|
„Adjatok hálát
mindenért, mert ez az Isten akarata a Krisztus által tihozzátok”
(1Tesz 5,18). Ritkán találkozunk igazi optimistával, hát még akkor,
ha 85 éves. Mózes és Józsué idejében élt egy ilyen ember: Káleb.
Másokra is átragadó hite klasszikus példájává teszi az itt tárgyalt
igazságoknak. Tudtommal semmi negatívumot nem ír róla az Ige. Elég oka
lett volna önsajnálatra, mégsem tette, még legmagasabb korában sem. Az
Istenbe vetett erős hit mellett jellemző volt rá a rendkívül pozitív
magatartás, amit érdemes elfogadni. Ha mindenki így élne, évtizedünket
optimistának neveznénk, nem depressziósnak.
Példás
jellem
A Bibliában több száz jelentős ember nagy tetteiről
olvasunk. De aki magasan fölöttük állt, az Istennek kevésbé ismert
embere: Káleb. Noha a zsidókhoz írt levél a 11. részében nem hallunk
róla, mégis mindenkinek engednie kellene, hogy ez az optimista
beállítottságú ember magával ragadja.
A Szentírás először akkor említi, amikor Izráel népe
súlyos próba alatt volt. Az Úr kihozta őket Egyiptomból, beszélt
hozzájuk a Sínai hegyen és eljuttatta őket az ígéret földjének déli
határáig. Ifogy népét megbátorítsa, Isten azt parancsolta Mózesnek,
hogy a 12 törzsből válasszon ki egy-egy kémet, akik átkutatják Kánaán
földjét (4Móz 13,2).
A kegyes
kém
Káleb 40 éves volt, törzsének egyik vezetője, amikor
kiválasztották őt is a föld kikémlelésére. Az volt a megbízatása, hogy
megismerje az ellenség erejét, a városok és erősségek helyzetét és a
föld milyenségét. Jó munkát végzett. Nemcsak hírt hozott barátjával
Józsuéval együtt, hanem gyümölcsöket is arról a földről, köztük olyan
óriási szőlőfürtöket, hogy egyet két férfinak kellett cipelnie egy
rúdon. Amikor megérkeztek, nagy embertömeg zsúfolódott köréjük. Káleb
csodálkozott, hogy tízen rossz hírrel jöttek. Bár a föld termékeny
volt, tej és méz folyt benne, azokra erősebb benyomást tett az
ellenség ereje és létszáma.
Sajátságos, hogy a hitetlenség felnagyítja a
problémákat és a segítséget egészen kicsinek láttatja. A 10 hitetlen
kém így foglalta össze híradását az ország óriásairól:
„Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen,
mert erősebb az nálunk... olyanok voltunk a magunk szemében mint a
sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk” (4Móz
13,32-34).
Hogy milyen gyengítő a hitetlenség, azt ez a negatív
híradás is mutatja. Saját képességüket lealacsonyítják, az ellenség
fölényét pedig túlértékelik, miközben teljesen elfeledkeznek Isten
hatalmáról és gondoskodásáról. Így csak negatív és nem reális
eredményhez jutnak. Ezzel erősen korlátozzák Isten hatalmát a nép
fölött, és kockára teszik a többiek életét.
Káleb felugrott és lecsendesítette a nép morgását Mózes
ellen, így szólva: „Hadd menjünk fel
elfoglalni a földet, bizonyosan legyőzzük azt... ha az Úr jót akar
nekünk, bevisz minket arra a földre és ideadja nekünk azt a tejjel,
mézzel folyó földet” (4Móz 14,8).
Sajnos Izráel a többség negatív híradásának hitt, nem
Káleb és Józsué hivő bizonyságának. Ezért nem vehették birtokba
örökségüket, sőt még 40 éven át a pusztában kellett maradniuk. Az
akkor élő felnőttek közül csak Káleb és Józsué léphetett be 39 év
múlva az ígéret földjére. A többiek hitetlenségük miatt meghaltak a
pusztában.
Negyvenöt
évvel később
Mikor végre eljött az ideje, hogy Izráel birtokba
vehette Kánaán földjét, már a nép nagy vezetője, Mózes is halott volt.
Utóda Józsué vezette be az új generációt az Istentől megígért földre.
A közhiedelemmel ellentétben nem volt könnyű a népet az „óriásoktól”
megszabadítani. Hat kemény harcos évbe telt, amíg a 12 törzs
biztonságba került és saját településüket kialakíthatták. Józsué
vezetése alatt Káleb aktív harcos volt még ezekben a nehéz években is.
A harcok végén, a pusztai vándorlást túlélő két ember
egymás mellett haladt. Káleb emlékeztette régi barátját, Józsuét arra
az ígéretre, amit Mózes 45 évvel korábban adott neki:
„Valóban ez a föld, amit talpad érintett, a te és gyermekeid öröksége
lesz minden időkre, mert rendíthetetlenül ragaszkodtál az Úrhoz, az én
Istenemhez. És íme lásd az Úr ígérete szerint életben tartott ez alatt
a 45 év alatt, míg Izráel a pusztában vándorolt, így most 85 éves
vagyok. Még ma is olyan erős vagyok, mint azon a napon, amikor Mózes
elküldött, hogy harcoljak és ki- és bejárjak népem között. Add meg hát
nekem ezt a hegységet, amiről az Úr beszélt azon a napon, mert Te
magad is hallottad, hogy ott Anák fiai vannak, nagy és erős városok.
Talán velem lesz az Úr, hogy elűzzem őket, amint az Úr mondta”
(Józs 14,9-12). Káleb tudta, mikor ezt kérte, hogy a föld minden
túlélő óriása ebbe a hegységbe menekült, de ez nem aggasztotta ezt a
85 éves embert. Bár ellenségei megerősített állásokban voltak, és a
hegységet védelmül választották, ő mégis ezt mondta:
„Add nekem ezt a hegyet.” Ő
tudta, hogy Istennel legyőzi őket és így is történt. A Biblia nem ad
hírt arról, hogy milyen idős volt Káleb amikor meghalt, de
elgondolhatjuk, hogy sok évet élt az ő hegységében. Valószínűleg
kiirtott magának egy helyet, ahonnan csodálatos kilátása nyílt a
síkságra.
Káleb
magatartásának a kulcsa
Ha valaki valaha is igazolhatta volna önsajnálatát, az
Káleb volt. 39 éven át szenvedett a pusztában, mert mások vétkeztek.
Lehetett volna örökre békétlen ember, egész idő alatt arra gondolva:
„Bárcsak ez a hitetlen nép Józsuéra és rám hallgatott volna,
letelepedhettünk volna azon a földön, amikor még erőm teljességében
voltam.” Ahányszor homokvihar tombolt a pusztában, felelőssé tehette
volna a hitetleneket.
Mégis érdekes, nincs feljegyezve róla egyetlen
önsajnálkozó vagy elégedetlen szó sem. Gyermekeket nevelt fel az Úr
szolgálatára. Éveken át egy célt tartott szem előtt, hogy lesz egy
háza abban a csodálatos hegységben, amit 40 évesen látott. Nem tudta,
hogy fog ez megtörténni, de teljes bizalma volt Istenében, hogy Ő
beváltja ígéretét. És bár 45 évig várnia kellett, végül nemcsak azt
tapasztalta meg, hogy hű az Isten, hanem azt is, hogy túláradóan
megáldotta őt!
Nagyságának Igazi titkát az ragyogtatja fel, amit Isten
róla mondott: „Káleb az én szolgám, akiben más szellem volt és
változhatatlanul ragaszkodott hozzám” (4Móz 14,24). Itt az Ige a Szent
Szellemre utal, minden engedelmes és bizakodó hívó ember
ismertetőjelére.
Legyünk biztosak benne: amint Káleb megőriztetett a
depresszióktól, ez számunkra Is lehetséges. Ha megtanuljuk
lelki-szellemi próbáinkban az első leckét: „Adjatok hálát mindenért”,
akkor egészen mindegy megváltoznak-e életkörülményeink vagy nem, és ha
számolunk Isten szabadításával, a depresszió soha többé nem fog
legyőzni bennünket!
|
