erkölcsi értékek és bibliai igazságok
– ha jól elraktározzuk – megőriznek minket az ilyen tragikus végtől.
A próféták
atyja
Mózes után bizonyára Illés volt az Ószövetség
legjelentősebb személyisége. Csodálatos módon betegeket gyógyított,
halottakat támasztott fel; imádságára 3 éven át nem esett az eső, és
tűz szállt alá az égből. Megölt 450 Baál prófétát, akik hamis tanokat
hirdettek Isten felöl, prófétaiskolát alapított, amely Isten kezében
hathatós eszköznek bizonyult, hogy Izráelt és Júdát egy időre távol
tartsa a pogányságtól és a bálványimádástól.
Bár Illés fontos embere volt Istennek, ő is áldozatul
esett a depressziónak. Egyszer kétségbeesésében azt kérte Istentől,
hogy vegye el az életét (1Kir 19,4).
Illés depressziójára fantasztikus mentségek találhatók:
a karmeli Baál prófétákkal történt nyilvános harca; Izráel fiai miatti
csüggedése, mivel sokan Baált imádták; a veszélyes Jezabel királyné
hajtóvadászata ellene. Ezek a mentségek azonban csak intellektuális
képzetei a valódi oknak. Illés depressziójának közvetlen kiváltó oka
az önsajnálat, ami gondolataiból világosan kiderül:
„Nagy búsulásom van az Úrért, Izráel
Istenéért, mert elhagyták a Te szövetségedet az Izráel fiai, a Te
oltáraidat lerombolták, és prófétáidat fegyverrel ölték meg. Csak én
egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek” (1Kir
19,10).
Pedig rajta kívül még 7000 izraeli ragaszkodott
Istenhez! Illés mégis azt gondolta, hogy egyedül ő maradt hűséges. Az
önsajnálat megvakít. Nagyobbnak mutatja a nehézségeket, mint amilyenek
valójában.
Ki ne ismerne ilyen gondolatokat. „Senkinek sincs ilyen
kellemetlen munkája”, „Csak én nem tudok énekelni”, „Apu és anyu
mindig engem szúrnak ki, soha nem a többieket.” Az ilyen hamis
gondolatok végül búskomorságba visznek, amely addig tart, amíg meg nem
változnak ez irányú gondolataink.
Illés megbánta a bűnét. Az úr fölötte tartotta a kezét.
Túlélte Jezábelt és annak Istentelen férjét, Akhábot is.
Az
elégedetlen próféta
Ha egy ember jelentősége leolvasható lenne azoknak a
számából, akik prédikációja által hitre jutottak, akkor Jónás lenne
minden idők legnagyobb prédikátora. Úgy vélik, hogy több mint
egymillió ninivei tért meg igehirdetésére.
Pedig nem lelkesedett azért, hogy Isten ennyi ember
üdvösségére használta őt. Sajátságos módon búskomorrá lett, sőt így
imádkozott: „És most ó, Uram, vedd el
az én lelkemet, mert jobb meghalnom, mint élnem” (Jón 4,3).
A hitetlen pszichológus tanácsadó érthető módon valami
mély lelki problémát keresne Jónásnál, amire búskomorságát
visszavezesse, sőt van aki a sok prédikálás után bekövetkező lelki
kimerültséggel magyarázná állapotát. De az Igében ezt olvassuk:
„Jónás nagyon haragudott és bosszankodott”, mégpedig
Istenre, mert megbocsátotta a ninivebeliek bűneit és megkímélte őket.
Ő gyűlölte ennek a városnak alakosait. Emberileg meg is lehetett ezt
érteni, mivel az izraelitákat éveken át kegyetlenül üldözték az
asszírok. Jónás feltehetően nagyon boldog volt, hogy Isten most végre
kiirtja őket, ezért nem akart Ninivébe menni és ott prédikálni. Amikor
Isten megbocsátott nekik, Jónást mérhetetlen düh fogta el. Ez
önsajnálatba, végül súlyos depresszióba csapott át, végül kérte
Istent, hogy engedje meghalni. Példa ez arra, hogyan lehet egy
örvendetes esemény deprimáló hatású. Jónás nem értette a
fejleményeket. Önsajnálata nem engedte örülni, gyötrő magányba vonult
vissza, elégedetlen volt, és panaszkodott Isten előtt.
Az Újszövetség felszólítása:
„Adjatok hálát mindenért”
(1Tesz 5,18), még nem volt meg. Mégis nyilvánvaló, hogy Jónás nem vált
volna búskomorrá, ha hálás lett volna Istennek a ninivei ébredésért.
A könnyek
prófétája
Voltak a történelemben férfiak, akiknek legnagyobb
szolgálata népükért a gyászban és sírásban mutatkozott meg. Jeremiás
ilyen időben élt. Oka volt a sírásra, mert Izráel, egykor Isten áldott
népe, elszakadt Istentől és 135 ével korábban fogságba hurcolták. Csak
az Ezékiás király és Ézsaiás próféta idejében támadt ébredés mentette
meg Júdát. Ehhez a déli törzshöz menekültek a hűséges izraeliták.
Annak ellenére, hogy Isten hatalmasan cselekedett ezzel a kicsi
néppel, az utódok mégis elfeledkeztek atyáik Istenéről. Ehhez a néphez
küldte Isten Jeremiást, a könnyek prófétáját. Könnyek között intette a
népet, hogy a babiloniaiak el fogják pusztítani városukat, őket pedig
elfogják, ha nem tartanak bűnbánatot és nem térnek vissza Istenhez. De
a nép nem hallgatta meg Jeremiás őszinte hívását, sőt irgalmatlanul
ellene fordult. Többször bebörtönözték, egyszer kezét és lábát
kalodába zárták. Többnyire a Szent Szellem vezetésére hallgatott, de
egyszer mégis – mint imádságából megtudjuk – úrrá lett rajta a
depresszió. A 15. fejezetben mutatkozik meg mély önsajnálata:
„Jaj nekem anyám, hogy megszültél, mert
versengés férfiává és az egész föld ellen perlekedő férfiúvá szültél
engem” (Jer 15,10).
Végül az Urat vádolja:
„Nem ültem a nevetgélők gyülekezetében, a Te kezed alatt meghajolva
egyedül ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem. Miért lett
végtelenné fájdalmam és gyógyíthatatlanná a sebem? Olyanná lettél
nékem, mint a bizonytalan vizű csalóka patak” (17-18. v.).
Az Úr így szólt Jeremiáshoz:
„...harcolni fognak ugyan ellened, de nem győzhetnek le téged, mert én
veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged, ezt mondja az Úr,
megszabadítalak téged a gonoszok kezéből” (20-21. vers).
Úgy látszik, Isten megérti szolgái önsajnálatát, amikor
az élet terhei túl nehézzé válnak, de ez nem szabadítja meg őket a
depressziótól, amely természetesen adódik ebből a magatartásból.
Jeremiás elfogadta Isten ígéretét:
„Veled vagyok, hogy megsegítselek...” és még sok éven át
szolgált Istennek. Külső körülményei tovább nehezedtek ugyan, de ő az
Úrra nézett, és így elkerülte a depressziót.
Mindannyian tanulhatunk abból a leckéből, amit Jeremiás
kapott. Rövid imádságban fejezi ezt ki:
„Ha szavaidat hallattad, én befogadtam
azokat, Igéd örömömre vált és szívem vigasságára” (15,16).
Isten búskomor gyermeke felvidul, ha az Úrra néz, és Igéjéből
táplálkozik.
|
